Mozart egy csodagyerek volt, így tehát nem gondolom jó példának. Hogy énekes alapon tanuljuk a zenei írást és olvasást, és hogy ne csinálmányokon, hanem népzenénken tanuljunk, ez most így van, nem kell hozzá külön pénz, ahhoz kellene, hogy újra torz és zeneietlen csinálmányok kerüljenek a tankönyvekbe. Hogy mennyire jó a Kodály módszer, azt számos külföldi példa mutatja.

Nem a zenészképzésre irányul a koncepció, hanem az általános zeneoktatásra, tehát megint csak nem tartom jónak a zenésztársadalom, a professzionális zenészek oktatásának példáját. De ott van például a zeneelmélet oktatás, ahol szintén megjelent a zenén tanítás szemlélete, egyre inkább átveszi a Keszler könyv helyét Frank Oszkáré.

Zeneietlenül nem lehet zenét tanítani.

Ahhoz, hogy egy átfogó, az egész társadalmat érintő oktatási rendszert csináljanak belőle. 

Ahhoz, hogy az ugyanannyiba kerülő tankönyvben más legyen, ahhoz is kell pénz. 

Nézd, igazából nincs szükség a Kodály-módszerre. A zenész társadalom évszázadok óta létezik, a maga sajátos struktúrájával. Mozart nem járt zeneakadémiára, teljesen más rendszerben tanult, mint a Kodály-módszer, és még sorolhatnám, ki mindenki nem részesült a módszer előnyeiből. Maga Kodály sem ilyen oktatást kapott. Enélkül is kialakult az európai zenetörténet.

Látni kell, hogy akkoriban (40-es, 50-es, 60-as évek) ebből a szempontból megnyíltak az ég csatornái, és egy megismételhetetlen, soha vissza nem térő alkalom kínálkozott  parasztgyerekek számára is, hogy kiemelkedjenek az élet árnyékos oldaláról. Az egész szocialista kultúra része volt a zeneoktatás, és maga a módszer sem terjedhetett volna el politikai szándék nélkül. Kodálynak ebben vannak elévülhetetlen érdemei, nem egy teljesen új szisztémának a kidolgozásában. 

A társadalom elhitte ezt a szándékot az élet minden területén, és megpróbált felemelkedni hozzá. Mára nyílvánvalóvá lett ennek a "felemelő" szándéknak a kudarca, részben a finanszírozhatatlan erőszakos urbanizálás, "népművelés" miatt. A módszer ennek a politikának volt az eszköze,  mégha tiszta emberi szánkékból is lett kidolgozva. Ma nincs itt a realitása egy hasonlónak, mégha nosztalgiából, és az egyértelműen pozitív hatása miatt sokan visszavárnák. 

Pénz mihez? Hogy ugyanannyiba kerülő tankönyvben más legyen? Élő zene dallamfordulat-tákolmányok helyett?

Kb. ugyanez a különbség a Keszler-féle és a Frank Oszkár féle összhangzattankönyv között is.

Zeneoktatásról onnan beszélhetünk, hogy elkezdjük megfejteni a zenét, zenei írást és olvasást tanulunk. Ennek a népzenén, a gyermekjátékdalokon való elkezdése új. Zeneoktatás addig is volt, csakhogy csinált tandalokon.

Ami az énekes alapot illeti: arról egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy mindenhol ugyanaz. Mert lehetne más hangszert is használni, simán. Ahogy van is, aki csak a hangszerével tud kottát olvasni, leénekelni ugyanazt nem tudja.

