Eltemették Seregi Lászlót
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.
Tavaly elég nagy indulatok kavarodtak ebben a topikban, most szeretném egy békés és örömteli dologra felhívni a figyelmet. Szentbékkállán, 2009. június 27-től augusztus 22-ig minden szombaton zenekari és orgonahangversenyeket tartanak, a belépő 600.- (!) Ft. A részletes programot, fellépőkkel, műsorokkal az alábbi linken találjátok:
Port.hu
Elnézést a csak csak csak-ért.
De annyira jó, hogy végre lezárjuk a témát, erre el kell kezdeni elölről?
73-ra: Miért, tavaly Schiff is csinált ilyet a FZ-vel. Komolyan. A zongora be volt fordítva a zenekar felé, a közönségnek majdnem teljesen háttal, aztán három eset volt: 1., amikor nem volt zongorázás, állva vezényelt 2., amikor sok zongorázni való volt, akkor zongorázott és fejével meg a testével integetett a zenekarnak 3., volt köztes állapot is, amikor csak "kicsit" kellett zongorázni, ilyenkor félig roggyantott lábbal állt, bal kézzel zongorázott a jobb kezével meg hadonászott...
Összességében az egész mű alatt ugrált, hol felállt, hol leült. Tudom, ez most így komikusan hangzik, engem ott akkor hihetetlenül idegesített (valamelyik Mozart zongoraverseny volt,már nem emlékszem melyik). Aztán úgy döntöttem, hogy nem nézem, behunyt szemmel hallgatva kifejezetten élvezetes volt.
De a koncertbeszámolót tényleg kösz. Érdekes, amit írtál.
68-ra: II. Béla: amit emeltes baromságnak tulajdonítasz, azt hallottam valakitől, aki személyesen is jól ismeri őt. Ettől függetlenül, mivel nem a saját fülemmel hallottam, lehet, hogy nem igaz, csak urban legend. De ne haragudj, már megint logikai hiba van az érvelésedben, ami megint csak feltételezéseken alapul. Attól, hogy esetleg tanult orgonálni is, miért ne nézhetné le az orgonistákat? Hol függ ez a kettő össze??? De még1x mondom, nem a tényt akarom megerősíteni, csak az érvelésed gyengeségére akarom felhívni a figyelmed. Egyébként meg kösz az offolásra való figyelmeztetést, jó vicc volt!
Nem azért írtam, mert ez olyan különleges vagy új dolog lenne, csak ,hogy nem icsak kizárólag zongorázott, hanem vezényelt is és ez kölcsönösen jól csökkentette a zongorázása és vezénylése közötti tátongó hézag méretét!
"Sőt egyszerre zongorázott és vezényelt!"
Vazze, Pác Tivald meg függve lengett, és közben énekelt is!
Pár hónapja.Mozartot játszott és nem volt megkopott.Sőt egyszerre zongorázott és vezényelt!Ezzel már sokat dobott a vezénylésén!
Nos, én is!!!!Immár századszorra!
Arrivederci!Auf Widersehen!Au revoir!
Univerzális zenésznél teljesen mindegy egy idő után. Elég gyakorlata van a karmesterkedésben, nem? Még az is lehet, hogy a zongorázása megkopott időközben. Mikor hallottad utoljára zongorázni?
Fórumtársak, nem kellene befejezni ebben a topicban a kocsisozást? Egyszerűen nem idevaló. Én részemről mindenesetre befejeztem, adieu!
elnézést a kinek ki(j)e vagyozni idézőjelben értendő!
Kedves II.Béla!
"A sokoldalúsággal szükségszerűen együtt jár, hogy a tevékenységek nincsenek, nem lehetnek azonos szinten"-írod lejjebb.
De hiszen Te magad bizonygattad nekünk, hogy olyan jól vezényel mint zongorázik!???Most akkor hogyan is van ez?
Lehet, hogy pont ezért nem kéne kinek kije vagyozni, mert lehet, hogy más nálad kicsit jobban ismeri Kocsis Zoltánt, vagy ismer olyan személyt aki nagyon jól ismeri?
Ne haragudj, agimamo, már az első hozzászólásodban mondtál egy emeletes marhaságot Kocsisról, aki - úgy tudom - még ráadásul tanult is orgonálni (talán Lehotkától?) valamikor, sőt egy régi filmen mintha játszaná a 9/8-os "nagy" C-dúr preludiumot emlékeim szerint. A sokoldalúsággal szükségszerűen együtt jár, hogy a tevékenységek nincsenek, nem lehetnek azonos szinten. Az orgonaavatón ott voltam, nem valami nagy szám a hangszer, legalább fél hanggal magasabbra van hangolva a normál Á-nál. Egymanuálos, pedálos (másfél oktáv, ezen belül felső C-től ismétlő) játékasztal, maga a hang megfelelő a helyszínnek. Gyanítom, hogy a fuvolistát (Gluck: Melódia) egy hanggal lejjebb kellett kísérni, mint ahogy kiáltó volt a különbség az Albinoni-adagio, illetve a Bach-versenymű hangolása között is. Feltehetőleg a műsorváltozás is a szokatlanul magas hangolásnak volt betudható: az eredeti szórólapon nem szerepelt Bach: g-moll angol szvitjének Prélude tétele (Németh Gergely adta elő nyitószámként). Elég részletes voltam?
