Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Kedves toszkanini,
a vélemény természetesen szabad: Farkas Zoltán tevékenységét bírálni, akár kemény jelzőkkel is, szíve-joga mindenkinek. Annak viszont nincs túl sok érteleme, és nem is tartom különösebben etikusnak, hogy egyes közszereplők fizetéseképpen képtelen összegek kerüljenek a köztudatba. S még ha az összeg legalább nagyságrendileg helyes is volna: egy főszerkesztő (vagy hegedűművész, miniszter, utcaseprő etc.) tevékenységét nem a honoráriumán keresztül érdemes értékelni.
Kedves toszkanini!
Ez azért túlzás, d mondjuk elégedjünk meg ennek a közel 1/6-ával... Az is épp elég szép summa egy hónapban, nemde? Ahhoz képest, hogy van, aki az 1/6 összeg 1/10-ét! keresi meg (netto)... Made in hungary 2007
Farkas Zoltan 4.5 milliot kap havonta. A fellepo muveszek tavalyi 100%-s honorariuma ugy kb. 30 ezer Ft korul volt. Ma ennek max. a felet kaphatjak meg.....made in hungary......
Tudomasom szerint Farkasnak 4.5 millio forit a havi fizetese....A radioban tavaly 25-30 ezret fizettek egy koncertert.iden ezek szerint max. a felet.....
Felhaborito, ami a magyar zenei eletben megtörtenhet! Fenyoe Laszlot gyakran volt szerencsem hallani. koncert elmenyeim emleke azota is intenziven el bennem. Kar hogy ezennel ilyen körülmenyek között hallok rola ujra. büszkek vagyunk fenyö laszlora!
Kedves Judit, azért nem ugyanazt mondjuk, mert a te radikális eszközeidre a társadalom többsége nem vevő, aki meg vevő, az itt még túl sok jót nem tett. Fejleszd a csápjaidat a mérsékelt eszközök érzékelésére.:)))) Én ugyan még a legszelídebbeket soroltam alább, de egyáltalán nem hatástalanok. Milyen helyzetben kanák az emailt?
- megy le a népszerűségük,
- a kormányfő politikai halott, csak az a kérdés ki viszi le a játéktérről,
- a kormányra és a parlamenti, önkormányzati képviselőkre súlyos társadalmi nyomás nehezedik, amit máris nagyon rosszul viselnek.
Ezt a pszichés nyomást, kudarcérzést lehet még növelni.
Legszívesebben azt írnám, mondjuk el azoknak, akik nem olvasnak mást, csak Népszabót, vagy Blikkat (igen, nem elírás, hallottam már, valaki még ennek a nevét sem tuggya kimondani), és csak győzike/havas/jakupcsek tévét néznek - hogy hová tegyék az ikszet legközelebb, DE:
megdöbbentően sokan szeretnek szarban lenni.
Megdöbbentően sokakat fárasztja a legminimálisabb gondolkodás is.
És meggyőzhetetlenek - a tényekkel való szembesítés még fel is dühíti őket.
Emiatt, hihetetlenül nehéz átbillenni a Jobbik oldalra.
Ellenben, Gyurcsány leereszkedett erre a nívóra: ugggyanmár, hiszen én is csaltam már, uggyanmá' hiszen én is hazudtammá, uggyanmá, ne okoskoggyunkmá...
ÉS NYER.
Még mindig.
"Mert csönd van. Mert senki nem mondja, hogy eddig és ne tovább."
De hiszen ugyanezt mondom én is, és ugyanezt mondja K. Tamás is, ki-ki vérmérséklete szerint emeli fel a szavát. Lezárni két órára az Erzsébet hidat és környékét, ez elég hangos, észre KELL vegyék. De tiltakozó emailt szerinted hányat kapnak? És mekkora a publicitása neves művészeink visszafogott tiltakozásának?
[22] Bármilyen sajnálatos, de ez így van.
