Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
BARTÓK ÖSSZES ZONGORAMŰVE /1. rész
Bartók Béla Emlékház
2009. március 27. péntek 18 óra
Király Csaba hangversenye
BARTÓK ÖSSZES ZONGORAMŰVE /2.rész
2009. június 5. péntek 18 óra
Király Csaba hangversenye
http://www.kiralycsaba.com
Szívből gratulálok a ma esti, a Bartk Emlékházban megtartott nagy sikerű zongoraesthez! Hát igen! Egy egy óriási koncert volt, Ding ing kínai zongorista is közreműködött. Leírhatalan élmény volt ez a koncert. Hát igen! Király Csaba egy igen sikeres, nagy művész!
klado
Ezt csöppnyi körmondataidban jól megfogalmaztad!
111 szó 4 mondatban!Nem gyenge agyszülemény!
E tárgyban lényegtelen, hogy M. (66) ott volt-e a koncerten vagy nem. Szerintem a hangszerek tudósának (ill. tudójának) sem kell lenned ahhoz, hogy - miután elolvastad a kritikában összehordottakat, mellé meghallgattad a szerző által (nem is eldönthető: bónuszként avagy büntetésként? :) a youtube-ról előbányászott és beidézett B-A-C-H-darabkát (ami véletlenül elég gázosra sikeredett, talán vmi vizsgaelőadás részlete egy házi videón), mellyel az általa leírtakat kívánta illusztrálni - fogalmat alkothass az önjelölt "kritikus" kompetenciájának mértékéről. (Amiben ugyan kevés jelentősége lehet az illető kritikus zenész vagy nem zenész voltának, ill. kedvenc hangszerének, ellenben kétségtelen, hogy valamennyire mégis csak illene megismernie azokat a hangszereket és darabokat, amelyekről írni szándékozik.)
Te végülis ottvoltál? Szerintem is gáz az a kritika, de én nem igazán értek hozzá, hol ír szakmailag hülyeséget?
A múltkorában Ó.SZ. írása kapcsán írta valaki a fórumon az "akkor fikázzon, majd ha ő is tud úgy énekelni" passzust, és már akkor sem tetszett ez a retorika. Nyilván más dolog eljátszani tudni, és megítélni (összehasonlítani stb) tudni, nem? Ezzel nem konkrétan azt az írást akartam megvédeni (minek).
Igaza van HOROWITZNAK!!!
Nem érdeklik a kritikusok....nem véletlenül!
Nézzük meg , hogy ki is ez a VÉGH DÁNIEL!
http://www.prae.hu/prae/users.php?uid=286
EGY PHD-s HALLGATÓ, aki valamikor HARSONÁZOTT.... ( nem méltatom a rezesek IQ-ját)
KI Ő???????
Hogy mer ilyeneket írni ?
MEGHALLGATNÁM VELE bármelyik művet!!!
hahahahahahahahahaha VICCES LENNE -gondolom!!!
Ez a kritika nagyon durva!!!
De köszönöm nyocker , hogy felhívtad rá a figyelmemet...
Itt részletesebb (bár hogy milyen?):
http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=981
Aki ott volt, írhatna részletesebben a koncertről!
Ez egy zseniális koncert volt ! A MŰPA szinpadán ritkán lehet hallani ilyen koncepciózus műsort !(Schiff Andrásra jellemző ilyen műsorterv.)
MA ESTE !!!
Király Csaba március 3-i hangversenyét a Művészetek Palotájában Bach és Liszt oeuvre-jének szenteli.
http://www.fidelio.hu/hir.asp?id=13211

Király Csaba orgonista és zongorista, az emberi teljesítőképesség határát súroló manuális tudás, különlegesen gyors tanulási képesség és a nagy zenei vállalkozások embere, aki március 3-i hangversenyét a Művészetek Palotájában Bach és Liszt oeuvre-jének szenteli.
miska
Köszönöm a hírt a rendkívüli vállalkozás kezdetéről! El tudom képzelni , milyen nagyszerű volt az első koncert!
Aki hallotta , azért beszámolhatna róla a fórumozóknak!
MA kezdődött az újabb nagy sorozat:
Beethoven: 32 zongoraszonátája
Annyira jó ez a topic!
Megpróbálom. :-) ki játszik?
Kedves Püthagorasz!
Sajnos nem tudtam elmenni, pedig nagyon kiváncsi lettem volna. Gyere holnap este 7-re a Mátyás templomba.
Ja, bocs, lehet, hogy ezt a hozzászólást más topicba kellett volna tenni, de hova?
49: Ami igazán jó volt, az Balog Zsolt szerdai csembalókoncertje. (sajnálhatja, aki nem volt ott)
Nagyon szép, telt hangú csembalót hoztak a Deák téri templomba, ez külön jó pont.
Amit kiemelnék, az az előadás beszédszerűsége és pontossága. Ilyen egységes, jól átgondolt, és a szövegre építő előadást ritkán hallani, főleg fiatal embertől.
Az én jó véleményemet megerősíteni látszott az a mélységes csend, ami lassanként mindenkin eluralkodott.