egyébként nyilván igaz, ez már ezerszer lerágott csont lehet:)

ezt hívják előadói szabadságnak:)

ennio: ezt, hogy érted? Engem komolyabban pár hónapja foglalkoztat Ligeti zenéje. Lehet te már sokmindenen vagy túl, de más is hadd boncolgasson, ha még eddig nem:)

Szia, Leó, csak rád köszönök. Rég láttalak, és megörültem.:))

(AB OVO)

A Poeme symphonique-ben VAN polgárpukkasztás. Ez egyfelől egy 60-as évek eleji fluxus(-rokon) performance, melynek a bemutatója kisebb botrányt kavart. Másrészt - igen - a "mi a zene", "mi a hangszer" kérdésére is válasz (ld. még Cage 4'33 stb.). Harmadrészt a mechanikus hangszer Ligeti élethosszig szóló mániája (gépzongorára írott etűdök, pl. a 14-es eredeti változata). A "kopogó" hangszerek "folyamatos" hangadásának mániája (ld. Continuum). A poliritmia kérdésének legeredetibb feltevése (elvégre a metronóm AB OVA arra van, hogy a metrumot MEGADJA - itt van tehát 100 metrum - ezek hogy viszonyulnak egymáshoz?). És ami ebből adódik: a "képzetes" szólamok, le-nem-írt-de-megszólaló (ritmus-)képletek, -kombinációk - Reichet, Rileyt legalább 5 évvel megelőző - megvalósítása. Ezen túl: máig szórakoztató jelenség (ki mit érez, amikor hallgatja - főleg a hangversenyteremben) - ez visszatérés a fluxushoz: hogy is viselkedünk. Nem mi, muzsikusok, hanem mi, művészetfogyasztók? Adekvát-e a viselkedésünk? Marad-e a hangversenytermi frakk-meghajlás-öltöny-taps-kombináció, vagy esetleg másnak is helye van? Szerintem ennyi elég is egyetlen műalkotástól...

Remek koncert volt a Hommage a Ligeti est a MüPába. A fúvósötösre írt darabokat nem ismertem korábban, nagy élmény volt mind a kettő, a posztbartóki 53-as éppúgy mint a későbbi darab.
A 100 metrónomos művet hallottam már jobb előadásban is... :) De komolyan, Bécsben, Ligeti temetése után a Konzerthausban térben voltak elhelyezve a metronómok, a kisebb terem is alkalmasabb volt a műhöz.  Figyelmesebb szemlélő észrevehette , hogy a hátsósor teljes egészében hamarabb járt le, mint az első, ez mintha arra utalna, hogy nem húztál fel rendesen a hátsókat.
Ravelnek: Végig kell hallgatni, és érteni fogod. Ha csak belehallgatsz, nem érted. Egyfelől a szender által írt változó ritmusképletről szól, de véleményem szerint ennél is fontosabb az idő mérhetőségének és az elmúlásnak a problematikája, amit a darab felvet. Ha végighallgatod, az élő előadás - de felteszem a cd is, bár a látvány ezúttal nem elhanyagolható tényező - egyfajta meditatív állapotot hoz létre, amelynek a végén - ahogy elfogynak a metronómok az elmúlás érzetét keltik. Különösen mivel az utolsó néhány metronóm hangja felidézi a szív dobbanását. A mű végén beálló csend sokaknak okoz katarzist. Nekem is.

Miért van az az érzésem, hogy ezeken a dolgokon már túl kellene lépnünk és valami egészen mással kellene foglalkoznunk...? Megvolt a boncolás: jöhetnek a tanulságok...A szigmabelet viszont ne dobják elém többször!

Szerintem egyszerre több olvasata is van. Talán a legfontosabb a kérdésfeltevés, miszerint: Mi a zene? Persze erre az adekvát válasz a hangok, ritmusok eggyüttese, stb. De ez egy emberi, civilizált álláspont, objektíve, kozmikusabb szempontból a zene kicsit tágabb határokat ölel fel (mert pl. a bálnák násza is, vagy egy mezőn a szöcskék ciripelése is lehet szép zene, csak ez esetben nem érvényesülnek a konvencionális elvárások). Ligeti azzal, hogy a hangversenyterembe vitte ezt a fajta zenét, aggresszíven ugyan, de ráirányította erre a figyelmet, hogy tudniiliik merjük kicsit kitágítani a horizontunkat, s vegyük észre a minket körülvevő csodát. Mert tényleg léteznek ezek a csodák mindenhol, körülöttünk, csak észre kell venni, s nem azért, hogy avantgard újítók legyünk, hanem, hogy közelebb kerüljünk a világhoz. Ehhez persze tényleg nagy nyitottság, kíváncsiság, és nem utolsó sorban fantázia kell.

Másrészt szerintem ő olyan mélységig jutott el a mikropolifónikus, mikroritmikus rendszerekben, hogy átjutott ebbe a " természeti" közegbe. Számárá a száz metronóm játékából kialakuló folyton változó, új ritmusváltozatokat gerjesztő rendszer, a saját módszerének a természeti, és tökéletes megfelelője lehetett. De nyilván ez már nagyon nehezen érzékelhető tartomány. Ezért is írtam lent, hogy az ő zenéje inkább a mindenségnek szól.

Talán van némi polgárpukkasztás is benne, de biztos, vagyok benne, hogy nem szándékolt, hanem automatikus. Minden esetre volt egy ilyen érzés mialatt a legreprezentatívabb előadóhelyen negyed óráig ezt a kvázi természeti jelenséget halgattuk többszáz magunkal:)

Elárulná valaki, hogy a Poéme sinphonique pour 100 metronomesnek mi az értelme?

Tegnap láttam a MÜPA-ban, a hommage estet. Így közel 3 órában azért elég kemény volt, főleg a kétzongorás őrületek:) De azt gondolom a legnagyobbak közül való. Bár a zene amit írt inkább a a mindenségnek szól, semmint az embernek:) Vagy csak szoknom kell még...
Minden esetre kevés zene képes ennyire kifejezni a világot, mint az övé. A benyomásaim kavalkádja kb. olyan mint a zenéje:), egysszerre felfoghatatlan, hallgathatatlan, és emberetelen, ugyanakkor, az egyik legérdekesebb és valamilyen szempontból a legszebb zene amit valaha hallottam.

Ligeti Le Grand Macabre c. operájának szövege kellene magyarul. Tudna valaki segíteni?

**

*

Jó, csak a neve alapján nem egyértelmű.

Nem értem az értetlenkedésed.Egyébként meg tökre mindegy,azok után,amilyen zseni.

Régen érdekelt, csak nem mertem megkérdezni: különben Keith hím vagy nőnemű...

Igazad van.Csak én azokat szoktam elolvasni a hozzászólások közül-melyek közül néha sok kimarad-nem lévén internetközelben,melyek érdekelnek.
De ha vkinek hiányzik a ritmus Beethovennél ,vagy másnál,annak nem is érdemes magyarázni.Szerintem szegény Keith szégyenlené legjobban.

Carlos említette, hogy az általa felsorolt szerzők zenéjéből hiányzik a ritmus, mert az csak Jarreth impovizációiban van. Megpróbáltam ellenpéldákat felhozni, Beethoventől, aki a felsoroltak között volt. De ha mindezt egyszerű logikával végiggondolod, magad is rájöhettél volna, és ez a kérdésedet is feleslegessé tenné, azt, hogy: ezeket minek írtam le.

Ebbe nem volt több.
Amit leírtál,meg nem is értem.Ezeket minek írtad le?