Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
Tegyük ehhez hozzá, hogy nekem is megvan az a könyvespolc, amit újra- és újraolvasok. De nem lehet mindig somlói galuskát enni, ugye.
Igen - de mit csináljon az, aki olyan mint én: nem szeret max. 15 perces "BKV-egységekben" olvasni, mert borzasztó érzés kiszakadni abból a másik világból? Akinek "hivatalból" el kell olvasni egy csomó újságot - és egy idő után azon kapja magát, hogy már akkor is elolvassa, ha nem is érdekli igazán? Aki autóval jár dolgozni?
Be kellene vezetni legalább egy szabadnapot, az "olvasás napját". Ezen a napon nem lennének nyitva a mozik, a zenés szórakozóhelyek, még az állatkert sem - olvasson mindenki! Na jó, felébredek...
Leó, esküszöm, hogy ezúttal a sárga irigység beszélt belőlem... :)
Amíg ez volt a munkám, úgyszólván, nem olvastam ennyit (akkor ugyanis tanítottam)... Egyébként egy könyv átlag 300-350 oldalnál nem hosszabb, napi 50 oldalt az ember bármi mellett el tud olvasni - ha igénye van rá. Igen sokat olvasok villamoson, metrón, a napi 50-ből mondjuk 30-at. A plusz 20 oldal kb fél óra.
Akinek meg nincs baj az emésztésével, illetve eleget mozog, az nem hízik el.
Kedves Leó!Ezek szerint kb 7 nap alatt egy könyv?....hm..szeretnék én ilyen munkahelyet!
Tisztelt Leó úr !
Jajj, ne olvasson annyit ! A szellemet úgy kell táplálni, mint a testet. A túltáplált test kövér. És a túltáplált szellem is kövér. És a kövér test sohasem erős ! Miként az elhízott szellem tunya ! Kiváltképpen ha szellemi sültkolbásszal etetjük.... Együnk keveset, de a legerősebb falatokat! No és emésszünk rendesen !
100 könyv egy életre is elég, azt viszont jól megválogatni.
Azt hiszem, mindegy is. Ez - mint annyi híres mondás - hülyeség. 100 könyv: mondjuk évente, na jó, 2 évente.
Nem lehet hogy az a bizonyos 100 könyv Hamvas Bélához kapcsolódik? Kureishi Intimitás c. könyvét olvasta valaki?
Elnézést. Szerb Antal nem 100 könyvről beszél, hanem egy könyvespolcnyiról, illetve nincs nála szó 10 évről sem. Így jár az ember, ha az emlékezetére hagyatkozik.
Szerb Antal szerint a világirodalom körülbelül 100 kötetből áll, illetve ha valaki szeret olvasni, akkor ez úgy 10 év alatt el is olvasható. Mert igaz az egész. Azt hiszem, hogy ezen a fórumon még senki sem olyan idős. Hajrá !
Kedves Ivan, ha könnyű Thomas Mann, akkor a) A kiválasztott (van egy szép elemzés a mű zenei szerkezetéről, a nagyszerű Bonyhai Gábortól), b) Felix Krull (Egy szélhámos vallomásai). Utóbbi komoly előítéleteket oszlat el (vagy épp ébreszt?) Thomas Mann-nal kapcsolatban.
Móra Ferenc: Aranykoporsó... akit érdekel a történelem, ne hagyja ki!!!
Például A tragédia születését...:)
Ezeket még sajna nem olvastam..Köszönöm a Mann ajánlatot!Utánanézek!
A Csendes Dont én is vettem már a kezembe,de annyira vastag volt,hogy attól féltem nem lesz időm befejezni..de majd legközelebb:)
Jókai nagyszerű!
Kertész Imrének könyveit szeretitek?
Ki szereti még?
Böll: Egy bohóc nézetei; Esterházy: Hrabal könyve, A szavak csodálatos élete; Szabó Magda: A freskó
En egyszer olvastam Robert Merle : Mestersegem a halal c. konyvet. alig birtam abba hagyni az olvasast... annyira lekot... legalabb is engem...
Nem Fellini.
Visconti.
Jorge Luis Borgehez mit szóltok?
BORGES!
Kedves Iván! Én ajánlanék 1 Thomas Mann kiadványt. SAJNOS ez még 1961-ben jelent meg Thomas Mann -elbeszélései cimmel. Ezek jórészint kis regények novellák. Pl Tonio Kröger- Waelsung vér-Halál Velencében(Fellini filmje)Mario és a varázsló.Hát ne
tudom mostanság elérhető ez a kiadvány-Nagyon JÓÓ!
Kedves Ivan! Igen én csakiskizárólagANTIK!!!! :O) És nem sznobságból, ahogy azt egyesek gondolják! Hogy honnan ez a kötődés? Egyszerűen így alakult! Mindig is vonzott ez a világ! Tokkal vonóval együt! Mind az antik kor zenéje, irodalma, történelem és minden! Számomra meghatározó élmény volt amikor pusztán kíváncsiságból megvettem Händel 3 CDs Concerto Grossi Op. 3 -at és a 6-ot! Olvasmányból pedig Euripidész Oreste és Elektra is megtette a kellő hatást! Szóval ! Minél régebbi a kor és kultúrája, engem annál jobban érdekel! Anyum szokta mondani, hogy : "Megint őskori zenét hallgatsz?" ;) Igaz, tanulnivaló mindíg van! (Hisz nem vagyok egy "öregember"!