Eltemették Seregi Lászlót
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
Wer Ohren hat zu hören, der höre!
Jelentem Mendelsshonék már a Vatikánban vannak! Csak ezt nem Globalizációnak
http://fidelio.hu/klasszikus/interju/irwin_hoffman_a_zene_is_globalizalodik
hívják és nem is világzenének - hanem Okümenizmusnak.
http://www.zeit.de/2012/18/Geburtstagskonzert-Papst
-Lisztet meg hallgassa aki nem tud jódógában. (
) mit csinálni.
Új LISZT Kottákra bukkantak! http://richpoi.com/cikkek/kultura/felbecsulhetetlen-nemzeti-kincsek-kerultek-elo.html
Lám mikre akadhat az ember, ha pld. egy levéltárban kutakodik, ezért nem ártana egy-két "zenész" hasonló helyekre is. Pld. többször tapasztalom, h archiváláskor ejtenek apró, de kínos hibákat, gondolok itt az egyre népszerűbb digitalizálásra, video, koncertfelvételekre. Pld
Hungaroton, Nava.hu....
A szülinapi koncert nagyszerű volt a Bazilikában.
Nem akartam a hirtelen felindulásból elkövetett irigység vétkének gyanújába keveredni, ezért csak most írom, hogy ez már döfi! Igazi Tour de Soul.
Liszt a köbön:
- első hatvány. Október 20, Gödöllő, Ránki család
A műsor kitűnő, Liszt zongoraművészetét sokoldalúan világítja meg. Ezúttal R. Fülöp B-A-C-H fantáziáját és fúgáját is lehet hallani (a Belvárosi Templom akusztikájában egyetlen lebegő hangmasszává gombócosodott). A "szokásos" szimfonikus költemények a viszonylag kedvező akusztikában igazi erejükkel hatottak, de a fénypont ezúttal is a Via Crucis volt.
- második: péntek, Átok. Bartók Terem
Várjon Dénes bravúros előadását Keller kíséri, ritkán hallott darab, fogadni mernék, Richard Strauss ismerte, még a vidámabb "verzió" komponálása előtt (Burleszk). A két Lehnau-epizód fergeteges, a választás is kitűnő. Mahler: csillagos ötös alá. Keller hatalmas erővel fogja össze a zenekart. Az V. szimfónia első tétele szokatlan lassúságával is kitűnik, de végülis "nem rossz ötlet". A mély vonósok kidomborítását már az idős Abbado is elkezdte Luzernben, ez is önkényes, de kitűnő ötlet. Egy-két bizonytalankodás becsúszott a rezekben, de nem a "kiemelt" helyeken.
- harmadik: szombat, Liszt-ház, Faust
Ez is "szolgálat" a Ránki házaspártól: a kiadatlan változatot lenyűgözően játszották a forróra felfűtött, egyre levegőtlenebb terem magaslati pódiumán (bizonyára még melegebb volt ott, mint a nézőtéren). Ez tette fel a koronát a három napra.
(most sikerül szöveg másolás -eddig üresjáratra sikeredett)
Liszts Klaviermusik sei so zu spielen wie ein totes Tier
Längst haben die Liszt-Biographen, allen voran Alan Walker, hat auch die Musikwissenschaft damit begonnen, das alte Gerümpel abzutragen. Nur, dass es heutzutage immer mehr junge Interpreten gibt, die vor lauter Klavierüben keine Bücher mehr lesen.