Kommentár nélkül:

A Budafoki Dohnányi Zenekar újévi hangversenye

2011. január 8. 19:30 - 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Rossini: Semiramis - nyitány

Binder Károly: Concerto - ősbemutató

John Williams: Superman

Michael Kamen: Robin Hood

Amadeus

John Williams: Schindler listája

John Williams: Reszkessetek betörők

Leonard Cohen: Halleluja (Shrek)

Elton John: Can you feel the love tonight (Oroszlánkirály)

Ennio Morricone: Volt egyszer egy vadnyugat

Vangelis: 1492

Vangelis: Tűzszekerek

Hans Zimmer: A nap könnyei

Közreműködik: Binder Károly – zongora, Borbély Mihály – szaxofon, Vásáry André – ének, Varga Feri & Balássy Betty – ének

Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó)

Vezényel: Hollerung Gábor

Anélkül, hogy nagyon vitatkoznék, azt elmondhatjuk, hogy minden természeti népnél (indiánok, afrikaiak) ugyanez a "zeneoktatás" alapja:-) Ez még nem Kodály-módszer. Ahhoz pénz kellett, és egy határozott állami akarat Rákosiék részéről. Ma leginkább ez hiányzik.

A modern szemlélet eredményeit jól látni, egyre több a funcionális analfabéta.

Ettől még az énekes alapú zeneoktatás és a népzenén, élő zenén tanítás, ami talán a két legfontosabb elem, teljesen jól megáll, ma is.

Ha tőlem megkérdezik, mi a Kodály módszer lényege, biztos, hogy fenti kettő ugrik be először, mint a legfontosabb elemek.

Mint minden, ez is pénzfüggő. Egy oktatási módszer főbb irányainak kialakítása feltételezi az anyagi struktúrák mozgatását is. Nálunk ma praktikusan nincs meg a feltétele annak a kórusmozgalomnak, ami 30 éve még volt. A gyerekek tv-ről való le-/átszoktatása megint csak belenyúlás a mai trendbe. A zenei oktatás ma egy családtól szinte vállalhatatlan erőfeszítéseket követel, a "zeneileg művelt" társadalom hasonlóképpen. Mindezek közben hatalmas pénzeket mozgatnak az ellenérdekelt "kultúrkörök": sport, tv, mozi, egyéb. A pénzek átcsoportosítása, átstruktúrálása mára már szinte megoldhatatlan feladat lenne. Kialakult egy mai "modern" szemlélet, amit lehetetlen felborítani. A zenei világ egy szűk, elit réteg privilégiuma lett, mint ahogy mindig is (Kodály előtt is) volt. A Kodály-módszerhez kellettek Kodály kommunista barátai, és egy erős "fényes szelek" attitűd. Mára ez szertefoszlott.

Nagyjából ez a rákfenéje a zenei nevelés előremozdításának. Másra mennek el a pénzek.

Miért tanítsunk matematikát, magyart, történelmet, fizikát, biológiát, földrajzot, éneket, rajzot, testnevelést, nyelveket , kémiát, filozófiát, művészettörténetet - mit hagytam ki? Mind pénzfüggő... - ezt is mondhatnánk ezzel az erővel.

Csak éppen: pénzt is hoz a konyhára a zenetanulás: a kreatívabb elmék zenét is tanulva még jobban alkotnak  a maguk tudományterületén, a zenét tanuló "kevésbé kreatívak"-nak is jobban megy a tanulás, majd pedig kevésbé vesznek el mindenféle pótszerben: pótcselekvésben, alkohol- és egyéb függőségben.

Vagy egyszerűbb a függők elvonókúráztatása?

A zenetanítás költségeit így kellene kalkulálni szerintem...

Az első és a negyedik pont, a koncepció talán két legfontosabb ismérve mitől pénzfüggő? Az első pont éppen a lehető legolcsóbb megoldás, a negyedik meg anyagi szempontból mindegy.

Az első és a negyedik pont, a koncepció talán két legfontosabb ismérve mitől pénzfüggő? Az első pont éppen a lehető legolcsóbb megoldás, a negyedik meg anyagi szempontból mindegy.

Mind az 5 pont pénzfüggő, vagyis az aktuális állami finanszrozás mértékéig valósítható meg. 

Kodály elmélete itt bukik, azaz ma nincs erre pénz...

Hogyne talált volna ki újat?

Maga a koncepció egésze új!

