Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Ahogy indítottam, le is zárom a topicot. A hagyaték egyben marad. Most működött a hivatal, ahogy kellett. Köszönet érte.
Nézzétek meg a honlapon a kéziratok címszónál található kottákat. Pl: Kósa György: A havas balladái c. kotta 162.500 Ft-ba kerül. Gondolom a fiának is van köze hozzá...
Namégegyszer:
http://vivace.hu/media/arveres2.pdf
http://vivace.hu/media/arveres2.pdf
Valóban, ezek alapkérdések. Ki fog rájuk válaszolni? Reméljük, először a Vivace. Várjuk tehát szíves válaszukat.
15 - ez a stílus és hasonlat... nem keresek rá jelzőt.
Én csak azt szeretném tudni, ki áll a Vivace mögött, melyik cég jogutódja? Van köze a Múzeum krt.-i antikváriumhoz? Mióta működik? Hogyan szerzi be a ritkaságokat? Ki döntheti el, hogy mi kerülhet kereskedelmi forgalomba? Mi dönti el, hogy nemzeti örökség vagy jövedelmező üzlet - e a hagyatékok nagyrésze?
nab: Felajánlani??? Akkor, amikor lassan már egy kiadós bableves után is szondát dugnak a seggggggédalvázkeretedbe, hogy a károsanyagkibocsátás után megadóztassanak? :(
Most sikerült az Illyés idézetet bemásoloni, a folytatás itt található:
http://mek.oszk.hu/00600/00681/
"A nagy költők nem váratlanul szólalnak meg, nem derült égből, mint az isteni kinyilatkoztatások. A népek életében messze visszamenőleg meg lehet állapítani, mikor estek vajúdásba, hogy megszüljék a rendkívüli fiút. A nemzet, a nagy család előre készülődik az eseményre.
Előre kioktatja a dajkákat, akik az újszülöttet ápolni fogják, szájába adják az anyanyelv szavait. Megtisztítja a szavakat is. Aztán tanítókat nevel, akik a fiút irányítani fogják. Iskolakönyvekről éppúgy gondoskodik, mint a nagybácsik ajándékairól és dorgálásáról. Jóbarátokat és vetélytársakat szemel ki, akik majd védik és ösztökélik. Az egész ország egy izgalom."
10 - köszönöm! Igen, erre is. És hogy a rendkívüli fiút a nemzet már sokáig hordta a méhében, s készült születésére. Majd keresem azt a részt is.
Nagyon jók a bíztató hírek, valóban Jászapátiban lenne a gyűjtemény méltó helye. Így legyen.
És még egy kérdés, kedves Vivace: Kalapács és nyereség helyett nem felajánlani kellene?
Ez jó megoldás lenne, hiszen szülővárosának feladata is a múzeum létrehozása!! Mellesleg nagy elkesedéssel ápolták eddig is Aladár bácsi emlékét a jászapátiak. Sok sikert nekik:-))
Backstage info: az érintettek azon munkálkodnak - és a sikerre jó esély van - hogy a hagyatékot egyben megvegye a jászapáti R.A. Zeneiskola, vagy az önkormányzat, és e köré építsék Ali bácsi szülővárosában az ő múzeumát.
A megpróbált Nemzet gyors, lélegzetelállító ütemben oktatja a fiút. Óriási feladat vár reá: bevezetni a kisemmizett milliókat, a népet a nemzet közösségébe és az elmaradt, illetve fejlődésében erőszakosan visszavetett nemzetet a világ népeinek közösségébe. S mindezt egyesegyedül a szó erejével. Meg kell ismernie tehát a népet, aztán a nemzetet. Annak a jövendő boldog honnak, amely felé irányt fog mutatni, a néptestvériség ígéretföldjének csak álomképét szabad ismernie. Csak a tündérit, a plátóit, hogy lelkesülni tudjon, sőt életét tudja majd áldozni érte. Mert ha a valóságos képét ismerné meg, tán visszatorpanna a feleúton. És meg kell tanulnia az istenek nyelvét.
/4/ Talán sikerül:erre gondolsz?
Nekünk itt csak véleményünk és vágyaink vannak. Vsz senki nem törődik velük. Ez is csak falra hányt borsó. De néhányan legalább hányjuk.
S valóban: Hogyan kerülhetett Vivace tulajdonba, s most kalapács alá a Rácz A. hagyaték (töredéke?!)?
Rácz Aladár özvegyét személyesen ismertem. Nálunk volt a budapesti zeneiskolánkban is, amikor férjéről, Rácz Aladárról neveztük el iskolánkat 1988-ban, rendeztük a Fesztiválokat növendékeimel. Nála a Móricz Zs. körtéren akkoriban megcsodálhattam Rácz A. könyveit, festményeit, Yvonne asszony zongoráját. Ő akkor már felajánlotta a hagyatékot a Múzeumnak, hangszert, képeket, kottákat stb. A zenetörténeti múzeumban is van egy-két dolog a hagyatékból, de hogyan kerülhetett ez a mostani anyag a Vivace antikváriumhoz? Én is sajnálnám, ha elárvereznék, egyben kellene megőrizni a következő generációnak.
A Rácz Aladár Zeneiskola honlapja:
http://www.razeneiskola.hu/?page=main
Nem itt lenne a helye a hagyatéknak, ha már Rácz Aladár Emlékházat nem találtam?
Ha egy nép értéktelen vezetőket választ magának, akkor minden értéke a szemétbe kerül, legjobb esetben szétszóródik. A művelt ember feladata a néptanítás, hogy egy ország ne kerüljön ilyen méltánytalan helyzetbe, még nincs teljesen késő a feladat elkezdéséhez. Talán van még megmenthető érték ebben a szegény országban.
Rácz Aladár szerencsére nem látja ezt a borzalmas állapotot.
Némethy Attila is okkal-joggal nehezményezte nemrég a Muzsikáló délutánban ezt a barbár árverést.
Még van tíz nap addig. Igazán előállhatna Hiller "úr" miniszteri keretével, hogy megvegye az egészet egy Rácz Aladár Alapítványnak. Vagy már van ilyen? Restellem, nem tudom, de utánanézek.
Hazánk újgazdag mágnásai is szerezhetnének egy-két jó pontot azzal, hogy a zsebükbe nyúlnak a hagyaték megörzése érdekében.
Igen, mind igaz.
)
Rácz A. nem evilági lény volt, ő csoda. Egyszer Mozartról szólva azt találtam mondani, hogy fogantatása pillanatában az Úr és Ádám ujja egy pillanatra összeért a Sixtus-kápolna sötétjében. Ez történt R. A. fogantatásakor is.
Emlékeztek, Illyés milyen szépen kezdi Petőfi könyvét? Azt hiszem, nem oktalanul jut eszembe Rácz Aladárról sem az első bekezdés:
(Nem sikerült bemásolnom
Hűtlen kezelés. Büntetőjogi kérdés. Világbotrány. Állatok ...
Igen, itt tartunk.
A zenéje, a Vele készült beszélgetés marad. Kinek-kinek.
Gazdag a szív, ha figyel.