Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
B u d a p e s t i N y á r i F e s z t i v á l 2 0 1 2
Los Vivancos táncos show
9.000Ft helyett most 6.700Ft/db áron!!
A jegyek a legjobb helyekre szólnak! Földszint közép közép!
9. sor 16-17. szék (2db)
Időpont: 2012. Június 15. Péntek, 20:30
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Jegyek és info: akgprofi /kukac/ gmail.com
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Budafoki Dohnányi Zenekar: FilMharmonikusok 2.0 – Új filmek, új dimenziók
A Budapesti Nyári Fesztivál 2012 nyitó filmzenei koncertje.
7.000Ft helyett 5.600Ft/db áron!!
Terasz KÖZÉP 2.sor 6-9. székek (4db)
(ez valójában az első sor, csak a számozása 2!)
Időpont: 2012. június 8. (péntek) 20:30
Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Vezényel: Hollerung Gábor
Jegyek és info: akgprofi /kukac/ gmail.com
babkabb
Eladó egy-egy jegy a következő hangversenyekre
- 2012. május 19. szombat – Rachmanivo III. zongoraverseny (B. Berezovszky), Brahms: II. szimfónia. Nemzeti Filharmonikusok - Vez.: Kocsis Zoltán – Müpa – fszt. 16. sor. bal 4. szék – 4200,- forint
-2012. június 12. kedd (18 óra) – Wagner: A Rajna kincse – Müpa – fszt. 25. sor. bal 3. szék – 5900,- forint
Az érdeklődőket kérem, hogy a zti18@zti.hu e-mail címen jelentkezzenek.
Mozart Don Giovanni c. operájának MET HD közvetítés ismétlésére eladó két darab jegy (11 sor 5-6 szék). A közvetítés az Uránia Filmszínházban lesz, 2012. július 11-én, 18:00 órákor. A jegyek ára 8000,- Ft (darabja 4000,- Ft), érdeklődni a pappszabolcs01@gmail.com e-mail címen, vagy a 70/5135970 telefonszámon.
Mozart Don Giovanni c. operájának MET HD közvetítés ismétlésére eladó két darab jegy (11 sor 5-6 szék). A közvetítés az Uránia Filmszínházban lesz, 2012. július 11-én, 18:00 órákor. A jegyek ára 8000,- Ft (darabja 4000,- Ft), érdeklődni a pappszabolcs01@gmail.com e-mail címen, vagy a 70/5135970 telefonszámon.
Eladó 2 db jegy a MÜPA 2012.06.19-i, 16:00-kor kezdődő Wagner Tannhäuser előadására:
1.em. oldalerkély jobb 1. sor 3-4 szék. Ár : 10.900.- HUF/jegy
Érdeklődni : Bartalos-Csonka Orsolya, agata@gmail.hu e-mail címen.
Eladó 1 db bérlet a 2012-es Budapesti Wagner napokra a MÜPÁba.
I. em oldalerkély jobb 2. sor 3. szék
június 12: A Rajna kincse
június 13: A walkűr
június 15: Siegfried
június 17: Az istenek alkonya
Ára: 37.000 Ft.
benko.szte@gmail.com
Tárgytalan már a 3db jegy a MŰPÁBA!
3 db jegy eladó a MÜPÁBA május 6 vasárnap 15:30 Budapesti Fesztiválzenekar koncertjére! Földszint 2.sor 14.15.16.szék. telefon:06209450871 email:va.zsolt@freemail.hu
Csak 1 db van? Hova szól, mennyibe kerül?
Üdv: Szászné
Sziasztok!
Eladó:
Jekyll & Hyde 2012.07.07. 21:00
Róma szektor 1. sor 9. szék
Ára: 14.300 Ft (alkuképes)
Érd.: adrimade@gmail.com
3 db eladó jegy (1600 Ft/db):
„Musica e Parole“
A Budapesi Filharmóniai Társaság művészeinek kamarazenei sorozatadb eladó jegy (1600 Ft/db):
Soltész Ágnes – hegedű, Polonkai Judit – fagott, Sörös Jenő – brácsa, Fejérvári Zoltán - zongora
Magyar Gábor – cselló, H. Zováthi Alajos - nagybőgő, Menyhárt Zsuzsanna – fuvola
Fuvolaötös
Érdeklődni: luceyne@hotmail.com
babkabb
Eladó egy-egy jegy a következő hangversenyekre
- 2012. május 19. szombat – A Nemzeti Filharmonikusok Brahms-estje – Müpa – fszt. 16. sor. bal 4. szék – 4200,- forint
-2012. június 12. kedd (18 óra) – Wagner: A Rajna kincse – Müpa – fszt. 25. sor. bal 3. szék – 5900,- forint
Az érdeklődőket kérem, hogy a zti18@zti.hu e-mail címen jelentkezzenek.
Eladó két jegy a május 5-i André Rieu koncertre. 15900Ft/jegy.lehet alkudni. Érd.: mandliklara@freemail.hu
Elado két jegy a május 5i André Rieu koncertre. 15900Ft/jegy.lehet alkudni. mandliklara@freemail.hu l
Eladó 1 db jegy a MÜPA 2012.o6.19-i, 16:00-kor kezdődő Tannhäuser előadására. II.em. oldalerkély jobb 27. szék. Ára : 5.000.- HUF (5.310.- HUF Élmény Kártya kedvezményes ár helyett).
Érdeklődni : Fekete Júlia +36/20/9668939, ill. f.fekete@upcmail.hu címen.
A BFZ és Pinchas Zukerman koncertjére előadó 1db jegy! Érdeklődni: 239-1865 (Szemeréné)
2 db jegy (11. sor 5-6. szék) eladó Mozart Don Giovanni c. operájának MET HD közvetítés ismétlésére, 2012. július 11-én, 18:00 órákor. A jegyek ára 8000,- Ft (darabja 4000,- Ft), érdeklődni a pappszabolcs01@gmail.com e-mail címen, vagy a 70/5135970 telefonszámon.
A majus 5-i Andre Rieu koncertre a 206. szektorba 2 jegy elado 15.900 Ft/jegy. erd. mandliklara@freemail.hu
A május 5-i André Rieu koncertre két jegy eladó! Részletek mandliklara@freemail.hu
Eladó Budapesti Operettszínházba jegyek
Veled Uram 04.27 19 óra Földszint 3. sor 11-12 (4900/db)
Rómeó és Júlia 05.12 19 óra Földszint 2. sor 14-15 (6500/db)
Koldusopera 04.29 19 óra Földszint 2. sor 10-11 (3800/db)
patkosagi@gmail.com