Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Elkezdtem egy hosszú hozzászólást, de a vége előtt egy perccel elszállt a semmibe, így elment a kedvem. Így csak annyit, hogy amilyen bájosan reagáltál moor beírására, abból teljesen egyértelmű, hogy nemigen érted Sándor György humoralistát ... :-)))))))
S ha valaki keveset vagy semmit sem hallott Szabadosról, talán valamit vagy többet Dresch Mihályról és mindenkori társairól. Dresch két éve ilyentájt kapta meg a Szabó Gábor-díjat, így annak kapcsán idézek, de előtte jelzem, hogy Szabados már 2001-ben megkapta ugyanazt, majd mást is, előtte meg még mást is, tehát nem előzmény nélküli a mostani kitüntetése.
Ezt pedig csak thaisiának, más ne is olvassa! Van még mit tanulnunk :-)
"Az egykori világhírű jazzgitárosról elnevezett Szabó Gábor-díj egy zenészeknek szóló életműdíj, azok a muzsikusok kaphatják meg, akik zenei tevékenységükkel elismerést vívtak ki. A Magyar Jazz Szövetség titkos szavazással évente egy személynek ítéli oda."
"Márkus Tibor, az 1990-ben alakult Magyar Jazz Szövetség elnöke hangsúlyozta: Dresch Mihály teljesen magyar jazzt valósított meg munkásságával. \"Azok közé tartozik, akik a magyar gyökereket a jazz műfaj jellegzetességeihez alakítja. Nagy köszönet illeti Szabados Györgyöt, aki ezt a koncepciót annak idején elindította, az ő szárnyai alól került ki Dresch Mihály is, aki hosszú évek óta töretlenül bizonyítja ennek a fúziónak a létjogosultságát\" - fejtette ki a szövetség elnöke.
Dresch-videó peedig még több van fenn...
Már nem is tudom, hol van a Triotone c. lemezem, de egy részletet most megtaláltam a tubuson.
Kedves moor, a nevemet taiszijának kell ejteni. Ez a Thais név egyházszláv megfelelője. Mellesleg 1894-ben a mai napon volt a bemutatója. Sajnos, nem tudtatok meggyőzni a díj odaítélésnek a hitelességéről. Nekem nem Hobo külsejével van bajom, hanem egyszerűen nagyon nem tettszik, amit énekel, s szerintem csak erősen rétegzene. Vannak nála igenis méltóbbak ebben az országban. Sándor György humoristát volt szerencsém hallani a televízióban. Nem találtam valami nagyon humorosnak. A mai standuposok pedig kifejezetten gyengék, eszem ágában sem volt hozzájuk hasonlítani. Nem néztem utána annyira idő hiányában, eddig ki kapott Kossuth-díjat, de szerencsére némelyiküknek már odaítélték. (Vásári, Rost) Én igenis úgy gondolom, hogy nem életkortól függ, érdemes-e valaki erre a díjra, s pl. Érdi Tamás fiatal kora ellenére igenis megérdemelné. Bogányi Gergely is megkapta. Kovács Apollónia pedig nem igazán ismert külföldön, ő is egy rétegközönség "kedvence". A hangja....Szóval, summa summarum, szerintem ezt a díjat annak kellene adni, aki tényleg sokat tett le a magyar kultúra asztalára, s külföldön is öregbíti hazánk hírnevét.
Különkiadás Szabadossal., 2009 elején.
Ez az album közel 30 éves, hallgassátok! A sándorgyurival is egyetértek. Meg kell hallgatni, ott, helyben, és elgondolkodni és magunkba szállni! Akkor nincs gagyi-humor röhögés, csak elmélyedés.
Hobo - és ez benne a becsapás - egy anakronisztikusan romantikus művészfigura. Póz. Hobo annyira csavargó, amennyire Byron volt görög. Ott állt évekig a színpadon a Bill mellett, és ráragadt az imázs. Mindamellett, azt gondolom, jár neki.
