Ott voltam, amikor mikrobi illedelmesen bekopogott Kocsis irodájába, majd benyitva előállt a farbával, de Kocsis gyilkos tekintetétől megsemmisült, így semmi sült ki a dologból. Csak mosolyogtam: így jár, akinek csak a szája.





Mi lenne, ha más kérdezné meg a mestert? Én nem ismerem, így nem is merem.

Voltak illúzióid, Pigor? Mindenesetre köszönjük!

Ha földönkívüli volt, bármikor visszatérhet. De lehet, hogy magával vitte Kocsist...

Mikrobi fölszívódott, így - mint sejthető volt - valószínűleg sosem fogjuk megtudni Kocsis Zoltán véleményét az előadásukról...



Akit még érdekel a koncert az töltse le (pigor.uw.hu), mert hamarosan letörlöm az anyagot!

Én - ha szabad szólnom - úgy érzem, hogy éppen Kocsisnak "nem ízlettek" Repin tempói, hogy csak arról a kiáltó ellentétről ne beszéljek, ami a Beethoven-hegedűverseny I. tételét jellemezte. A zenekari bevezető tulajdonképpen nem volt sem gyors, sem lassú, aztán jött Repin és ha nem is dögunalom, de lefáradás. Másnap pontosan az ellentéte: a Kreutzer-szonáta II. tétel témájának első 8 üteme - hallgassátok meg - még csak menős, de ahogy Repin belép, sietőssé válik. Azt sem hiszem, hogy az I. var. tempójáért csak a zongoristát terheli a felelősség: Repin igencsak sietget a triola-beszólásokkal, ellentétben az egyik előző hozzászólásban írottakkal: "a szinte könyörgő hegedűhang: finomabban!" A II. variációban érződik, hogy Repin villogni akar, talán az ehhez való felvezetést szolgálta az I. var. tempója? Eléggé unalmasak egyébiránt Kocsissal kapcsolatban a makacsul ismétlődő "perkusszív", "hajszolt", "ideges", "durva" jelzők, kinőtte ő már a maga Sturm und Drang-ját (azért maradt valami még). Lehet, hogy nem a legideálisabb párosítás, lehet, hogy a próbaidő rövidsége volt az oka a hiányosságoknak, de az a sanda gyanúm, hogy fognak még ők együtt játszani!

Mikrobi, mégiscsak lecsapott Kocsis??? Vagy kicsit túloztál az ismerettség szorosságát illetően? (Vagy lesz@rja, miket írogatunk róla...)

Jól látom, hogy a zene összeköti a "más" véleményű közéleti embereket is, nemcsak a most hasonló "ítélet" okán.

Te provokáltad ki, mert ha nem teszed föl a felvételt, nem lehettem volna ott, és nem gyűrűzik ez a vita - szerintem jó irányba.



"A felvétel egyik fő "hibája" pl., hogy jelentős mértékben kiegyenlíti a két hangszer és két zenész között a koncerten sokkal érzékelhetőbben fennálló különbséget."



Lehet, hogy tényleg rosszul lettem volna a helyszínen?  :-))



Miért nem "fennülő" -t írtál?



Egyébként bizonyos kamarai felállásoknál /főleg zongorás daraboknál nyilván/ az a baj, hogy  legtöbbször nem láthatják egymást a zongorista és a többiek, és így nincs meg az a szem- és egyéb "kontaktus", ami egy vonóscsapat esetében helyreteheti a különféle félresiklásokat. Saját játékának hangjától, főleg prestókban, sokszor   ő sem hallja kellően. Ha egy egyébként zseniális zongorista belefelejtkezik a saját játékába, elvész a kamarázás lényege, az előadói harmónia.

A Kreutzer-szonáta variációs tételéről, látod, kevesebbet írtunk, mivel ennek jellege eleve nem engedi a rohanást, a zaklatottságot, bár egy-kétszer Kocsis megpróbált ott is kitörni, de például az 1. változatban olyan finoman adta tudtára a szinte könyörgő hegedűhang: finomabban!, hogy volt is hatása; a 4. variáció sokkal jobban tetszett. Egy ilyen tételben nyilván jobban hallja a zongorista a partnerét és jobban figyelhet rá, bár itt a gyors variációban Repin néha nem tudot mindent kijátszani, ami érthető is az előző hajsza után.

