Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Amennyi értelemben egy ember asszony lehet - lásd Malaparte: Kaputt.
Az op. 127-es Esz-dúr megy a Kodály v4-sel: ez is kiváló! A cantabile tétel /II./ hangulata és hossza egészen rendkívül!i Ezt nem egy súlyosan beteg ember írta.
Kár, hogy a tubuson nincs fenn az összes tétel /ez a társaság nagyon jó!
A Razumovskyt meg most ne méltassuk, mert az a csúcs...
Beethovent Alban Berg kvartettel csak DVD-ről szokok.
Op. 95-öt csak a Lindsayvel.
Elég sok válópert intéztem hogy ez igy lehessen.
Kedves tarhálm2,
Én a varsaw Ctot mindenváltozatban, és össe dobjuk a manit hogy a Szentpétervári Csilla játssza el egyzwer egy kamarai gyülésen.
Az egy remek mü.
Bocs de ha láda mélyén tart valamit az a természet jellege miatt rohad, ne csodálkozzon ha a Toscaninijei is meg rohattak.
Nem négyen vannak a képen, csak az ötödiket összenyomták a díjnyertesek, és úgy lapít köztük, hogy nem látszik. Szakácsnak az is jó, bár többe kerül a feltáplálása. De maradjunk csak a zenénél: az op. 135-ös is kiváló darab. Most hallgatom, így az sem hallgathatatlan, csak ha leveszem a hangot, mert rám szólnak.
A lemezen az 1811-es keltű op. 95 mellett csupa késői mű van, köztük a Nagy fúga is. A 135-ös hossza is ideális. A Suske-quartett tagjai: Karl Suske, Karl-Heinz Dommus, Klaus Peters and Matthias Pfaender.
Ha nem elérhető a lemez, ITT van az ugyancsak kiváló Hagen-v4-sel a tubusról az I. tétel, ahonnan a többi is elérhető. Jó az Alban Berg kvartetté is.
Ügyvéd úr, nem mongya, hogy elcsesztem a nyilvántartásomat?! Utánanézek, oszt javítom, ha igaza van. Csak ezeket a rohadt Toscanini lemezeket nem hallgatom már vagy 15 éve, és egy láda mélyén vannak elásva.
Amúgy vicceltem ám! Bár megvan itthol, de én sem hallgatom ám a nagy fúgát Furtival. Szerintem tök felesleges átírni egy vonósnégyest nagyzenekarra. Maga talán szeretné, ha a warsói koncsertót valaki átírná vonósnégyesre? Ugye hogy nem.
Keveri a dolgokat. Az a Kusza Viszki.
Magának mindegy,hogy fal mellett szarni vagy szar mellett falni? Tanya a Bakonyba vagy banya a takonyba?
Kedves tarhelm2,
1. 1954 augusztusában F. már töksüket volt
2. rossz T. felvételt hallgat, javaslom, hogy halgassa a '38 jan. 1-it, vagy '39 nov. 25, esetleg a '44 nov. 12--ikit.
3. RCA 20267 V. 45 és nem 48 - csalódtam Magában, azt hittem mindeddig, hogy van itt egy hozzáértő ember (rajtam kívül is).
Ügyvéd úr, hallgassa inkább Furtwänglerrel, ne azzal a taktus-ütögető digóval:
szal mongyuk eztet:
Grosse Fuge B-dur Op. 133.
Wilhelm Furtwängler, Wiener Philharmoniker, Wien, 1954. 08. 30. [live]. Deutsche Grammophon (1991, ADD) 435 324-2
eztet meg hagyja a fenébe:
F-dur quartet Op. 135.
Arturo Toscanini (dir.), NBC Symphony Orchestra. New York, 1938.03. in. Arturo Toscanini Collection. v. 48. (1992, ADD) RCA GD60267.
sokba
A dolognak az adná meg a csavarját, ha kiderülne, hogy a „doki” valójában asszonyszemély. Én sokban fogadnék, hogy az.
Azokban ő bőgőzik, ugye? Bőgőn kevésbé mester, mint pálcán, de azért elmegy.
Te bisztos valami elvarázsolt filosz vagy ha négy közül nálad van középső.
Késői Beethoven-vonósnégyeseket csakis Toscaninivel szokok hallgatni.
Kedvetlen Doki !
Tipikus ügyvédi fogalmazás, hiszen a második sorban kérdezel, de a választ meg sem várva, cselekedsz!
Kár volt, írtam, de hol van a vezeklés!?
Bunkóságodra vezeklésül viszont ajánlom az alábbiból kiindulva az egész kései Beethoven v4-est meghallgatni, amelynek kapcsolata a már idézett op. 130-as B-dúrral az, hogy utóbbit 1825 első felében írta B., de nem fejezte be, majd annak záró tételeként kezdte írni a Nagy fúgát, ami aztán önálló darab lett, szerencsére és mindannyiunk örömére. Remélem te is felvidulsz tőle, sőt - még a kottát is követheted, ahogy engem meg..., de azért vigyázz, mert mindkét résznél csak a mű első néhány üteme jelenik meg díszként.
A darabnak több átdolgozása van. Buschék is játszották, és ugyanazon a II. vh. előtti felvételen hallható, amelyen az op. 130 is. Mindkettőjükhöz méltó kiváló színvonal!
Off! Szegény szakácsod helyett tudok esetleg egy szerény szakácsnőt ajánlani, aki ingyen dolgozik, ha nagy szellem a kenyéradója, mert enni azért - remélem - adsz neki, bár főzés közben juthat neki is valamicske apróság, mert különben 143 kg. Különösen szereti a régi komolyzenei lemezeket, így talán azok főzés közbeni hallgatásával is beéri. Ha meg elválna tőled, a végkielégítés rendezésére megkérhetne ügyvédjének, hogy még frappánsabb legyen a helyzet. Mert helyzet van!
Képet is küldök: a középsőről voltak szavak, hozzád illik, lépcsőn meg nem jár, mert az nehezen megy már neki ilyen súllyal. Off!
Sajnos, kedves Zsölény, hogy L. Á.-ra hivatkozzak ha így alakul a gazdasági helyzet eljutunk oda, hogy még a pinát is meg kell vonnunk a szánktól.
Én is el kellett hogy küldjem a szakácsomat. Az emberek már válni sem akarnak mert pénzbe kerül.
Kedves doki, ezúttal nagyon mélyre ment, nagyon durván. Nem-mindegy elegáns választ adott, mindannyiunk szerencséjére.
Nem méltatom válaszra idétlenségedet, de ha vívó lennék, egy jogos párbajban rajtad hosszában és keresztben is lenne vágás. A Busch kvartett féle felvétel valóban nagyon jó. A Véghéké is, ahogy ez volt a kérdés: milyenek a késői, 1824-1826 közti B.-vonósnégyesek.
Kis asszony elnézést nem emlékeztem hogy hölgy tetszik lenni, nem akartam megbántani.
Vezeklésül küldhetek Önnek egy találós kérdést, válasszal?
Miért van Önökön hosszában a vágás?
Mert ha keresztben lenne, hülyén cuppognának lépcsőmászás közben.
Kiszti8hand
Ede
Most bús lettem. Kisanyám, eczer már megmondtam, hogy kislány vagyok én /majd megnövök én/, de azért a Kodály kvartett felvételeit érdemes hallgatnod. Anyák napjára kapsz tőlem egy párat. OFF
Kicsifijam, ne kotkodájjál, hallgasd meg a Busch-kvartettel és agyasodni foksz.