Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
MA SZÜLETETT J.S.BACH
ennél nem kell több.....remélem!
Ruht wohl...
205 A "Te vagy váram fényessége" sem semmi!:)
J. S. Bach: h-moll mise - Crucifixus
http://real1.radio.hu/bartok.htm
03. 14. péntek, 13-14 óra, 2:22-
ugy vettem ki, hogy- állitólag cleo tudja, ki vagyok ? egy helyen már leirtam a nevem- nincs félnivalóm.
Cleokám : várom a kártyáidat. tudod: hármas, hetes, ász .............
mi ? hogy a pikk dáma. oh nem baj:
mondta a sün, és bucsut vett a surolókefétöl
220 A fórumozás íratlan szabálya, hogy nem adjuk ki a másik személyazonosságát, se a családtagjaiét.

221 Boulez Ringje nekem sem a kedvencem, de azért ne dobd ki szerintem. Pláne, hogy anyai ajándék. (Ringfelvételekről nem olyan régen valamelyik Wagner topicban részletesen is vitáztunk)
Én szeretem Brahmsot, a Német Requiemet különösen, számos felvételeim között Celibidache is akad. Jó ha kétszer meghallgattam.
A Bruckner 7. adagiójára figyelmedbe ajánlanám e tétel szerintem legszebb felvételét:
7. szimfónia, E-dúr, 2. tétel: adagio
Wilhelm Furtwängler, Berliner Philharmoniker, Berlin, 1942. 04. 01. Teldec (1993, ADD) 9031-76435-2
(hossza egyébként 22'50" - de nem ez a legfontosabb paramétere... :)
Látod kedves tarnheim2
Anyám megajándékozott egy teles RING-gel- anyám dániában él, ezt nem részletezem-Boulez vezényelt. hhhu, amit kapott tölem.próbált szegénykém védekezni. hogy : tompitani kell a drámát...
mire én : anyám, nekem olyan ringet hozz. ahhol minimum fölrobban a világmindenség.... gondolhatod. anyám hogy nézett rám
amit én szeretek Mahlertól : a második
a harmadiknak a negywdik tétele /nem boulezzal/ és a gigantomániás nyolcadik.
képzeljétek. egyszer egy budafoki nem tudommicsoda, müsorra tüzte a Bruckner hetediket.
18 perc volt a mmásodik tétel, azt hittem fölrobbanok a dühtöl
nem szokásom Bruckner kazettát törölni, de ezzzt soronkivül ....
Ugyancsak cselivel van Német reqiemem, nemigen csipem Brahmsot, ugyhogy ha valakinek kell, haverságból- elküldhetem
Paparazzo videó rólad és a családodról:
http://www.youtube.com/watch?v=QZbMknuKP-U&feature=related
Ő hozzám képest szép és jótékony.
Te vagy Ásóka a körömgomba:
http://www.asoka.hu/
Nemcsak virtuális.
Rólad fogok írni. Az általad terjesztett virtuális szenny hatásairól
Írhatnál hatástanulmányt a hatástanulmány hatásairól. Legyél szerény, kérj csak négymillát. Megszorítások vannak, szolidaríts.
Akkor nem hatástalan.
Én a hatástanulmányon sírok.
Kedves pszí és Bruckner-d! Szóba került a (nick)nevem ezért bátorkodom belekotyogni.
Celibidachéval tudtommal lényegében nincs Mahler - ezen kívül:
Kidertotenlieder
Sergiu Celibidache (dir.), Brigitte Fassbänder (ca), Münchener Phiharmoniker. in. Topazio (1994) TP 2604-9
(Ezen első sorban csak azért lehet sírni, mert siralmasan lassú. Senkinek sem javaslom. )
A Mahler 7-et meglehetősen kevéssé ismerem a Mahler szimfóniák közül. Számomra az 5-6-7 egy kis luk az életművön, de azért jó pár felvételt hallottam belőle. Boulezt ezek után nem merem javasolni, pedig nekem tetszik. Minden nézőpont kérdése: lehet, hogy Boulez fene gyors, de Celibidache viszont elképesztően lassú, ami az utolsó két évtizedet illeti az életművében.
Jó szívvel tudom ajánlani Mahler esetében (a 7. esetében is): Horensteint:
Mahler: 7. szimfónia, e-moll
Jascha Horenstein (dir.), New Philharmonia Orchestra. 1969. 08. 29. [live], Music and Arts (1992, AAD) CD 727
Én pszí barátunkkal ellentétben Bernsteint kifejezetten nem szeretem, Rattle-t viszont igen. Abbadóban és Sinopoliban viszont egyetértünk. Azaz Abbado igen, Sinopoli nem.
Bruckner 8. (és általában Bruckner) esetében feltétel nélküli Furtwängler-fan vagyok. Szeretem Jochum és Knappertsbusch felvételeit is.
http://www.youtube.com/watch?v=4HN0kYIFhfc&feature=related
Kedves Bruckner-d!




Igen megtisztelsz a felkéréssel, bár vannak itt nálam sokkal tájékozottabbak is. Az én legkedvesebb felvételemen Rafael Kubelik a Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks élén vezényli a VII. szimfóniát.
Azt hiszem külön nincs VII. csak így egyben, de nagyon igényes, szép felvételek, a VIII. kivételével (azt inkább Soltival szeretem).
Nagyon jók még Mahlerben: Abbado, (Boulez), Solti, Haitink, egyesek szerint Rattle és Sinopoli is (bár én ezt nem osztom), és Bernstein, pont a VII. egyik legjobb felvétele az övé!
A finálé:
http://www.youtube.com/watch?v=xjzN3yQbwmc
http://www.youtube.com/watch?v=s8NAwS3a_Ys
A DG kiadta Bernstein összes Mahler felvételét, ez is nagyon jó az egészet tekintve (azt hiszem külön VII. nincs vele):
A Bernstein DVD-k is szuperek (DG)!
IX.-ből jó: Karajan (digitális, elég drága), Kubelik, Bernstein, Abbado, Haitink.
Ezek sztereó és általában studióban készült felvételek, de szerintem tarnhelm2 (ha megkérjük) jócskán kibővíti majd igaz régebbi, rosszabb hangminőségű, de annál értékesebb felvételekkel.
Remélem, nem zavartalak össze, de a VII.-et mindenképpen meg kell ismerni!
Kedves pszi barátom,
most nagyon szégyellem magam, de Mahler müvei közül a hetediket, meg a kilencediket értem legkevésbé.
legalább három négy ,esetben elöfordult, hogy felvettem, letöröltem.
Lehet, hogy én vagyok hülye, vagy még tiz évet-akkor 67 leszek-
megérik bennem,
Általában meg szoktam tartani, amit igérek, legközelebb megvetetem a hetediket, és megprobálok végigmenni rajta
kérlek ajánlj egy karmestert. de ne íPierre Boulezt, mert aki 75 perc alatt végigrohanja Bruckner 8-át. azzal nincs mit tenni.
Nem tudod:chelibidache felvétel van a mahler VII röl.
Ami a feltámadás szimfóniát illeti, arrol már kifejtettem véleményem, hogy én Bruckner 1o-nek nevezem, vagy ha a nulladikat is belevesszük, akkor 11-ik
szia, és kösz