Ma hozta meg a postás a Brilliantos Schütz-összkiadás 4. csomagját. Mint általában minden összkiadás ez is kissé hullámzó minőségű, de egy "jó" szintet mindenütt megüt. A Geistliche Chormusik felvétele viszont egészen rendkívüli!

Ajánlom!

A jpc amúgy elég drágán adja a Goldot...

Nem nagyon kedvelem az 1+1-sorozatot: ugyan sok minden olcsón beszerezhető így, de elég igénytelen.

Hú, így most leesett, hogy tényleg a sokadik kiadás. Én az 1+1-est tartom ezer éve a merkcetelen a JPC-nél, csak az ugrott be.

Egyébként alapjában nincs egy árban a Gold meg az 1+1, csak most, akciósan olcsult le arra a szintre a Gold.

A HM Gold-kiadás egyébként nagyon ízléses és szép, szerintem - mivel ugyanabban az árban van - jobban megéri, mint az egyszerűbb 1+1-kiadás: különösen, hogy ehhez bő kísérőfüzet is tartozik, ami a másikban elég szűkszavú.

Az 1+1 megint:

Sőt, hatodik, ha a Bach-Edition kiadást is számoljuk:

Ezek az eredeti kiadás borítói.

Az eredeti dupla

Bach-Edition

Musique d'abord

1+1

És az új: HM Gold.

És nem ok nélkül büszkék erre a felvételre.

Most már ismerem... Bizony nagyon jó! Nagyon-nagyon! Egészen oldott és könnyed előadás, transzparens, jól kiegyenlített felvétel. Ajánlom, ha még nincs meg!

Egyébként ez az ötödik kiadás...

először két külön lemezen, majd egy duplaként, aztán a musique d'abord sorozatban (fehér papírtokos), utána az 1+1-sorozatban is - és most a HM Goldban... :O :D

remélhetőleg megszűnt a probléma...

Tomás, a Brandenburgiakból ismered az Akademie für Alte Musik Berlin felvételét? Jó lehet... és most harmadszor is kiadták.

Frankó, hogy az előző hozzászólásom elszállt...

hhhh

Melyik a jobb? Pavarotti vagy Clapton?

http://www.youtube.com/watch?v=AmfIDQGVqQc

Nekem mindegyik tetszik...

Tarquinio Merula: Ciaconna
http://www.youtube.com/watch?v=bHrZlpdlxp0
http://www.youtube.com/watch?v=JhpWzITbBHA
http://www.youtube.com/watch?v=gR6IQ9SPSYM

Lazítsatok: Melyik a jobb? - a Világ hét csodájából? http://www.pixter.hu/video?id=5521

Egy áramszünetnek köszönhetően elveszett minden, amit eddig írtam...

miről is?
Die Silbermann-Orgel in der Petrikirche zu Freiberg
- Heinrich I. F. Biber: Die Glorreichen Mysterien (nos. 11-15) a Rózsafüzér-szonátákból
- Georg Muffat, J.J. Froberger, J.S.  Bach orgonaművei
Christian Skobowsky, orgona
Annegret Siedel, hegedű

