Eltemették Seregi Lászlót
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
Micsurin nyomában előre!

Mustármagból mammutfenyő?
Harcos üdvözletem Livny úrnak! A világ minden Wagner-rajongója árassza el szolidaritása jelével a kiváló férfiút! Nőjjön mamutfenyő az általa elvetett magból!
Kedves Zsölény, értem én, és bizonyos szempontból egyet is értek azzal, hogy nincs "tudomány". A tudományos megközelítés csapdája (amiről szintén topikot lehetne nyitni) az, hogy napról-napra változik, nincs origó, mindig a legutoljára beszélőnek van igaza. Ma itt egy felfedezés, holnap ott egy újabb bizonyítás. Másrészt annyira sokszínű, hogy a sok bába közt elvész a gyermek.
Ebből az aspektusból zsidóság sincs, csak emberek, mert mindig jön egy újabb nagyokos, aki felüldefiniálja a fogalmakat. :-)
Kedves violino, a legkevésbé sem az én érdemem, hanem Dawkinsé, hogy minden magyarul megjelent könyvét olvastam (van vagy 10), a genetikában nem egy rossz fickó. Persze az az akciója, hogy kieszközli a pápa letartóztatását, kissé már mutatja a népszerűsítő tudomány elbulvárosodását.
Nincs olyan, hogy "A tudomány". Ez az első tanulság, ha egy pillantást vetünk bármely könyvesbolt "A tudomány" feliratot viselő polcaira. Persze pontosan tudom, hogy sokan tényként kezelik a "zsidó gént", és én sem mondom abszolút elvadultságnak (Dawkins sem) - hiszen elszigetelt kisebb közösségek génállománya hosszú távon meglehetősen konvergens. De ebből nem következik Jordi Savall és Hatvany Lajos báró génrokonsága.
Rudolf Steinert én más miatt tisztelem - a "szellemtudománnyal" és "-történettel" sem barátkozom különösebben, például kifejezetten ízléstelennek találtam Fülep Lajos sértettségét, hogy a prolidiki megfosztotta őt "szellemtörténeti" doktori címétől.
A "zsidó gén" jelen esetben valóban önkényes szóhasználat a mi részünkről. Egyébként a genetika sem egységesnek jellemzi, írja le, mert több törzset tart számon. Ezek közül a legismertebb az askenázy vonal, amely genetikailag jól körülhatárolt.
R. Dawkins-tól eddig még nem olvastam semmit, így csak feltételezem, hogy az "Az önző gén" című könyvére hivatkozol, amit jóval az emberi géntérkép megismerése előtt írt, így lövése sem lehetett a későbbi nagy durranásokról.
Én a zsidó gének létezését nem kérdőjelezném meg, főleg miután a tudomány tényként kezeli.
Elgondolkodtató viszont Rudolf Steiner szellemtudományi fejtegetése, miszerint a zsidó fajszellem degenerálja, azaz saját képére formázza alattvalóit. Ez sok antiszemita anatómiai magyarázatot (orr, fül, stb.) megmagyaráz.
Na ja, egyébként az osztrákoknál elmaradt volna a Blumenoffensive. Legalábbis Bécsben...
A régebbi Straussoknál is megoldották a dolgot valahogy...
Az örökségéhez volt szolidáris. Persze, a nácik le sem tilthatták a színpadról a műveit, hiszen vitte volna magával a fél Richard Strauss oeuvre-t...
Nem az elütésre gondoltam, hanem arra, hogy Hofmannsthalt személyesen már nem érinthették a náci cseszegetések, hiszen ’29-ben elhunyt, tehát szolidáris nem lehetett vele Strauss.
Na meg ugyebár szabotálta a Hitlergruß-t... csakúgy, mint Furtwängler.
Hitler részéről persze a békeajánlat furcsán jött ki, kábé, mint mikor a leghírhedtebb kocsmai verekedő megy át békegalambba, miután szétdúlta a csehót...
Szerintem itt két nézet keveredik:
1, a valószínűsíthetően tudományos "gene history" tanai az Afrikából kiáramló emberiség eredetéről és nyomon követéséről,
2, egy szál teljesen önkényes kiragadása és zsidónak deklarálása.