Egyébként nem vagyok senkije és nem is ismerem jól Kocsist, akiért emberileg én sem rajongok.
Üdvözöl,
II. Béla
#66#
"Nézd, a topik eredeti témája önmagában 10 hsz-t sem érne meg,..."
Azért ezzel vitatkoznék - nézzél csak be az Orgonabemutatók topicba..
Persze nemcsak konkrétan a szentbékkállai orgonára gondoltam, hanem amint írtam is, a térségre.
Van a Fidelio-n egy jelentős orgonabarát, -kedvelő, orgonazenét szerető réteg, aki szívesen olvasna ilyesmiket a "menetrendszerű" fikázás és flam-elés helyett...
65
Nézd, a topik eredeti témája önmagában 10 hsz-t sem érne meg, ha nem lehetne ennek kapcsán egy jót kocsisozni. A fikázási lehetőségeket így is jelentősen behatárolja, hogy szegény Fischer nem tud orgonálni.
(se)
Nana lenndélen! A Te eddigi hozzászólásaid sem a topik eredeti témájához kapcsolódtak. De pártolom a felvetésed, én is szívesebben olvasnék az orgonáról. Csak azt gyanítom, aki illetékes lenne írni róla, az már messziről elkerüli ezt a topikot is. Tipikus Fideliós betegség ez...
Ezt a topicot is utolérte a "végzet" - szépen feledésbe merült az eredeti téma...

Én szívesen olvasnék az új orgonáról, vagy a térség orgonáiról (amit Liturg Ica egy hozzászólás erejéig meg is tett, a monostorapáti hangszerről..).
Valószínűleg a fent említett hölgy - látva a sz@rpasszírozást (Kocsis, régi ÁHZ pro és kontra) - a topic tájékára sem nézett azóta.
Nagy kár, mert engem az "obligát" anyázáson és személyeskedésen kívül a topic eredeti témája érdekel elsősorban...
Az érdekesség kedvéért megkérdezném, nem tudja-é valaki, milyen lett az orgona?
Kedves béla2! Elfogult emberrel nehéz vitatkozni, beszélgetni, már pedig Te az vagy. Miért hozol fel más neveket? Kocsis nem méltó arra, hogy önmagában, magához mérve ítéltessék meg? Csak úgy tudod megvédeni, ha másokat döngölsz? Egyáltalán miért szégyen az, ha egy remek muzsikusról azt állítják, hogy valamiben nem annyira jó! Nem azt, hogy rossz, csak azt, hogy nem annyira jó, mint abban, amiben zseni. És pláne miért akaszt ki Téged ennyire, hogy páran azt állítjuk, amit. Megingat ez Téged a hitedben? Én sem tudom Te ki vagy, mi közöd van Kocsishoz, nyilván Téged sem a szenbékkállai orgonaavató érdekel, arról egy szót sem írtál ebben a topikban, csak megláttad Kocsis nevét, aztán lecsaptál ide. De igen hallottam nyilvánosság előtt Kocsist hihetetlenül választékosan is beszélni, de etől még nem jobb karmester. A mindenki megkapja amit megérdemel megjegyzésedre meg nem reagálok, annyira nívótlan...
Na látod agimamo, hogy mégis van moderálás. Ferencsik tagadhatatlanul nagy karmester volt. De hasonlítsuk össze a két Concerto-felvételt... Nem csak a hangminőség az oka, hogy Kocsisék annyi díjat besöpörtek. Nem tudom, kinek kije vagy, de vedd már észre, hogy egy jelentős zenésznek apró megmozdulásai is többet érnek, mint egy - úgymond - képzett szakember tartós munkája. Amit Kocsis a ZAK zenekarából nemrégiben kihozott (Rich. Strauss: Alpensymphonie), nem mindennapi - kíváncsi vagyok, mindezt az agyondicsőített FI és FÁ mikor, hány próbával érte volna el. A stílusról pedig csak annyit, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel. Nem hallottad Kocsist még nyilvánosan beszélni? Írásait olvastad? Tele vannak trágársággal? És egyáltalán: válaszolt valaki a kérdésemre? Jobb vagy nem jobb a zenekar, mint 10 évvel ezelőtt (amikor úton-útfélen szidták)?
styngly hozzászólásait töröltük - mégpedig az első bejegyzésének elolvasása után olvasatlanul az összeset, ezzel is ösztönözve a végleges távozásra...
tisztelettel és sokadszor ajánlom a méltatlankodók (pl. béla2) figyelmébe, hogy ha csak az adott topicban szidnak minket szépen csendben, attól még nem fogjuk észrevenni, hogy valamit moderálnunk kellene... ha valaki egy étteremben az asztalra hány, nem az éttermet kell szidni - ellenben érdemes szólni a pincérnek. köszönöm.
Kedves pszí!

Ezt is jó hallani!
Kedves agimamo!
Lám, még senki nem vágta a fejedhez, hogy hülyeségeket beszélsz!:-)
Hála Istennek!
Bizony azokat, hiszen akkor Furtwängler, Bernstein, Karajan micsoda? (Csak vicceltem, kedves agimamo!
)
Egyébként, bizonyos szempontból, Ferencsik nekem is etalon, méghozzá Haydn oratóriumaiban! A Kocsisról írottakkal majdnem teljesen egyetértek!