Ein trauriges Beispiel dafür ist der hochbegabte Lang Lang, eines der Quotenwunder des klassischen Musikbetriebs (allzu wunderbar
(Ez nyilvánvalóan téves. Lang Lang azért tanult meg magyarul, hogy Pándi Marianne könyveit olvassa - én is forgattam lelkesen , de én tudtam valamennyire magyar nyelv)
( Olvasás után ide járt gyúrni a japán kolosszus:
http://www.pitbullteam.hu/csapat15.php
- nem is nagyon mernek róla rosszat írni
)
wie sympathisch: Im Liszt-Jahr hat Tokarev sich bislang noch nicht zu Liszt geäussert. ---
http://www.faz.net/aktuell/feuilleton/buehne-und-konzert/neue-liszt-einspielungen-ein-klavier-ein-klavier-11500805.html
Már mindenkinek Liszt mérgezése lehet, de ezeket a cikekket idementem, hogy 5-6 év múlva majd elolvashassuk:
http://www.nzz.ch/nachrichten/kultur/buehne/vision_eines_offenen_tonraums_1.13078498.html
http://www.nzz.ch/nachrichten/kultur/buehne/das_romantische_kaleidoskop_1.13078497.html
http://www.nzz.ch/nachrichten/kultur/buehne/liszt_wagner_und_wir_1.13078494.html
Jótékony célú hangverseny a Ciszterci Szent Imre templomban (XI. Villányi út 25.) a délvidéki, muzslyai Emmausz magyar kollégium javára 2011. október 2-án, vasárnap 19.00 órakor Liszt: Esztergomi mise vatikáni változat Matkócsik Éva szoprán, Bakos Kornélia alt, Molnár András tenor, Tóth János basszus Budapesti Kórus Belvárosi Főplébániatemplom kórusa Belvárosi Vonósok Virágh András Gábor orgona vezényel Virágh András, Liszt-díjas vendégünk: Kalapis Sztoján szalézi szerzetes A XI. ker. Önkormányzat támogatásával. Ház, amely befogad, iskola, amely az életre nevel – a Délvidéken, a Nagybecskerek melletti Muzslyán muködo Emmausz kollégium munkatársainak bátor szívu vállalása, hogy helyet, lehetoséget ajándékozzon azon szórványban élo magyar fiataloknak, akik az anyanyelv vonzásában szeretnének növekedni. Megmaradni, megtartani, öntözni az elodök által ültetett fát, ápolni fiatal hajtásait. Ezen szavak és az általuk hordozott, gyakran nehezen megélheto tartalom a Bánságban élo kisebbség mindennapi küzdelme az anyanyelv és a méltóság jogáért. Aki vet, az arat is – vallja Kalapis Sztoján szalézi szerzetes, az éppen 10 esztendeje szolgáló Emmausz ház alapító-igazgatója, aki életpéldájával, lendületével, kitartásával egyike azon elkötelezetteknek, akik útjelzoi a békés együttélés lassan formálódó reményének. Egyházközségünk hagyományosan jótékony célú hangversenyét ez évben ezen intézmény további lendületét erosítve rendezzük meg, jelezve ezzel, hogy szukebb pátriánk és a Délvidék távolsága csak a térképen jelentôs. Hisszük, hogy az összefogás erejébol való, lelket nemesíto szándék és a ritkán megszólaló Liszt muzsika az adakozónak is tartalmas estét kínál. Kedves Olvasó, kérjük tisztelje meg jelenlétével törekvésünket. szerkesztő: Csányi Tamás karnagy
Ide kattintva olvasható a beszélgetés nem kevésbé izgalmas második része.
Ide kattintva egy izgalmas beszélgetés első részlete olvasható Kocsis Zoltánnal.
Aha, egy képet akartam beszúrni :(
Saint-Saëns, Liszt nagy csodálója mutatott rá találóan: "... makacsul a nagy zongoraművésznek nevezik, csak el ne kelljen ismerni, hogy ő korunk egyik nagy zeneszerzője". (Rácz Judit fordítása)
hogyan hidalható át a fiatal és az idős Liszt radikálisan eltérő stílusa közötti szakadék. Stravinsky-ig kell elmennünk, hogy találjunk még egy olyan zeneszerzőt, akinek ilyen gyökeresen megváltozott a zenei nyelve.
http://www.fidelio.hu/klasszikus/interju/alan_walker_liszteletrajzot_irni_olyan_mint_egyetlen_fenysugarral_belevilagitani_a_vaksotetbe
- meg Lisztet hallgatni is olyan - főleg manapság:::
http://www.fidelio.hu/klasszikus/hirek/liszt_nem_volt_orult
- bár amíg zenei portálon ilyen bulvár bulvár bulvár címmel jelenik meg egy cikk, addig túl sok biztatót nem látunk, akámilyen Liszt zenét is hallgatunk.
Ciszterci Szt. Imre templom (XI. Villányi u. 25.)
2011. június 26., vasárnap 20.00 órakor, Liszt 4.
Liszt: Szent Szaniszló oratórium -- *bemutató*
Wiedemann Bernadett, Haja Zsolt, Kovács István
Budapesti Stúdió Kórus
Honvéd Férfikar
Óbudai Danubia Zenekar
vezényel: Strausz Kálmán
A magyar EU elnökség hivatalos programja
Lengyelország védőszentjét, Szent Szaniszlót 1072-ben II. Sándor pápa nevezte ki
Krakkó püspökévé. A szikár jellemű elöljáró több ízben bírálta az uralkodót,
Merész Boleszláv királyt léha életviteléért, jellemének hibáiért. Boleszláv
kegyetlenül és az oltár előtt torolta meg e püspöki intelmeket.
