Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ez nem megy úgy látszik másként, sebaj, a tartalom a fontos!!!!!
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */table.MsoNormalTable
{mso-style-name:"Normál táblázat";
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:"";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:"Calibri","sans-serif";
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;}Bocs javítás, az előzőt a Fidelo nem vette be!
2009. augusztus
2-9. között megrendezendő
Szegedi Régizenei Nyári Akadémia
NYITÓKONCERTJE
a
szegedi Honvéd téri református templomban
2009.
augusztus 2-án 19:00 órakor
Johann Sebastian Bach, Georg Philipp Telemann
és
Johann Christoph Schultze kamaraműveiből
Közreműködnek
a kurzus tanárai:
Januj Anna – furulya Ombódi Dóra – fuvola
Illés Szabolcs – hegedű Vilmányi Alexandra – csembaló
További koncertek
és előadások
a kurzus helyszínén
(Dugonics András
Piarista Gimnázium Szeged, Bálint S. u.14.):
Augusztus 3. 19:00 óra Vilmányi Alexandra előadása:
A csembalójáték
alapjai Saint Lambert szerint
Augusztus 4. 19:00
óra Illés Szabolcs előadása:
Egy régizenész feladatai és lehetőségei a
21. század elején
Augusztus 5. 19:00 óra
Tanári koncert francia szerzők műveiből
Augusztus 6. 19:00 óra
Kovács Gábor előadása a barokk táncokról,
21:00 óra barokk táncház
Augusztus 7. 19:00 óra Növendékkoncert
Augusztus 8. 19:00 óra Kurzuszáró növendékkoncert
A KURZUS MINDEN RENDEZVÉNYÉRE
A BELÉPÉS
INGYENES!
Szervezők: Accademia Capricciosa és Pásztortűz
Hagyományápoló Egyesület
Normal
0
false
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */table.MsoNormalTable
{mso-style-name:"Normál táblázat";
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:"";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:"Calibri","sans-serif";
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;}A
2009. augusztus 2-9. között megrendezendő
Szegedi
Régizenei
Nyári
Akadémia
NYITÓKONCERTJE
a
szegedi Honvéd téri református templomban
2009.
augusztus 2-án 19:00 órakor
Johann
Sebastian Bach, Georg Philipp Telemann
és
Johann Christoph Schultze kamaraműveiből
Közreműködnek
a kurzus tanárai:
Januj
Anna – furulya Ombódi Dóra – fuvola
Illés
Szabolcs – hegedű Vilmányi Alexandra –
csembaló
További koncertek és előadások
a kurzus helyszínén (Dugonics András Piarista Gimnázium Szeged, Bálint S. u.
14.):
Augusztus 3. 19:00 óra Vilmányi Alexandra előadása: A
csembalójáték alapjai Saint Lambert szerint
Augusztus 4. 19:00 óra Illés Szabolcs előadása: Egy
régizenész feladatai és lehetőségei a 21. század elején
Augusztus 5. 19:00 óra
Tanári koncert francia szerzők műveiből
Augusztus 6. 19:00 óra
Kovács Gábor előadása a barokk táncokról,
21:00 óra barokk táncház
Augusztus 7. 19:00 óra
Növendékkoncert
Augusztus 8. 19:00 óra
Kurzuszáró növendékkoncert
A KURZUS MINDEN
RENDEZVÉNYÉRE A BELÉPÉS
INGYENES!
Szervezők: Accademia Capricciosa és Pásztortűz
Hagyományápoló Egyesület
Bizony, a hír igaz! Ha valaki szeretne nála akadémiai diplomát szerezni, mostantól megteheti.Ráadásul az iskola is szuper, különösen régizenészek részére és a tandíj is töredéke a hazai kiegészitő képzésnek. Hajrá!
Egyébként a művésznő most kivételesen egy hetes kurzust is tart augusztus 2-tól Szegeden!