"Nem kétlem az érdemeit, csak sajnos szomorúan konstatálom, hogy a MR-ra közvetve gyakorolt hatása nem épp pozitív, és nem annak - az egyébként vitán felül tiszteletet érdemlő - szellemiségnek a jegyeit tükrözi, melyet Dobszay nevével szokás fémjelezni..."
A vastag betűs részt nyugodtan kicserélhetjük erre is:
ZAK-ra közvetlenül
Kedves Tamás, az alapfokú művészetoktatási intézményekben 2004-ben 68 ezer Ft volt a csoportos művészetoktatás támogatása 2005-2006-ban 59 e, 2007 első felében 50 e, a 2007/2008-as tanévben 40 e, a 2008/2009-es tanévben 25 e. Feladvány: mennyi lesz 2010-ben, és addig hány iskola lesz még talpon?
A művészeti középiskolák fajlagos költsége akkora, hogy addigra már odaadják az önkormányzatok a megyéknek, sőt régióknak. Sőt: Területi Integrált Szakképző Központokba szervezik. Aki nem megy be, felkopik az álla, nem kap uniós támogatást a kormánypártiakból felállított régiós bizottságoktól. Jövőre megcsinálják ugyazt az őrült körzetesítést a szakképzésben, tehát a művészeti szakképzésben is, amit a falusi iskolákkal tettek. 10 ezer pedagógus veszítette el az állását.
Te ezenközben azt mondod, én a kisujjamat nem mozdítom a magunk megmentésére, mert lehetetlen, hogy szemrebbenés nélkül elnézzék a pusztulásunkat. Drága Tamás, te a csodában hiszel. El fogják nézni. Mégha a gyermeki bizakodásban élő művésztanárok és művészeti tanároknak a rémült csodálkozástól kerekre tágul is a szemük. És tudod miért fogják el nézni? Mert csönd van. Mert senki nem mondja, hogy eddig és ne tovább. Ezzel a gyermekhitű társasággal ezt is meg lehet tenni. A kormányt meg nem érdekli a művészet. (Se az oktatás, se az egészséged, se a tudományok, se a nyomorgók, se, se se. Egyedül az, hogy a piszok nagy adósságot valahogy csökkentsék. Hogy ne a legdrágább kölcsönöket legyünk kénytelenek felvenni. Ám még jó néhány évig fű a 8 szűk esztendő azután sem terem. Az fogja túlélni ezt a cirkuszt, akinek épkézláb stratégiája van rá, nem az, aki önként adja meg magát a vesztének.
Kedves Vörösbegy
Az illetékesek pontosan tudják,hogy mi történik és mit tesznek,tehát ezért kell távozniuk
Ha nem tudják mik a következményei az intézkedéseiknek akkor pedig azért.
Az un.rendszerváltás után 17 évvel,a saját hazámban azért szervezkedjünk szerényen,hogy életben maradjunk?Hogy többet hallunk a médiákban xy celebről mint Kodályról,hogy egy művészt porig lehessen alázni és még legyen megértő?
El lehet menni,nem nekünk,hanem nekik
Talán-talán alakul a fórumon némi tettvágy a hazai kultúra jövőjéért. Csak hát mit is kellene tennie? Pár ötlet, ami eszembe jut olcsó eszközként a szervezettség szerény fokán a kultúra további rombolásával szembeni hatásos tiltakozásul:
1. Tiltakozó és cselekvésre felszólító mailt írsz (tisztelettudót, udvariasat, rövidet és célratörőt névvel) a miniszterelnöknek, a kormány tagjainak, a kulturális és oktatási miniszternek. A mailcímeik nyilvánosak, meg lehet találni. (Effélét egyszer egy baloldali vezetésű szervezet vetett be pár éve eredményesen a Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztériummal és Gyurcsánnyal szemben.)
2. Írsz egy mailt névvel, amelyben azt kéred, emeljék fel a szavukat tiltakozásul, tudatva, hogy ezt sokkaknak másoknak is megküldted - művészeti szervezetek és intézmények vezetőinek, művészeti oktatásban részt vevő lehetőleg nagykorú diákoknak, esetleg-esetleg neves közéleti személyeknek, tudósoknak, művészeknek.