A 3. tétel hasonló volt az elsőhöz, bár kevésbé olyan :-)



Akárhányszor hallgatom, mindig ugyanaz a benyomás.



Persze ne felejtsük el: a kifogásolt részek, kb. 18 alkalommal előforduló 10-60"-es zavarodottság, nem az egész darabot teszik ki, de súlyosan rányomták bélyegüket az egészre.

Kocsis ilyen, képzeljétek el más párosításban!

 

Belehallgattam a kis gyűjteménybe...  

Kedves mindegy!



Remekül megértetted (még a le sem írt) gondolataimat, véleményemet, és tökéletesen kiegészítetted azt!



Nem véletlenül adtam a Kocsis/Repin címet a topiknak, mert egyértelmű, hogy ezen az estén Kocsis volt az uralkodó fél. Ez engem nem zavart - talán azért se, mert zongorabuzi vagyok -, másokat jobban zavart, mikrobi meg megzavarodott tőle...



A felvétel sajnos csak halvány árnyképe annak a tűznek és vibrálásnak, ami a koncertteremben érezhető volt, de azért valamennyi átsugárzik belőle (egy koncert élményét még egy profi felvétel se tudja 100%-osan visszaadni - no megint a százalékok -, de ezét különösen nem). Maradjunk a százalékoknál. Én a felvétel minőségét a koncerten átélthez viszonyítva olyan 40-50%-osra teszem, a maradékot tessék hozzáképzelni. A felvétel egyik fő "hibája" pl., hogy jelentős mértékben kiegyenlíti a két hangszer és két zenész között a koncerten sokkal érzékelhetőbben fennálló különbséget.



Még egyszer hangsúlyozom, azoknak, akik a "szabványos" vagy "szabályos" kamarazenélést kérik számon - különösen Kocsison - azoknak nagyrészt igazuk van, mert ha Repin nem olyan kitűnő hegedűs, akkor Kocsis lesöpörte volna őt a pódiumról, így "csak" megizzasztotta. Aki viszont fogékony a nem szokványos előadásokra, és nem kéri számon betű szerint a szabályokat, az csodálatosnak tartotta az estét. Én az utóbbiak közé tartozom...



Alkalomadtán fölteszem a Busch/Serkin-t. Ott valóban minden együtt van, de azt hiszem ez - a muzsikusok kiválóságán túl - nagymértékben köszönhető a rengeteg együttjátszásnak, és a lemez "tökéletesre" csiszolásának is. (Persze a Mutter/Orkis felvételt csiszolhanák a végtelenségig, Orkis akkor is csak másodrangú zongorista maradna, és a felvételből sosem lenne briliáns...)

Jer közénk és emeld a színvonalat. Az egekig.

Bélukám, vedd kézbe!

Egyre magasröptűbbek vagytok... Szédülten figyelem.

Micsoda véletlen!

mikrobi-makrobi

Ha iborkam tükröződik, hogy hívják?

Na, ezt jól megbeszéltétek...és milyen szép vége lett.:-)
Egyetértek Csókával Kocsist illetően, nekem is akkor durrant el az agyam, ( és azért szóltam bele )mikor mikrobi %ait olvstam. Azért ezt ne!

Hát persze, mert az én gépemen van egy távirányító, így bárhol vagyok, ha valaki ír a Kocsis/Repin-be, befut hozzám, és már generálódik is az újabb válasz neked, vagyis nekem, vagy bárkinek stb. :-)



Maradjunk a rettenetesnél, ami volna, ha úgy lenne, és erről a szóról egy vers jutott az eszembe, egy szörnyű és rettenetes vers, amit férfi nem írhatott volna nőnek, ha férfi igazából. Mint vers szép, de mint párkapcsolati filozófia: rettenetes!



Első két sorát idézem, a többi a megadott címen, de a Zeneköltészetbe már beemeltem valamikor:



"Hogy rettenetes, elhiszem,

 De így igaz."



www.jomagam.hu/versek/szabo_lorinc__semmiert_egeszen.htm

Hát ez jó! Mindig mindegy válaszol, akármit írok.

Köszönöm, hogy aranyos vagyok, de akkor már inkább ezüstös lennék, ez a nemesfém, illetve a belőle készült tárgyak valahogy jobban tetszenek nekem.

