Minden ilyen megjegyzésre kapsz te is egy ártatlan Lator-verset :-)



Kígyó légy és szelíd galamb



Most egyre sűrűbb lesz a zaj.

Fullasztó hosszú éjszakák

öldöklő fénye villogat

a meghasadt felhőkön át.



Görgeteges hegyéleken

botladozó, meghallod-e,

ha a kopár sziklák fölött

szélvészként zendül az ige?



Most minden út hamis lehet,

fontold meg jól, hogy merre mégy.

Vigyázz, nehogy szándéktalan

elleneidnek pajzsa légy.



Nyitott szemmel köszöntsd a jót,

s ne imádj bamba szenteket.

Kígyó légy és szelíd galamb,

amint rendeltetett.



Szegd föl sebzetlen homlokod,

hadd lássák: nincsen rajta bélyeg.

Majd fel is oldoznak talán,

ha bűntelenül elítélnek.



/Lator László, 1950/

"Lator pedig szabad ember, és időközben bizonyosan bölcsebb lett, az émelygős étkek sem zavarják." stb.



Ezt úgy hívják: maszatolás. Finom szóval.



Más a mérce.

A "Képzett társítások" cím azt jelenti, hogy képzett személyeket társít össze valaki.

A most soron lévőkről tudjuk, hogy azok, leírtam róluk véleményemet. A társítót nem ismerem csak hallomásból, és amit olvasni róla.

Itt és a másik témában addig is, ahogy korábban is tettem, néhány általam választott verset emelek vagy írok be - neked is. Lator pedig szabad ember, és időközben bizonyosan bölcsebb lett, az émelygős étkek sem zavarják.  oda megy, ahova akar, bár kíváncsi volnék az egész programra /aznapra már van jegyem Füzesséry Zoltán zongoraestjére, így valószínűleg őt hallgatom meg, csak erről megfeledkeztem a téma indításakor.

Az is egy képzett társítás lesz.





             ÁHITAT



Hűs víz csobog. A templom

ragyog a ritka ködben.

A barmok inni térnek,

s megállnak fényütötten.



Remegő, mozdulatlan

sajgás lüktet a távol

foszló virágszirom-rajz-

mintás káprázatából.



Egy lélek nevenincsen

sejtelme gyolcsfehéren

bolyong, keresi fészkét

az óriási égben.



Szikár kezek a kékbe

fehér jeleket írnak.

Szemünk virág, a szívünk

világít, mint a csillag.



/Lator László, 1948/





           HITETLENÜL



Bölcs nem vagyok, de az idő

     mindenre megtanít:

tömi a számba kétfelől

     émelygős étkeit.



Ha elnézőbb lehetne vagy

     hályogosabb szemem,

ezen a földön hasznosabb

     ehetnék, elhiszem.



Hazudni kellene talán,

     hajolni egy kicsit,

magam előtt se vallanám

     meg bensőm mocskait.



Mondják, hogy boldogabb lehet,

     ki nem kételkedik,

De mondjátok, hát mit tegyek,

     ha nem könnyít a hit?



Ha a megváltás elmarad,

     elvégzem egyedül.

Falánk bendő, okádj ki csak

     megemésztetlenül.



Ha kiátkoznak a papok,

     én felmentem magam

Gazdátlanul szabad vagyok,

     ha nincs is igazam.



/Lator László, 1949/

Lator társulását Alföldivel semmi nem menti. A legszebb versei, megélt múltja sem. Sőt: mindkettő - versei, múltja - méginkább érthetetlenné teszik behajlását, behódolását. Súlyosbítják.



"Latornak pedig nemárthat Alföldi, aki tanulhat is tőle..."



Ugyan... ne légy naiv vagy megalkuvó: a főnök Alföldi, Lator cégér. S ezek szerint vállalta. Lelke rajta.

        Gyerekkor



Nincs elvégezve semmi. Lassan

megy a fehér üröm s a mályva

nagy bokrai közt meg-megállva.



Indul, fordul, nem tudja, hol van,

repül egy sárga porgomolyban,

himbálja ingatag magasban

a lombmeleg szél árapálya.



Forgolódik a zabolátlan

lelkekkel, mindenféle lénnyel

túlzsúfolt alacsony világban,

a kétfelé nyitott sötétben.



Érzi, a szúrós zöld szakállak-

sörények közt torkáig árad,

feje fölött egyszerre átcsap

a csípős, édes rothadásszag.



Mikor a gyalogútra rátér,

hónaljig érő gazba lábal.



Sás, káka hajlik a sziszegve

kanyargó, feltörő vizekre,

majd hirtelen rádől az ártér

párája vad nőstényszagával.



Mintha egy gyönyörre s haragra

ajzott test vergődne alatta,

s reszketve s vonakodva végre

meghasadna, hogy befogadja

bozontos, nedves hüvelyébe.



