Kedves Zenebolond, valóban nem nevezted bóvlinak, a véleményünk nagyon közel áll, inkább a másik két hozzászóló teszi világossá, hogy nem tartják komolynak a könyvet, de velük sincs vitám, mert valóban joggal lehetnek olyan elvárásaik, melyeknek a mű nem felel meg. Ha egy zenetudós (pl. Papp Márta) ír könyvet Richterről, az bizonyosan alaposabb, korrektebb és egy átlagolvasó számára kissé talán szárazabb. Rasmussen azonban zeneszerző, aki a műveivel talán inkább tetszésre törekszik, ez pedig kedvez a bulvárosodásnak. Ez nem feltétlenül értékcsökkenés.

Néha tényleg úgy éreztem, hogy túlságosan elkalandozik a tárgytól, de az egyáltalán nem off-topic, hogy méltataja Topilint, Szofronyickijt, vagy Vegyernyikovot, akik Richter környezetének inspiráló személyiségei. Vegyernyikovot különösen kedvelem, vele ismertem meg a Ludus Tonalist, ennek hatására tanultam meg szakis koromban két interludium és fugát. Nagyon jó zongorista, aki a Goszkoncert kifürkészhetetlen akaratából nem kapta meg azt a nemzetközi ismertséget, amit megérdemelt volna. Szörnyű belegondolni, hány hatalmas tehetségű és felkészültségű művész (és tudós) tűnt el nyomtalanul, mert volt vagy nem volt rajta sapka. Én azt is ebből a könyvből tudtam meg, hogy Richter is járhatott volna így, ha az NKVD-sek el nem tévesztik a nevét.

Kedves solaris,

szó sincs arról, hogy a könyvet bóvlinak tartanám. Azzal kezdtem, hogy "ELÉG JÓ ÉS NAGYON TISZTESSÉGES munka. Jó szívvel ajánlom mindenkinek".

Kifogásaim többsége a magyar kiadásra vonatkozik, s feltehetően a (valószínűleg) rohamtempóban készült fordítás és a manapság általános szűklátókörű, rövid távú kiadói gondolkodás következménye. Ez sajnos nem csak a Rózsavölgyit jellemzi, hanem úgyszólván kizárólagosnak mondható.

Szerintem az időnkénti pontatlanságok ellenére is kifejezetten erénye a könyvnek, hogy viszonylag részletesen és többé-kevésbé árnyaltan tárgyalja a szovjet „kultúrpolitiká”-t. Ne felejtsük el, hogy alapvetően nyugati olvasók számára készült, nem pedig az egykor megszállt országok és a volt szovjet tagállamok Richter-rajongóinak. A mi számunkra viszont tanulságos lehet, hogy milyennek látszunk onnan.

Nagyrészt egyetértek a bírálókkal, de nem gondolom a könyvet bóvlinak. Egy darabig én sem tudtam eldönteni, hogy csak összeollózott műről van szó, vagy van saját járuléka is, de a végére az alakult ki bennem, hogy a Monsaingeon-könyv tulképpen megkerülhetetlen és ezen kívül elég anyag lehet ebben a könyvben, ami a szerző saját hozzájárulása.

A Kocsis-Kodály névcsere elég komolytalan színben tünteti fel, de mást is említhetnék, a Ludus Tonalisban nem preludiumok szerepelnek, hanem interludiumok, az elején van preludium, a végén (a rák) posztludium. Ez nem kekeckedés, Hindemith konstrukcióját gondolom komolyan venni. Az ilyesmin azonban én elég hamar túlteszem magam.

Sokszor zavart azonban, hogy a könyvnek az is lehetne a címe, hogy 'zseniális művészek sztálinista megnyomorítása, különös tekintettel Sz.T. Richter zongoristára'. Oldalakon keresztül volt szó másokról. Aztán rájöttem, hogy az adott korszak egyetlen művészének életét sem lehet megrajzolni Sztálin, Zsdanov, Furceva, Hrennyikov, meg a többi csirkefogó nélkül. Egyre inkább az a kérdés emelkedik ki, hogy hogyan lehet egyáltalán élni ilyen körülmények között, az pedig, hogy szinte emberfeletti teljesítményre is képes lehet valaki, az a magunkfajtának szinte elképzelhetetlen. Richterben egy kicsit azokat az embereket is látom, akiket személyesen ismertem, hatalmas tudású tudósok voltak, közöttük világhírűek, akadémikusok, akikkel együtt álltam sorba olyan kolbászért, amit itt a kutyájának se adna senki. Ez egész életemre szinte felfoghatatlan ellentmondás. Ezért (is) csodálom Richtert, Ojsztrahot, Sosztakovicsot, Prokofjevet, Rosztropovicsot, Pliszeckaját, továbbá Landaut, Zeldovicsot, Kolmogorovot, Bulgakovot és reggelig sorolhatnám, hogy még kiket.