A relatív szolmizációt valóban tessék Arezzói Guido mesteren számonkérni, Kodály csak átvette.

Lássuk, mik is a koncepció lényeges elemei?

1. Énekes alapú zeneoktatás, vagyis nem hanszeren tanulni meg kottát olvasni, hanem leénekelni, hiszen énekelni mindenki tud, s persze ennek egy fordítókulcsaként használja a relatív szolmizációt. Megjegyzem, a gyerekek az ABCs neveket ugyanúgy megtanulják, és amit szolmizálni kell, azt ABCzni is, legalábbis szolfézsórán, és a már említett Hunyadiban is így volt.

2. Kórusmozgalom

3. Minél korábban tanítani a gyereket zenére

4. Talán a legfontosabb, és leginkább újdonság a koncepcióban: a gyerekeket azon tanítani, ami hozzájuk közel áll, saját népzenéjükön, gyermekjátékdalaikon. Nem pedig csinált tandalokon, ahogy az addig ment, "zeneietlenül zenére tanítva".

5. Zeneileg művelt társadalmat hozni létre, ami aztán majd hat a többi területre is pozitívan, hogy ne csak analfabéták, hanem zenei analfabéták se legyünk.

A koncepció nem a zeneoktatásra vonatkozik elsősorban, hanem az általános oktatásra, leginkább az ének-zene tagozatos általános iskolákban valósult meg, és lényegében arra is vonatkozik.

Ma sok magyar muzsikus (a legjobbak is) hajlamosak bagatelizálni a Kodály-módszert, és kizárólag egyfajta "relatív szolmizálás"-ként értelmezni. Kétségtelen, hogy Kodály semmi újat nem talált ki, még a relatív szolmizálást is ismerték Európában vagy ezer éve. Amiben szvsz új volt, az az 50'-es évek kultúrpolitikájával történt szerencsés találkozása, ötvözete, ami egyedülálló volt akkoriban a világon. Napjainkban úgy tűnik, hanyatlóban van a kultúra folyamatosan csökkenő finanszírozása miatt. Pénz nélkül a legjobb módszer sem hatékony.

A másik jelentős módszer, a Suzuki, Japántól Amerikáig, Kínáig mindenütt elterjedt és tarol. Jobban reagál az idők szavára...

Szerintem pedig a baj éppen a kodályi módszer teljességében felületes ismerete, ezért is beszélnek egyesek "szolmizálóművész" képzésről.

Alapvetően egyetértek. Annyit tennék hozzá, hogy a "szakma" minden áron igyekszik megakadályozni a nem-kodályi zeneoktatási módszerek nem hogy meghonosítását, hanem még felszínes megismertetését is.  L. még Kocsis ironikus megjegyzését a "szolmizálóművész-képzésről" is.

Egyetértek.

Illetve van még egy nagyon fontos eleme: a gyerekeket élő zenén, saját népzenéjükön tanítani, nem pedig csinált tandalokon.

Egy hete a Westminster Abbey liturgiáján hallottam a kórust. Valami fantasztikusan énekeltek.

Az angol kórusiskolák azok,. amelyek példájára Kodály kialakította (másokkal együtt?) a koncepciót, egy "félreértésből"?Ugyanis azt hitte, ott milyen kiváló a szolfézsoktatás (?)

Ők ugyanis nem szolfézs-, hanem énekközpontúak (ha jól tudom), egyszerűen csak énekelnek és énekelnek és énekelnek. Az iskolák kórusai egy héten többször is (felváltva, de mindegyik rendszeresen) fellépnek, egy évig nincs ismétlés, tehát mindegyik új mű, így aztán meg lehet szolfézs nélkül is tanulni a lapról éneklést. (Hogy mennyire tudnak diktálás után írni, az persze kérdéses lehet...)

Ettől függetlenül szeretem a mi módszerünket, ha jól csinálják: pl. Szabó Dénesék Nyíregyházán, és mások sok-sok más helyen...