Sötét idők
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel.
Az Operaház idei évadában még négy alkalommal tűzik műsorra a Toscát. A darabról Köteles Géza korrepetitor-karmesterrel beszélgettünk. INTERJÚ
Hamarosan elkezdődik a Végh Sándor Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Az előzsűri munkájáról kérdeztük a Bartók Vonósnégyes primáriusát. INTERJÚ
Az MNG és a Szépművészeti Múzeum a tervek szerint hamarosan összeolvad - utánanéztünk, mi a helyzet a július elsejére ígért lépéssel.
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
A Fidelio Média Kft. és kiadványai a Libri Csoport új médiacége, a Zsoldos Dávid által vezetett Libri Média részeként működnek tovább.
p.s filozófusnak sem fenékig tejfel ám az élete! (én ezt tudom)
A következő szomorú fejtegetést ebbe a topikba szuszakolom - így egy ha egy rövid időre is, de megidézem cisz és ennio szellemét.
Johanna Wilders will ihren richtigen Namen nicht in der Zeitung lesen. Sie ist endgültig gescheitert, daran hat sie keine Zweifel. Nach dem Studium der Klarinette, zahlreichen Auszeichnungen und dreizehn Jahren professionellem Musikmachen hat sie gerade ihr erstes Semester Philosophie an der Universität Marburg hinter sich gebracht. Sie ist inzwischen dreiunddreißig Jahre alt. „Ich habe mehr als hundert Probespiele hinter mir. Und nie eine Festanstellung bekommen.“
In den sechziger Jahren gab es eklatanten Nachwuchsmangel. Heute herrscht ein Überangebot“, sagt Alfred Rinderspacher, Beauftragter der Deutschen Orchestervereinigung für Hochschul- und Ausbildungsfragen (DOV), außerdem Professor für Fagott an der Musikhochschule Mannheim: „Es werden eindeutig zu viele Studenten ausgebildet, die das Potential gar nicht haben.“ Ein Indikator sei beispielsweise der Wettbewerb „Jugend musiziert“. Er fördere nicht nur, sondern betreibe auch Auslese. Doch bei „Jugend musiziert“ war Wilders erfolgreich.
Manche Musiker leben trotzdem jahrelang ihren Traum und merken nicht, wann er zum Albtraum wird. „Mich hat die Musik psychisch krank gemacht“, bekennt
Das Orchester der Deutschen Oper in Berlin möchte seinen künftigen Solo-Kontrabassisten auswählen. Immer mehr hochbegabte Musiker aus der ganzen Welt wollen in die „Heimat der klassischen Musik“, wie es ein asiatischer Bewerber ausdrückte. Von elf Bewerbern für die Stelle stammen nur zwei aus Deutschland. Die anderen haben zwar überwiegend hierzulande studiert, kommen aber aus Ungarn, Italien, Spanien, Polen, Südkorea und China.
der erste Kandidat, der 27 Jahre alte Ungar Sándor, zögernd und nervös den Saal betritt. Erst als er zu spielen beginnt, schweigen alle. Um ein faires Verfahren zu gewährleisten, findet der erste Durchgang meist hinter einem Vorhang statt, der „spanischen Wand“. Hier nicht. Ein Orchestervorstand sagt, dass bei Solostellen auch „die Optik“ zähle - was immer das genau heißen mag.
Nach zwei Minuten ist bei Sándor alles vorbei. „Danke, das genügt“, sagt der Orchestervorstandsvorsitzende Friedrich-Burkhard Steinecke mit freundlichem Lächeln, aber gnadenlos. Auch die Bewerber zwei (zu leise) und drei (zu laut) dürfen nicht länger als ein paar Minuten spielen.
„Leider hat es niemand von Ihnen in die dritte Runde geschafft“, teilt der Orchestervorstand Steinecke kurz darauf den letzten drei Kandidaten mit. Ein Paukenschlag.
Spricht man mit anderen jungen Musikern über die Art und Weise, wie Probespiele ablaufen, kritisieren sie, dass persönliche Interessen, Lobbyarbeit und die Angst vor der Konkurrenz, die man sich als etablierte Musiker mit einem jüngeren Kollegen möglicherweise in die eigenen Reihen holen würde, oft die eigentlich entscheidenden Kriterien seien. Das bestätigen viele ältere Musiker.