Én egyelőre "beérem" Monsaingeon könyvével....

A napokban találtam rá egészen véletlenül egy könyvesboltban erre a bizonyos újdonságra.

Inkább nem hoztam el...

Köszönöm, kedves zenebolond, hogy megelőztél, mert a Fidelio recenzió alapján én csak annyit írtam volna, hogy bulvár felvezetés alapján csak bulvár könyvre számítanék. Ezek szerint a kép és a könyv árnyaltabb lehet, nekem mégsincs sok kedvem elolvasni Monsaingeon könyve után. Éles szemed és alaposságod típushibákat lát - sajnos a mai könyvkiadásunk nemcsak bulvár, silány termékeiben hemzsegnek a hasonló hibák, trehányságok.

Bocsánat a profán hasonlatért: amikor inasként egy tengely illesztésével, becsiszolásával jó ideje babráltam, megszólalt a "mesterem": mit tökölsz, jó az úgy, ba...meg.

Hát nem jó.

Bocsánat, mégegyszer, egy volt inastól.

A könyv ELÉG JÓ ÉS NAGYON TISZTESSÉGES munka. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, de azért néhány megjegyzés idekívánkozik az egyszeri, igen gyors elolvasás után is.

- Az eredeti szöveg néhány pontatlanságát a magyar kiadásban (természetesen szögletes zárójelben vagy lábjegyzetben) javítani lehetett volna.

Például "Az ötvenes évek közepén [...] egy magyarországi kisvárosban [...] a zongoraszék váratlanul összetört alatta". Nos a hír igaz, épp mint a jereváni rádióban: az eset csakugyan megtörtént, de nem egy kisvárosban, hanem a már akkor is vagy kétszázezer lakosú Miskolcon, s nem az ötvenes évek közepén, hanem egy évtizeddel később: 1965. július 21-én.

- Nem tudom, hogy dánból vagy egy - a jelek szerint szintén germán - közvetítő nyelvből készült a fordítás, mindenestre nyilván nagyon gyorsan, hogy megjelenjen a kitűzött időpontban. Így azonban számos magyartalan fordulat olvasható benne, s olykor értelemzavaró hibák is. (Általában azért kitalálható, hogy „a költő mit akart mondani”.) Ilyen például a 133. oldalon a Prokofjev-esszé datálása.

A jelek szerint a fordító zeneileg nem különösebben tájékozott. Ez nem feltétlenül baj, viszont jó lett volna, ha valaki ellenőrzi és javítja. Például Beethoven V. zongoraversenye Mo-n (és a Föld jelentős részén) nem Kaiserkonzert, hanem Emperor néven szerepel; Schubernek nincs Impromptus című műve, főleg nem magyar szövegben.

- Örvendetes, hogy a kötet cérnafűzéssel és keménykötésben jelent meg. Kár, hogy a borító színkeverése nem sikerült jól.

Ha olyan magas a képek jogdíja, mint azt a fenti ismertető említi, akkor ki lehetett volna hagyni az összest (egy részük úgyis szerepel Monsaingeon könyvében), s az így megspórolt pénzt a fordítás alaposabb (nyelvi) ellenőrzésre, zenei szakértőre és olvasószerkesztőre kellett volna szánni (kimaradt vagy éppen felesleges betűk és írásjelek, Nyina Lvova Dorliac nevének következetes írásmódja).

A névmutatóban is akadnak hibák, pedig csak pár személyre kerestem rá, például a két Zoltán (Kocsis és Kodály) összekeveredik.

*

A Fidelión olvasható kis ismertetőben hibásan szerepel, hogy Richter apját agyonverték., valójában ugyanis - a könyvben idézett KGB-irat szerint - lelőtték. Nem mintha nem lenne mindegy, de ha már..., akkor legyünk pontosak.