3. Írsz egy-egy mailt a barátaidnak, hogy ők is hasonlóan tegyenek, egyúttal kérjék erre barátaikat.
4. Írsz vagy tisztázott pontok alapján írunk egy kultúrált petíciót, mailben továbbítod az ismerőseidnek, művészeti iskoláknak, kulturális intézményeknek, közismert személyiségeknek, tőlük is továbbítást kérve, és vagy ki-ki maga, vagy visszagyűjtve a maileket, mindannyian elküldjük az illetékeseknek.
5. Ha visszagyűjtjük, elküldhetjük egy napilapnak is kinyomtatva.
6. Internetes fórumokat nyitunk tiltakozó bejegyzésekkel - pl. minisztériumok, nagyforgalmú fórumokkal rendelkező újságok honlapjain. Sőt, oda teszed be a petíciót, idővel fel lehet hívni rá a szerkesztőség figyelmét. (A Fideliót ebből kihagyjuk.)
Mindehhez még alig áltál fel a számítógéptől.
Kedveseim!
A Fenyő László által kiváltott, és általam indított téma is azt mutatja, hogy ebben az országban alapvető bajok vannak. Más témák /a Magyar Rádió művészeti együttesei, a Bartók Rádió műsorvezetői, a zenei iskolák sorsa stb./ is azt bizonyítják, hogy a közélet romlott meg, mert elrontották, elk....k, hogy finom legyek.
Nemhiába a leglátogatottabb topik a közéleti, mert a zenészeket, zenekedvelőket is az izgatja legjobban, egyeseket annyira, hogy akár a barikádra is mennének. Igazuk van: mindenki vérmérséklete szerint...
A súlyos közállapotokra jellemző a mai Magyar Nemzet 5. oldalán megjelent cikk, Münch Iván agressziókutató írása "Az igazság valódi katarzisára van szükség" címmel. És a törvényes számonkérésre, teszem hozzá.
Nem másolom be az alig másfélhasábnyi elemzést, de ugyanazt látja és állapítja meg, amit mi csak érzünk, kapisgálunk, vagyis:
a Kádár-korban szocializálódott, magát a hatalomba behazudó, csaló elit felelősségét, bár szerencsére a hazugság és csalás elfogadtatását már nem lehet kikényszeríteni, de a görcsös próbálkozás, a felháborodás elfojtási kisérlete veszélyes lejtőre visz. Ott már a nyílt lázadás, a foradalom van az út végén a közép- és fiatal generáció egyáltalán nem toleráns vagy bölcs tagjaival az élen.
Olvassátok el a cikket a Magyar Nemzet online /mno/ alatt!
És hallgassuk meg újból az őszödi-beszédet, hogy jó hallásotokkal újból és újból érezzük: nincs mentség a hazaárulásra!
Kedves K. Tamás!
Az alapfokú művészetoktatási intézményekben folyó képzőművészeti oktatás normatívája (a 2004-es 68 000 Ft/fő/év-hez képesti apadás eredményeképp) szeptember óta 40 ezer Ft/fő/év 2008. augusztus végéig. Valóban 25 000 Ft/év/fő 2008 szeptemberétől 2009. augusztus végéig. Ehhez a meglehetősen törvénytelenül zajló minősítésen sikeresen átesett intézmények további pályázati pénzt nyerhetnek. Esetleges nyereményekre persze nem lehet egy iskolatípus létét alapozni.
A középiskolákban, ha ott szakképző jelleggel folyik az oktatás, jelenleg is magasabb a normatíva, bár 2008 szeptemberétől tovább csökken. Ehhez és csak ehhez lehet gazdálkodó szervezettől, illetve a Munkaerő-piaci Alapból szakképzési támogatást szerezni, az alapfokhoz nem.
