Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ebben a lexikonban is szerepel Kájoni, és a felsorolt dalok közül csak a Bocsásd meg Úristen! című számos leágazására utalok: Szabó István és Róbert György Notae Hungariae Variae c., Czidra László emlékének szentelt lemezén, a közel 15 perces Kájoni-kódex részletek közt is hallható a lant-furulya változat, Róbert György feldolgozásában, míg az alábbi videón Gárdonyi Zoltán feldolgozása ismerhető meg.
Kájoni a közel két generációval korábban élt Balassi verset zenésítette meg a Bánja az Úristen nótájára és saját nevére írottat.
A vers főcíme: Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor hogy házasodni szándékozott.
A 15-szakból álló versből Szabóék persze nem mindegyiket használták fel, de nagyon jó a feldolgozás!
BOCSÁSD MEG ÚRISTEN
Bocsásd meg Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Teröld el rútságát, minden álnokságát,
Könnyebbíts lelkem terhét!
Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Tétova bujdosik, mint madár nagy szélvészben,
Tőled oly igen fél, néked nézni sem mér,
Akar esni kétségben.
Látván sok szántalan véle tött jovaidot,
Kiért viszont téged nem szolgált, jól tött urot,
Háládatlanságát látván hamis voltát
Ugyan utálja magát.
Akarna nagy sokszor viszont tehozzád térni,
De bűnei miatt nem mér elődben jönni,
Bátorítsad Uram azért biztató szóddal,Tőled elijedett tudván, hogy vétkezett,
Színed igen rettegi.
Semmije nincs penig, mivel elődben jőjjen,
Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Nagy alázatossan méltó haragodban
Tégedet engeszteljen.
Sok kísértet éri, mindenképpen ijeszti,
Tőled rettegteti, kétségre kénszeríti,
Ki miatt majd elvész, ha véle jól nem téssz,
Magát pokolra ejti.
Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet,
Mondván: Vajha az Úr hozzá fogna engemet,
Bizony nem vétkezném, csak őtet követném,
Mint édes Istenemet.
Mit használsz szegénnek örök kárhozatjával?
Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében
Szép magasztalásokkal.
Az te szódot tudom mihelen meghallhatja,
Ottan szent nevedet nagy felszóval kiáltja,
Kiterjesztett kézzel, sűrű könyves szemmel
Magát reád bocsátja.
Legörögvén könyve orcáján úgy megkövet,
Magad is megszánnád látván,mint keseredett,
Mert zokogásokkal, siralmas jajszókkal
Kér fejének kegyelmet.
Irgalmasságod is annál inkább megtetszik,
Mennyivel több bűnöm tőled megengedtetik;
Mit engedhetnél meg, ha nem vétkeznének
Te ellened az hívek?
No nem tartod tovább haragod, tudom, rajta,
Mert az békességre te jobb kezed kinyújtva,
De csak olyanoknak, kik utánad járnak,
Mert vagy mindennek ura.
Térj azért én lelkem kegyelmes Istenedhez,
Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,
Mert ő hozzá fogad, csak reá hadd magad,
Igen kegyelmes úr ez!
Higgyünk mindöröké egyedől csak őbenne,
Bűntől őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle,
Áldott az ő neve öröké mennyekbe,K
Ki most megkegyelmeze!
Éneklém ezeket nagy keseredett szűvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Tétova bujdosván, bűnömön bánkódván,
Tusakodván ördöggel.
A vers többféle szövegváltozattal ismert, míg az 1-14 versszakok kezdőbetűjét összeolvasva kapjuk a költő nevét.
Sajnálom, de az összes fideliósan beélesített link hallhatatlan, láthatatlan lett, vagyis ez a beírás sem lesz így csonkán halhatatlan :) Ha lesz megint türelmem, megpróbálom újból beilleszteni az illusztrációkat.
Van bővebb anyag is Kájoni Jánosról a neten, ahol a fenti születési helyről mást írnak, megemlítve ugyan annak bizonytalanságát, de ha már románul is Kájoni János a település mai neve, talán az a valós.
Az viszont biztos: Jegenyében nem szoktak születni, viszont Jegenyén, bármilyen képzavarosnak is tűnik, igen. Egyik osztálytársam például a levegőben született, egy repülőgépen éppen, így azon állam polgára lett, ahol a gép leszállt.
Ezeket a névjegyeket lehetőség szerint illusztrálni is lehetne, pl. így:
Többek között a kiváló régizenekutató és -előadó Szabó István is foglakozik Kájonival, ami az alábbi bemutató végén, a kiadványok közt olvasható is. Ezen kívül egyéb kódexek dalaival is foglalkoznak ezek a zenészek /Vietórisz, Iglói, Szepsi, Lőcsei stb./. Róbert György furulyművésszel remek koncertjeiken hallani Kájoni-feldolgozásokat is.
Szabó István különben az első kitüntetettje a Tinódi-lant régizenei díjnak, amit eddig az alábbi jeles művészek kaptak meg:
1999. Szabó István lantművész2000. L. Kecskés András lantművész2001. Kuncz László énekművész2002. Ferencz Éva énekművész2003. Csörsz Rumen István zenekarvezető2004. Zádori Mária énekművész2005. Kobzos Kiss Tamás énekművész2006. Kátai Zoltán énekmondó2007. Deák Endre lantművész2008. Virágh László zeneszerző2009. Babrik József énekművész posztumusz és Buda Ádám énekművész2010. Szvorák Katalin énekművész
További ajánlatok: Kájoni Consort, Renaissance Consort..., hiszen ez egy csodálatos világ!
Nem véletlenül rendeznek évtizedek óta rangos régizene fesztivált éppen a Csíksomlyó melletti Csíkszeredában.
Ráadásszám:)