Ez ellentétes a Tórával is, amely az emberiség történelmének egy igen kései időpontjától eredezteti a zsidó népet.
Richard Dawkins érvelése szerint nincs zsidó gén, én erre hajlok.
A Gestapo elfogta azt a levelét, melyben arról ír, hogy "megjátssza nekik itt a Reichmusikkammeristet, ha ezt akarják", lett is nagy sértődés, Goebbels dühöngött.
A Friedenstag bemutatóján váratlanul megjelent a Führer is - tipikus kétértelmű békeóda, ha akarom, háborúellenes, ha akarom, "Pax Romana"-szorgalmazó. Maga Hitler is három nagy világbéke-felhívást tett közzé a háború egy azzal analóg pillanatában, amikor Magyarországon Kiss Péterék beérték volna a párt "hegemón" szerepével.
Hogy visszakanyarodjunk Wagner-ünkhöz, azt mindenki tudja, hogy egy írtó g•ci patkány volt, de ez a tulajdonsága nem magyarázható zsidó származásával, és végképp nem kicsinyíti zsenijét sem.
Nem ismerem az általad hivatkozott művet, de hajlok arra afeltevésre, hogy ezek a különbözések az egyes emberek között pusztán egyéni, ún. "személyiségfüggő" jelenségek. Az egyik ember okos, a másik még okosabb:-)
Afrika egyébként irdatlanul nagy, és bár azóta egyes nyugat-afrikai területeken is felfedezték , kb sok ember él ott, akinek nincsenek zsidó génjei, vagy legalábbis csekély %-ban...
Ezek szerint viszont az askenázi zsidók és (mondjuk) az afro-amerikaiak (és az "afro-afrikaiak") közötti "intelligenciagradiens" (ld. pl. Murray és Herrnstein sok vitát kiváltott "Bell Curve" c. művét) nem alapulhat genetikai okokon (egy rossz pont a rasszistáknak, hehehe)...
@ "Akkor már Hideo Matsumoto professzoron, a japán-magyar rokonság élharcosán sem csodálkozom..."
Hát igen....Ők komolyan hisznek valami ilyesfélében. Nemsokára genetikailag is megpróbálják majd alátámasztani:-)
Az első pofáraesések egyébként az emberi genom teljessé tételekor pár éve egy amerikai kutatólaborban voltak, amikor kíváncsiságból a túlnyomórészt zsidó genetikusok elkezdték összehasonlítgatni saját ashkenázy génjeiket a szintén ott dolgozó afro-amerikai munkásokkal, és láss csodát! Néhány kelet-afrikai eredetű néger (kenyai, szomáliai) dolgozó génje kísérteties egyezést mutatott az ashkenázy génekkel. Mindjárt megtalálták az elveszettnek hitt hetedik törzset:-))))
A japánokkal is van rokonságuk a zsidóknak, magyaroknak.
Itt a bizonyos %-ot meghaladó rokonságot kell érteni, nem a homo sapiens-en belüli rokonságot.:-)
Ha jól nézem, ez csak a "K" haplogroup kirajzását mutatja. van még vagy egy tucat.:-)
Az általam ismert "Badinyi-Jós" rajongók családi múltjában számos sötét szemita folt virít, amit egy egészséges ősmagyar antiszemitizmussal próbálnak elfedni. Nem nagyon csípem őket. Jót tenne nekik (és követőiknek) egy kis genetika-tanulmányozás. Mindjárt nem vartyognának össze annyi baromságot a magyarok eredetéről...:-)
Bevallom, a genetikához sosem konyítottam részletesebben, a gimnáziumi biológiaórák dögunalma után végül is felejtős maradt a dolog. Viszont, ha ennyire rokon az emberiség önmagával, akkor nem csodálkozom Louis Farrakhan kijelentésein sem, miszerint a Nation of Islam a választott nép (bár Badinyi Jós Ferenc némileg árnyalná ezt a véleményt...).
Akkor már Hideo Matsumoto professzoron, a japán-magyar rokonság élharcosán sem csodálkozom...
Bár igaz, az általad belinkelt ábrán valahogy hiányzik az ábrahámi gén kirajzása Ur-Kaszdimból...
A vikingek is túlnyomó részt zsidók:-))