Szabados - kedves Tászja - nem akárki. Be akarták skatulyázni a freejazz kategóriába, csakhogy már 80 táján tudtuk, hogy ez nem az, mert ennek van értelme.
Sándor Gyuri bácsi pedig az évszázad humoristája, de teljesen komolyan mondom, nem Nagy Endre- vagy Kellér-féle megalkuvó, nem a lelke mélyén lojális Hofi (és tényleg, nézzétek meg, hogy a Komlós LEÍRTA, hogy a kabaré szükségképpen rendszerhű). Sándor Gyuri bácsinak a mai sztendaposok a cipőfűzőjét sem... Tessék végighallhatni egy a 70-es évek végén felvett Hofi-lemezt, meg a Lyukasórát.
4 óra késedelemmel küldtem el az előzőt, bocsánat az ismétlésekért.
Sándor Gy. megérdemelte.
Ezt: "Hobo: biznisz csavargó, amiből jók megél. Annyira csavargó, mint Presser Gerinc a Padláson vagy Szörényi Táltos rocker - semenyire." - nem egészen értem, h. pontosan mi is itt a csavargó meg a semennyire, de nem baj. Azért Szörényi más kategória, azt hiszem.
S persze még jónéhányan érdemelnének K. díjat...
Jól emlékszel, Rost Andrea 2004-ben kapott Kossuth díjat.
Kár, hogy a kifogásoltak neveit nem írod. Hobo szerintem "díszlib" v. vmi hasonló, mint a beigért Lantos Tom intézet. (Lett/lesz belőle vmi?)
Vásáry már megkapta - nem mintha nem érdemelne még egyet. Érdinek "egyelőre jó" a Prima Primissima, szerintem... Érdekes, azt hittem, Rost A. már megkapta.
A Kossuth díj olyan mint Hobo, a csavargó. Hobonak semmi köze a csavargóghoz -de jól megél belőlük. Álcája is jól sikerült - torzonborz frizura, gyűrött arc, borosta vagy éppen szakál - de ez csak álca, a produkció része. Nem iszik, nem dohányzik, homeopáthiával foglalkozó felesége van, gyerekei, kiadott vagy 30 lemezt, ezek egy részét a kommunista üldöztetés(sic!) alatt!!!!! - hát ezek egyike se utal arra, hogy ő csavargó lenne. Legfeljebb Bohóc. (Valahol annak is hívja magát). Bohóc, valóban - de a szó inkább rosszabb értelmében. Mondjuk a Vadászat lemez életem egyik legmeghatározóbb lemeze volt -de mégis. Hobo: biznisz csavargó, amiből jók megél. Annyira csavargó, mint Presser Gerinc a Padláson vagy Szörényi Táltos rocker - semenyire.
Edith Piaf könyben írják, hogy a sanzonokban nem lehet hazudni, mert ott az ember saját életét énekli meg - ha nem úgy él, ahogy énekel, akkor hiteltelenné válik. Az igazi bluesban is így van. A mai hazug világban, a hazug könnyű zenében, a kereskedelmi mocsokban mindez teljesen másként van.
http://www.bild.de/BILD/dsds/2011/03/15/dsds-klon-show/warum-deutsche-casting-gewinner-weniger-erfolgreich-als-internationale-kollegen-sind.html
http://www.sueddeutsche.de/wirtschaft/bildstrecke-ich-bin-zum-geldverdienen-hier-nicht-wegen-der-musik-1.237996
http://www.sueddeutsche.de/kultur/ende-eines-pop-phaenomens-tot-toter-hip-hop-1.67264
Hogy énekelhet az évtizedeken át csavargókról, aki hajnali bolyongásban nem túrta fel a járdát egy hosszabb csikkért? Hogy, aki a kocsmában nem figyelte, hogy hagy-e meg valaki az üveg/pohár alján valami piát? Hogy, aki nem aludt váróteremben és akit nem a rendőrök gumibotja ébresztett fel? Hogy aki egy buli hajnalán fölriadva nem öntögette össze a piák maradékát: bor, sör, pálinka, konyak egy nagy pohárba és nem kortyolgatta le mohón?