Die Psychiatrische Universitätsklinik in Bonn hat seit 2010 eine Fachambulanz, die Musiker behandelt, die unter Lampenfieber leiden. „Schätzungsweise jeder Zweite ist davon betroffen. Dennoch ist es ein Tabuthema, über das gerade unter Kollegen nicht gesprochen wird“, sagt Déirde Mahkorn, die Oberärztin und
In der klassischen Musik muss alles sitzen, Fehler werden nicht toleriert. Typischerweise sind unsere Patienten Perfektionisten, sie haben ein geradezu preußisches Verhältnis zur Leistung, sind sehr leidensfähig, neigen aber zu Schwarzweißdenken und verzeihen sich selbst keine Fehler.“ So entstehe ein Teufelskreis: Das Scheitern wird
Streicher fürchten sich vor dem „Toblerone-Strich“: Statt gleichmäßig an den Saiten entlangzufahren, schlägt der Bogen dabei - geführt von nervös-zittriger Hand - im Zickzack auf die Saite.
Bonn wird das Lampenfieber in erster Linie mit Methoden der kognitiven Verhaltenstherapie bekämp
„Ich bin gescheitert, aber glücklich. Auch ohne Klarinette.“
„Ich bin gescheitert, aber glücklich. Auch ohne Klarinette.“
„Ich bin gescheitert, aber glücklich. Auch ohne Klarinette.“
http://www.faz.net/aktuell/feuilleton/buehne-und-konzert/klassische-musiker-mit-dem-instrument-in-die-sackgasse-11709678.html
Fészek Művészklubba
Baráth Bálint zongora estjére, amely
2009. április 17. este 19.00 órakor kezdődik.
François Couperin: Le Tic-Toc-Choc
François Couperin: So ur Monique
François Couperin: Les Bergeries
François Couperin: L’ Rossignol en amour
Nagy Ákos: Miniatűrök (2008) ősbemutató
J. S. Bach: d- moll angol szvit BWV 811
-.-
Leoš Janáček: Szonáta
Bartók Béla: Táncszvit Sz. 77., BB. 86.
Bocsánat, minden bántó szándék nélkül, de ez jutott eszembe az előzőről:
Világhírű vonósnégyes 1. és 2. hegedűst, valamint csellistát keres.
Még egyszer elnézést...
Írjunk musicalt!
Zeneszerzőket és szövegírókat keresek musical készítéséhez. Ha kedvet érzel a dologhoz, akkor kérlek nézz el az oldalamra és jelentkezz.
A honlap címe:
http://musicalt.lapunk.hu/
Karácsonyi köszöntő
(74) Május 24-én Horváth Márton Leventétől hallottam Kákonyi Árpád hat orgona-koráljának ősbemutatóját, a Szent Anna templomban. Mivel előtte nem hallottam a szerzőről, nem is sejtettem, mennyire szép és hallgatható lesz a zenéje. Az volt!!

Hasonló jókat mondhatok Barta Gergely darabjáról is, melyet csellón és orgonán hallhattunk Scholz Anna és Horváth Marci szép előadásában.
Remélem, gyakrabban is, másoktól is lehet majd hallani műveiket!
Ugyanez jó lenne Marci művei esetében is...
Utóbbira épp most lesz alkalom, a szerző előadásában, szombaton este a kőbányai Szent László templomban (műsor: Aktuális orgonakoncert ajánló, 2719).
Off: meg tudná-e valaki szerezni és (ha lehet) közkinccsé tenni Kákonyi Árpád diplomakoncert-felvételét?
Megjegyzem, május 26-án is volt 3 zeneszerző szakos diplomázó- köztük jómagam.
Kedves Judit,
Nem is annyira mi halódunk, mint a már nem is olyan ifjú "nagyok" zenéje- tisztelet a kivételnek (mindkét korosztály esetében).
Én most hallottam először művét, s bizony erősen eszembe jutott mindenféle itteni eszmecsere a "halódó kortárs zenéről".