Liszt a Szent Erzsébet és a Krisztus oratórium után, 1869-ben kezdett
foglalkozni a lengyel témájú szövegkönyv megzenésítésével; érdeklődését
bizonyosan a sorsában jelentős részt kérő Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnő
lengyel származása is indokolhatta. A librettó többszöri átdolgozása, a
mozgalmas életszakasz, a túlterhelt művészsors nem segítették a hangjegyírás
nyugalomra vágyó folyamatát: 17 esztendő telt el e monumentális mű árnyékában,
amely pontos lenyomata Liszt zenei vándorútjának, egyházi muzsikája
megvirágzásának. E bemutató -- az előadók jelentékeny erőfeszítésének
lelkes-szép példája -- kiemelkedik a bicentenárium eseményei közül, és egyben a
magyar EU elnökség hivatalos programja. Fogadja el, kedves Olvasó e ritka lelki
gyakorlat ajándékát.
Megvolt a koncert. Egy kis ízelítő:
Funerailles
Ha valakit a koncert valamelyik száma érdekelne, akkor szívesen belinkelem. :)
Tudom, hogy az időpont nem ideális, de ha van olyan Liszt (és zongora) rajongó, akinek május 29-én vasárnap 13 órakor ebéd helyett Lisztre fáj a foga, annak ajánlom egy ifjú zeneakadémista Liszt zongora koncertjét a Bartók Béla konzi Ferencsik termében.
Műsoron: Wilde Jagd, Genfi harangok, Mazeppa, Funerailles, Hangnem nélküli bagatell, Orage, E-dúr polonéz, szünet:) , h-moll szonáta.
Belépés díjtalan.
Végre valaki kimondja - gyorsan bebiggyesztem ide!
http://www.fidelio.hu/klasszikus/interju/bubno_tamas_legnagyobb_egyhazzenei_komponistankrol_van_szo
Ezt jobb jeltt volna egy új topikba tenni (pl."Magyarnak lenni"), de ebben a válságos időben spórolni kell mindennel - így a topikokkal is. Tehát ide teszem:
http://www.origo.hu/utazas/20110330-jobb-mintha-egy-focistarol-neveztek-volna-el-utasok-a.html
És mint tudjuk, ha Lisztről beszélünk, Bartók megkerülhetetlen ( http://www.fidelio.hu/klasszikus/magazin/ha_bartokrol_beszelunk___liszt_megkerulhetetl )
egy havarom az őskorban elment a házhoz, ahol Bartók New Yorkban élt, ( http://www.youtube.com/watch?v=TVBJ9khrs3k ) és a tábla alatt kérdezgette az embereket, hogy ugyan ki volt ez az ember? Persze nem
tudta senki.
Persze az Amerika. És Pest? Néhány hete unatkoztva várakoztam a Liszt múzeumtól kb. 100 méterre, ahol van egy újságos. Megkérdeztem tőle, hogy ugyan hol lehet az a fránya Liszt múzeum? (Egy újságos ugye mindenről tud a környéken). "Liszt múzeum?" nézett rám megrökönyödve.....
Akkor 50 méterre megkérdeztem egy öreg nénit, aki legalább 8o év élhet a környéken (és nem koldus volt). Nos neki rémlett valami, de azt mondta, hogy az még az opera után van.....
Magyarnak lenni és komolyzenésznek - kétszeresen is hátrányos helyzet. Szinte leküzdhetetlen.
Persze erről a rasszizmusról a nemzetközi zenei/film és politikai (stb.) életben szakmailag és erkölcsileg etalonnak számító Tagesspiegel mélyen hallgat.
(Persze lehet, hogy Liszt sok millió ismerője és rajongója éppen a Népstadionban és környékén hullámzott lufikkal és medve- és vattacukorral a Liszt Társaság kutyafuttában összekürtölt röpgyűlésén. )
Hajrá NIKE!
http://www.mr3-bartok.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=12795&itemid=37
Vasárnaponként Liszt orgonaművek. Most éppen febr. 27. 16 óra (Hangtár) Preludium és fúga a B-A-C-H témára.
Ez az orgona majd annyira zúzós mint egy metál. Korabeli metál. Elképesztő energiák, erők, végtelen kavargás.