HITELTELENSÉG - HOBO A NEVED.
A kitüntetésekkel semmi baj. Egyrészt Kossuth is nagy hóhányó volt (vagy legalábbis vitatott személyiség) és a róla elnevezett díjat tulajdonképpen ilyen vagy olyan kurzusok különféle hóhányói osztogatják. ( Bár Schmitt Úrra a hóhányó kifejezés nagyon-nagyon enyhe). Ugyanakkor a Jeruzsálemi Hirmondó vidéki, berlini kiadása (Tagesspiegel) sem talál benne semmi kivennivalót- vagy legalábbis nem verik a tamtamot, nem élesítik ki az Uzzit.
http://www.tagesspiegel.de/
Engem azonban személy szerint egy dolog fölháborít: A Heti Hetes verhetetlen gárdája nem kapott semmit! Ez nem egyszerűen rasszizmus, hanem egyenesen homofób-rasszizmus! Ezért kénytelen leszek Körmös Bauer Heller Ágnes Tamás álnéven egy olvasói levelet közölni a Tagesspiegelben!
Egy biztos: a díjakat adják és nem megérdemlik. A megérdemlésről ugyanis mindig is voltak, vannak és lesznek viták.
Egyébiránt mindegy már leírta. Ha Sándor György középszerű, akkor ki a nagyszerű? Jó, Szabados György mellett még vannak sokan mások is, ez tény, de vlsz majd Ők is sorrakerülnek.
Ha már Bangó Margit - és egyáltalán ez a műfaj - megkapta, akkor Kovács Appolóniának is kijárhat éppenséggel.
Vásáry 1998-ban kapta meg a Kossuth díjat ...
A többiek fiatalok.
"egy középszerű magyar humoristára, egy zongoristára": látom, nem mersz neveket írni, de ha ismered Sándor György műsorait vagy Szabasdos György zongorista és zeneszerző munkásságát, más lenne a véleményed. Ha neked Sándor György középszer, milyen a nagyszer? S mindkettő túl a hetvenen, méltatlanul mellőzve eddig a kellő elismerésileg. Hallgattál már Szabados-zenét?
Ki az az ifj. Fenyő László, talán nem a Fenyő László kisfia, akit te már most kitüntetnél? Csak nem az apja jogán? Akit persze nagyon szeretek, és ő is Kossuth-díjas lesz!
Többek között. Meg a magyar nótaéneklés egyik "prominens" képviselőjére, egy középszerű magyar humoristára, egy zongoristára stb. Annyi erre méltó ember lenne: Vásáry Tamás, Érdi Tamás, akár a Hamar Zsolt, Szokolay Balázs, Bali János, Héja Domonkos, Lukács Gyöngyi, Rost Andrea, González Mónika, Fenyő László )ifj.) stb. Soroljam? Igazán nem értem, mi alapján válogatott a bizottság és kiből állt. Szakemberekből vagy politikusokból?
csempészett
Nota bene, mai ünnepi beszédébe Orbán Viktor (illetve a szöveg írója) egy Hobo sort is belecsempészet. (Oly sokáig voltunk lenn, nem is tudjuk milyen fenn.)
Csak nem Hobóra gondoltál?
Még mielőtt nab beírását olvastam volna, nekem is ez jutott az eszembe: a kitüntetettek másik részében megnevezetteket ismertesd már meg velünk is, hadd vitatkozzunk egy kicsit! És kik a sokkal méltóbbak, a te hited és meggyőződésed szerint?
Ezzel meg mit kezdjünk? - "Lassan már egy félanalfabéta, káromkodó repper is megkaphatja,"
Én a kompenzációt nem érzem, hiszen az volt a szégyen, hogy a díjazottak nagy részét korábban mellőzték, pedig kimagasló művészek, egyéniségek, míg a kisebb részükről csak azért nem tudok véleményt alkotni, mert nem ismerem őket.
Erős a kompenzáció szándéka, de nagy melléfogásokat nem látok.