Aki ilyet ír a diplomáján, az mit fog még később?
És szép zenét ír! Egy szép, jól megkomponált, kifejező, elsöprő misét.
VAN kortárs zene, szép, hallgatható, kifejező, megindító kortárs zene.
Kedves Judit,
ne csodálkozz - az a srác olyan tehetséges, mint egy hegy... már 18 évesen elképesztett mindannyiunkat.
Pénteken jártam egy ifjú zeneszerző diplomahangversenyén, Kákonyi Árpádén..
Hát.. még mindig le vagyok nyűgözve, olyan misét írt ez a fiatalember!
A Kyrie szép, olyan szép, bensőséges, hogy a könnyem kijött, a Gloria vége valóságos zenei extázis, a Credo maga egy remekmű, különösen elképesztő volt, mikor a zenekar valóságos hangorkánná fokozott dinamikája után megszólalt: "Et resurrexit, tertia die!"
Confiteor: egy pillanatra, mintha középkori szerzetesek kórusa szólalt volna meg.
S végül: az Agnus Dei végén a "dona nobis pacem"-et fokozza, fokozza, mintha nem is coda volna a mű végén, hanem teljesen önálló tétel az Agnuson belül.
Üdv. mindenki!
Akit érdekel, egy hárfára és zenekarra írt művem:
http://www.youtube.com/watch?v=sf3h04WLgh8
sajnos még nem csináltam weboldalt, de ami késik, nem múlik...
De hogy ne legyek anonym, Péter Bence vagyok, 16 éves és a debreceni Kodály Z. Zeneműv. Szakk. A.M.I. és K.-ban tanulok zongora és zeneszerzés szakon. (ha lehet ilyeneket írni...)
Kardalverseny
Pályázati felhívás
A Szépművészeti Múzeum és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem versenyt hirdet fiatal zeneszerzők számára. A versenyművek kiindulópontja a leghosszabb ismert antik zenei töredék, ami Euripidés: Orestés című tragédiájából maradt ránk.
Bővebben:
http://fidelio.hu/hir.asp?id=13816
http://www2.szepmuveszeti.hu/antik_gyujtemeny/kardalverseny.php
Zenés irodalmi est lesz jövő szerdán, azaz június 11-én este 7-kor a Nádor Teremben (Vakok Iskolája, Ajtósi dürer sor 39.)
Operaházi művészek adják elő Andrássy Frigyes és Krisztina versmegzenésítéseit Ady, Babits, Petőfi, Radnóti, Várnai Zseni, Vörösmarty...és még jó néhány ismert magyar költő verseire
Fellépő művészek:
Bazsinka Zsuzsanna, Sánta Jolán, Wiedemann Bernadett, Molnár András, Tóth János, Laczó András, Somogyi Zoltán és Andrássy Frigyes - ének,
Andrássy Krisztina - zongora
Deák László - orgona,
az Operaház Énekkarából alakult SZIRT Kamarakórus
kamarazenészek az Operaház Zenekarából,
vezényel: Balás Péter
a verseket elmondja: Pregitzer Fruzsina és Turek Miklós
műsorvezető: Kondor Katalin
Bővebb információ: www.szirtegyuttes.hu
Teljesen eltűnt. Ma sincs semmi nyoma az oldalnak és ez már így marad örökre(?). q.a.!
Nem fért bele Such úr közszolgálatiságideájába. Biztos túlontúl elitistának, hovatovább igényesnek tartotta a szekciót entellektüel rádióigazgatónk.
akkorsemértem.
évekig miért működött?
no és akkor miért nem csak a darabokat szedték le.
szerintem más oka van.
...ám (le)védettségük révén szerzői jogvédelem alá esnek a kompozíciók hangfelvételei. Hogy mi módon kell fizetni értük, azt nem tudom...
Az meglehet...A felvételekről annyi ugrott még be, hogy azok a MR tulajdonát képezik és pontosan azáltal problémás a felvételek internetes "sugárzása", hogy nem igazán számontartható a- már sugárzásra került* -felvételek felhasználásának időbeli sűrűsége.
* Ezen felvételek mindegyikét hallhattuk már a rádióban is.