/Lator László/









       Asszonypanasz



Hiszen mi egymást mégis hogy lehet

nincs szeme szája csak a gyűlölet

nincs combom farom fogni keze csak

az oktalan meggyűlő indulat

csak a szederjes nincs-mit-mondani

csak kiökrendett gané-szavai



De hiszen mi egymással napra nap

ízét szagát ízemet szagomat

hisz egymásban száj szájat kéz kezet

és mindörökké és mégsem lehet



Hisz egymással mi egy-test egy-gyönyör

álmaim forgó üregeiből

eszméletem színéig felsajog

ha még lehetne valahogy sehogy

hiszen a szó a csend mindennapok

kőgörgeléke csontházon kopog



Hiszen mi egymást zsákutcába fut

a salétromos omló alagút

csak rothadó szemét csak matt kova

mészkősömör sehonnan sehova

ha a feszültség valahol kicsap

gyújtózsinór-sistergés pillanat



Hiszen mi egymást villog mint a kés

dúlt járatokban mészhéj-recsegés





/Lator László/

 Az áthevült bádogtető alatt



A csönd, a hang, a láz, a félelem

helyet cserél egymással szakadatlan,

okádja csak konokul jeltelen

teremtményeit itt valami katlan,

egyszerre van s együtt minden jelen,

egymásba habzik mélyben és magasban,

és nevet-formát keres, hogy kiváljon,

s erőt vegyen az egyhangú halálon.



A padláson most borzas-toll-meleg,

langyos tojás sárgája és fehérje,

sötétedik a hályogos, kerek

kocsonyában a szík tűhegynyi vére,

itt eltikkadt galambok költenek,

az élet visszatódul önszívére,

hogy vörössel derengő feketében:

megtestesüljön forró anyaméhben.



S a magvak: a viaszos tarkabab

gödrében halvány heg, s ott belegyűrve

a vékony csíra pontosan tapad

a foszforos-meszes nyirkos sűrűbe,

kövér búza, szálbordás héju zab,

vörös zománc cirokmag, gömbölyűre

hízott borsó, kölesgyöngy, hóka lencse

kész, hogy külön törvényét megjelentse.



Az áthevült bádogtető alatt

már kásásodva lüktető homályban

megpörkölődött tollszag, trágyaszag,

bádogsebek lobos sajgása, nyár van,

ragadozómadár-csőr pillanat,

egy körkörös szem monomániája,

horgas figyelme tőr lesz majd, s a tiszta

hártyát fekete sebbel meghasítja.



 

        

Kijavították, a költő fényképe viszont szót érdemel: remek! Jobb mint a Petőfi Irodalmi Múzeum DIA-képén. Talán a korral lett mosolygós, bölcs?





                 FÉRFIKOR



Ringanak-bomolnak hárslomb-susogással,

nyírág-zizegéssel szitakötő-fények.

Hallgatom, mélyemben hogy keresik-ássák

búvópatak-útjuk habtarajos évek.



Megjártam mélyeket, ormokat, poklokat,

szélörvény sorsom már csendesedik.

Ha mi nem-emberi kormozott, rám tapadt,

lehántom, feledem mocskait-szennyeit.



Vezérlő csillagom szelídebb fényjelét

szememhez közelebb immár villogtatja.

Oldódnak félelmes magányom görcsei,

fordul a nyelvem is szelídebb szavakra.



Ideje szólanom új számot-vetéssel,

haragos istenek szobrát összetörvén.

Amit tán érdemes kőtáblára vésnem:

nem égé-pokolé – csak emberi törvény.



Nyelvemet igaznak, szándékomat jónak,

akarom kezemet tudni béklyótlannak.

Lehet-e hűségnek, földemhez vonónak,

magamnál szigorúbb bírája magamnak?



Szívemet hitemet meg nem tagadóvá

hegyipatak évek áramai mossák.

Akarom: magamat őrzővé-adóvá,

emelj magadévá, gyönyörű magasság.





/Lator László/

No, ez az a pont, ahol nincs engedmény. Nem egy betűn múlik. 



Gerincen.

Az óízlés és a jóízlés között csak egy betű a különbség, Latornak pedig nemárthat Alföldi, aki tanulhat is tőle... Bujtor Balázs is hasznára lesz a műsornak.

Elírás vagy nem, szándékos vagy véletlen a  "parti" előnév - egyremegy... 



Ha Lator Alföldivel összeáll, bármely konstellációban, engem mélységesen megdöbbent. Biztosan óízlésű vagyok, vagy nem értem a reklám lényegét.



Lator világ ez?

A program bizonyára nagyon érdekes lesz: költészet és zene, zene és költészet a szeretett Lator Lászlóval, valamint a remek hegedűssel és az általam még nem ismert képzőművésszel, de egy valamit tisztázni kellene: Lator vetélkedni akart P. N. L.-val, hogy felvette a plagizáló-paródizáló Parti előnevet, amin tán ő is elő/re/ nevet utólag, vagy a /jó/ partiságát akarták csak kifejezni?



Megpróbálom beiktatni azt a Duna-parti dumapartyt, ha addig ki is javítják a cikket a szerző vagy a korrektor :-)