Régi, a 'historically informed performance'-korszak előtti Bach-interpretációkat juttat eszünkbe az ötlet, hogy egy nagy, templomi orgonát halljunk a basso continuo szerepében - habár a maga korában ez egyáltalán nem volt ritkaság, sőt!
Most íme itt a lehetőség, hogy meggyőződjünk róla, mennyiben meggyőző egy ilyen interpretáció: hiszen félhetünk tőle, hogy nagy hangerejének köszönhetően e hangszer túlnő a puszta continuo szerepén, és eltorzítja e finom és törékeny kamara (??) -művek hangzását.  Holott ez csak az ügyes regisztrálás kérdése, és lám, Skobowsky úr ezt kiválóan oldja meg, és ízléssel választja ki a pillanatokat, mikor lépjen ki a csendes kísérő-szerepből. Annegret Siedel játéka teljes mértékben meggyőző: könnyen észrevehető, hogy óvakodik az extravaganciáktól, ettől néha már-már "jókislányosnak" hat, de szép, ízléses, sőt, elmélyült játékának élvezetéből ez mit sem von le. Feltűnően figyel partnerére, ezzel felerősíti a lemez azon koncepcióját, hogy itt valójában nem a hegedű, hanem az orgona a főszereplő. Ez azonban sosem válik bántóvá, ill. soha nem hatalmasodik el annyira, hogy a művek egységének rovására menjen.
Ami a óriási előnye: itt domborodik ki igazán, hogy ezek templomi szonáták, habár még nem a Corelli-féle, tánctételeket száműző fajtából, hanem a játékosabb, korabarokk típus szerintiek (ezért a kérdőjel fentebb a "kamara" szó után).
Mint írtam az orgona csak itt-ott lép elő a kísérő szerepből a szonáták során, de ezek a pillanatok mind emlékezetesek: így a Surrexit Christus hodie-variációk utolsójánál, mely csupán a téma több oktávon való unisono szerepeltetése, ahol a vastag orgonahang új értelmezést ad e résznek. A Mária mennybemenetelét festő chaconne is felemelő, hiszen különös módon a mély pedálbasszus elveszi a tétel táncszerűségét, de megtartja lendületét, dinamizmusát és vidámságát, sőt ez utóbbi az ünnepélyességig fokozódik.
A Krisztus mennybemenetelét tematizáló szonáta második, "Aria Tubicinum"-tétele is új színeket kap egy különleges regisztrálásnak köszönhetően (eredetileg Biber itt szóló csellót ír elő kíséretként). Hasonlóképp folytathatnánk a sort, mert mind az öt szonáta rejt olyan pillanatokat, amelyek az orgonának köszönhetően új, eddig ismeretlen oldalukat mutatják meg.
Két negatív kritikai észrevételem van csupán:
1) jó megoldás, hogy a szonátákat orgonadarabokkal választják el: hangulatos és odaillő. De jobb lett volna végig megmaradni a délnémet (oszztrák) orgonaiskolánál, mert Bach valahogy olyan Biber mellett, mint karthauzi kolostorban a bolsevik. Nem illik oda, na.
2) Kár hogy lemaradt a 16. szonáta, a híres Passacaglia (amely egyébként a Dicsőséges misztériumoknak valóban nem része), mert így biztosak lehetünk benne, hogy a kiadó (és az előadópáros) nem tervez folytatást a másik három ciklus hasonlóképpeni bemutatásán (akár ugyanezen az orgonán, akár másikon), pedig érdekes és érdemes lenne...

Debuta jobb.

Egyébként meg tessék hozzászólni. Jó lenne tudni, hogy nem csak magamban beszélek....
(a menyasszonyomat már az őrületbe kergettem Biberrel, ... sikerült titeket is? )

Már úton van felém Némethonból, így hamarosan itt is beszámolok erről a lemezről...
Igaz, hogy csak a Dicsőséges Misztériumokat tartalmazza, de continuóként a freiburgi Silbermann-orgona dörög!!! Borzasztó kíváncsi vagyok rá a sok kamaraorgona, ládaorgona, stb után... (Gondoljatok a "Surrexit Christus hode"-tételre!)

+ Marianne Ronez, hegedű
Affetti Musicali (Arno Jochem, Michael Freimuth, Ernst Kubitschek), continuo
(Winter&Winter)

Vitathatatlanul a legszebb csomagolású felvétel - habár nem kifejezetten praktikus. Ami a hallgatnivalót illeti: felvételtechnikailag kiemelkedő. Bár nem élő felvétel, mégis nagyon olyan hatású. Nagyon természetes a hangzás, csekély visszhanggal, viszont "száraz" hangzással, ami nagyon szépen domborítja ki a darabok kamara jellegét.
Ronez hangvétele a darabok vallásos oldala felé fordul, néha egészen meditatív. Mintegy 2 és negyed óra összidő alatt játsza el a ciklust, ezzel a lassabbak közé tartozik (Maier és Reiter lassúsági rekord-trónja azért nincs veszélyben). Óvatosan bánik a kontrasztokkal, ettől néha talán egyhangúnak tűnik a játéka, nincs is benne annyi költőiség, mint Manze játékában (de hát ő nem hiába "első helyezett" ). Hegedűhangja kissé érdes és vékony, viszont sokszínű - köszönhetően Ronez különleges vonókezelésének. Ráfog a szőrre és újjával feszíti azt meg, amit így adott pillanatban lazábbra vehet, ezzel megváltoztatva a hangzást. Említett visszafogottsága ellenére nagyon kifejező - bár a legkevésbé sem képszerű, mint azt Letzborról mondhattam - inkább érzelmi ábrázolásra törekszik, azt is inkább csak sejteti, vagy tükrözi - azaz nem kifejezetten felkavaró, hanem inkább szép, megható élmény. Jó lemez.
A 13. a polcomon... :)
helyezés: 4. Beznosiuk (amivel nagyon rokon!) és Holloway mellett.