A százalékolást te talán úgy értetted, ahogy most mondod, mikrobi meg másképp, de most már úgyis mindegy. :-)



Az egész nem neked szólt, de biztosan észrevetted.

(A felsőbbrendűség, a köd, meg a többi sem.)



És befejezésül (legalábbis részemről): Kocsis semmiképp sem szorul az én védelmemre (most ki a franc az a csipcsipcsóka...), a jogos és hozzáértő kritikával szemben nincs is mit védeni az előadókon...nekem a mód és hangvétel szúrt szemet mikrobi szakfelügyelőasszonyság részéről.



Milyen vagyok?

Hát aranyos.



Úgyhogy: Éljen Kocsis! Csakazértis.

Hehe.

Aranyos vagy! És ezt őszintén mondom, minden alacsonyabbrendűségemmel.



A %-okat valaki elkezdte, kifejezve a kérdéses 10-20%-kal, hogy neki alig-alig tetszett, míg a 60 % azt jelenti, hogy nekem a közepesnél jobban, de nem volt jó, kitünő pedig semmiképp sem, ha csak az nem tünt ki, amit Molnár Szabolcstól idéztem.

Nem kell Kocsist védeni, várjuk meg az ő - vagy előtte még mások - véleményét!



"rettenetes volna, ha mindenki olyan lenne, mint én), hanem csak az, hogy ha már inkognitóban lövöldözünk ilyen kaliberű előadókra, akkor tegyük azt konkrétumokkal, s főként úgy, hogy az egésznek ne elsősorban a magunk felsőbbrendűsége legyen az üzenete. (Az is egyfajta köd, s az sem árt, ha felszáll...)"

Tehát ismétlem: nem üzentem senkinek a felsőbbrendűségemet, mert az nekem nincs. Leírtam a véleményemet sok minden alapján, és itt, a lövöldözés során nem számít az előadó kalibere, sőt, az ilyen kaliberű előadó/k/nak még nagyobb a felelősségük, vesztenivalójuk. Nem nevek játszanak, hanem adott napon adott diszpozícióban lévő zenészek. Az inkognitó pedig itt feltétel.



Végül csak egy kissé chipke-lődve: fura is lenne, ha nem is mindenki, de legalább én jönnék veled szembe, vagyis meglátnánk magunkat szembejönni, de miért lenne rettenetes? Megrémülnél tenmagadtól bennem? Milyen vagy különben?



    Látod, én majdnem kopasz, és néha nyelvöltögető...

...de hogy nem tudta akkor, az lehet tény is, aminek érzékelése persze szubjektív.- hát ez az.



Éppen a sok és sokféle élmény, és az előadó egyéb előadásainak ismeretében jelentünk ki ilyeneket- az előadó melyik előadásait lehet ezzel a szonátaesttel úgy összevetni, hogy biztosan kijelenthessük most csak 10-20%-ot vagy 60%-ot vagy akárhányat adott (a ki tudja miféle 100-ból...)? Amikor más Beethoveneket, Brahmsokat, Bartókokat játszott? Amikor más szonátákat játszott? Amikor mással kamarázott?



Nevetséges a százalékolásos értékítélet, de ragaszkodjatok hozzá, ha tetszik. Nem informatív, maximum csak annyiban, hogy nektek magas a mércétek.



Azt el tudom képzelni, hogy a Brahms pl azért nem tetszett, mert a tempók sokszor gyorsabbak voltak a megszokottnál és mert nem a bensőséges, hanem a szenvedélyes pillanatokat ragadták meg jobban, ami sokakban nem kapcsolódik ehhez a szerzőhöz (megjegyzem: nem tudom miért). Tesóm pl nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy "a Brahms durva volt" neki. Túl hangosnak, túl gyorsnak talált benne sokmindent, tudom is hogy mire gondolt, mert játszotta a darabot. Ezzel tudok mit kezdeni, de a százalékokkal nem.



Nem az a gondom, hogy valakinek más tetszik, mint nekem (rettenetes volna, ha mindenki olyan lenne, mint én), hanem csak az, hogy ha már inkognitóban lövöldözünk ilyen kaliberű előadókra, akkor tegyük azt konkrétumokkal, s főként úgy, hogy az egésznek ne elsősorban a magunk felsőbbrendűsége legyen az üzenete. (Az is egyfajta köd, s az sem árt, ha felszáll...)