MINDEN MEGVAN

A videón látható felvétel a 27-i koncerten készült, amelyen magam is jelen lehettem. Annak, hogy a horribilis (4.500 Ft !!!) belépő, és a számomra idegen műsor dacára is elmentem rá, egyetlen oka volt, nevezetesen Rados Ferenc.

Nagy öröm, hogy negyedszázadnyi kihagyás után újra fellép. Sajnos a nyáron megrendezett kaposvári koncerteken nem lehettem jelen, és a pénteki (XI. 26.) fellépést sem hallhattam. Ez a szombat este, különösen a Chopin-szonáta azonban mindenért kárpótolt.

Külön öröm, hogy a nagyszerű Steven Isserlist három műben is hallhattam. Az első félidőben Richard Strauss F-dúr és Dohnányi b-moll (op. 8) cello-zongora szonátájában Várjon Dénessel játszott együtt. Ezeknek a műveknek a világa végtelenül távol áll tőlem, de az előadásra nem lehetett panasz.

Aztán végre bejött Rados, és persze Németh Judit is. Mahler dalai annyira jók, hogy idegenkedésem dacára is mindig lefegyvereznek. Így történt ez most is, bár a máskor többnyire igen jó énekesnő most nem volt éppen csúcsformában. (Azt persze el kell ismernem, hogy - a művektől és hangjának pillanatnyi állapotától függetlenül - legjobban annak örültem volna, ha a művésznő ki se nyitja a száját, hanem CSAK Rados zongorázik.)

Az ő játékát ugyanis eddig mindössze három hanglemezen csodálhattam (két Mozart-zongorakoncert, ill. a Kunst der Fuge néhány tétele Kocsissal együtt). Ezen kívül sokat mesélt róla egy „nagynénei” nőbarátom, aki a tanítványa volt. Nagy várakozással ültem be tehát a koncertre, és nem kellett csalódnom. Bejött egy bölcs öregember, szinte odamenekült a zongorához, és mindjárt le is ült mellé, aztán pedig játszott – csodálatosan. Ahogy billent, az még ma is fantasztikus, és egyáltalán: letisztult, áttetsző, gyönyörű az egész. (Emellett az is nyilvánvaló volt már az első percben, hogy - egy nagy magyar írót idézve - „van benne szeretet”.) Furcsa volt összevetni zongorázását a 2. félidő elején Chopin a-moll mazurkáját (op. 67 no. 4) és Polonéz-fantáziáját (op. 61) előadó Várjon Dénes játékával. Várjon minden hangot perfekten leütött, csak éppen steril volt, nem zenélt. A Chopin-szonátát Isserlissel együtt előadó Rados talán nem játszott el minden hangot, ami benne van a kottában (és bizony leütött néhány olyat is, ami nincs benne), mégis muzsikált, keze alatt megszólalt a mű, a tetejébe oly szépen, ahogy még sohasem hallottam.

*

Még az eddigieknél is szubjektívebb függelék következik.

Van Ottlik Gézának egy nagyon szép novellája, a Minden megvan (http://mek.oszk.hu/01000/01002/01002.htm#21 ). Ennek főszereplője az író egyik barátjáról, Koromzay Dénesről mintázott hegedűművész. Egyik fontos mellékszereplője egy idős zongorista, aki az elbeszélés végén egy koncerten a hegedűs kamarapartnere lesz. Természetesen ennek a novellának sem a történet a lényege, de én - vizuális alkat lévén - már akkor filmként láttam magam előtt az egészet, amikor kb. 20 éve először olvastam. Pontosan elképzeltem a zongoristát is. Biztos vagyok abban, hogy 27-én estig Rados Ferencet nem láttam sem (mozgó)képen, sem fizikai valójában. (Két évtizeddel ezelőtt pedig még kevésbé.) Ezért volt számomra elképesztő, hogy Rados pontosan úgy néz ki, úgy jön be, olyanok a gesztusai, még a tarkója is stb., ahogyan én az elbeszélés-beli zongoristát vagy 20 éve magam előtt látom. Vártam is, hogy a koncert végén belekezdenek a Yes sir, that's my baby-be, de sajnos Rados és Isserlis nem adott ráadást.