A fórum részéről a legnagyobb érdektelenséggel kísért témában szoktam effélékről tájékoztatni, ami abban a hamar köddé vált hiú reményben indult, hogy ez többeket tettekre sarkall. Rám lehetne számítani.
http://www.fidelio.hu/forumtema.asp?id=1361
A téma címe nem véletlen, a kormány jól dokumentáltan évek óta készül az alapfokú művészeti iskolák felszámolására, csak lassabban halad vele, mint szeretné. A kormánynak politikailag elkötelezett szakmai szervezetek vezetői kollaboránsok, a szervezetek tagsága meg birka módra tűri. Mindezek ellenében nehéz elérni bármit is. Azok után meg különösen, hogy az iskolák szénája sincs rendben. Egy hatósági ellenőrzés keretében 48 iskolát néztek meg. Egynek volt minden dolga rendben. A mintegy 870 művészeti iskolára vetítve ez 18 intézmény!!
Jó lenne,ha a topikban nagyobb önmérséklettel kritizálnánk,és még jobb lenne,ha nagyobb hazafiúi lelkületről tennénk tanúbizonyságot!
Ma mondta egy ismerősöm,hogy az Országház éttermében kb.5OO Ft.egy menü.
Nyilvánvaló,hogy ebben az étteremben nem filléres fogásokat szolgálnak fel a reggeltől estig a haza üdvéért rendületlenül dolgozó ,a taposómalomban elhullafáradt ,eltikkadt képviselőknek. Nos miből tudják ezen a feltehetőleg igényes konyhán 5OO forintból kihozni a menüt?Semmiből.Segítségre szorulnak.Minden művésznek segíteni kell a például a fellépti gázsijával.Csoda,hgy ez eddig senkinek sem jutott eszébe. Melyik müvész - vagy állástalanná vált tanár/orvos ajánlotta fel a honorját vagy munkanélküli segélyét a választóiért szünet nélkül képviselőző képviselő ebédjének finanszírozására?Senki!Azonnal szégyellheti magát mindenki!
Több lelkesedést művészek!Több lelkesedést állástalanná vált értelmiségiek!
Ki tudja?Egy szerencsés nyertes,egy kiválasztott, lehet hogy éppen Kóka vagy Malacpofa ebédjét szponzorálhatja!
A legeslegkiválasztottabbak meg akár egy pszichiátriai kimélő ebédet is támogathanak honorjukból!
(hej ha én elmesélhetném az unokáimnak,hogy milyen önfeláldozóan fizettem Libásgordon ebédjeit)
52 " Mennék barrikádra,de hol van?"
www.barikad.hu
www.harcter.hu
Itt keresgélj. Ajánlanék mást is, de annak a honlapnak nem csinálnék egyébként reklámot. A közéleti topicban van, aki megteszi.
53 No igen ám, de nem megy! Nekünk kell meneszteni! Hallgatással nem fog menni. Szelídséggel nem fog menni.
Mert ha ez a helyzet:
"Amit raktak délig, estére megomlott,
Amit estig raktak, rögvelre megomlott"
Bele lehet építeni egy embert a falba, de talán mégjobb azt elkapni, aki a falat újra és újra lerombolja, nem? Mert egyébként minden erőfeszítés hiába, a fal csak megomlik újra és újra, minden regvel, minden estve.
Vörösbegy, drága, te mindenképpen ki kívánod forgatni a szavaimat? Csillapodj végre. Hozzászólásom mindkettőtöknek szólt, Emerzolinak is, és neked is. Na mindegy, majdcsak enyhülsz te is. Eszemben sem volt belédmarni, ellenkezője inkább.
Hm.Itt mégsem ilyen egyszerű
A szavazófülkékben.
És - szerencsére - nem lőni kell, hanem jó helyre kell tenni az ikszet.
Aztán, ha választottunk mégsem jól kormányoz, szó nélkül kell visszahívni -> csókolom, lehet menni a közértbe eladónak.
Ilyen egyszerű.