néha nem árt egy kicsit, az archivban kutakodni !

Nagyon találónak éreztem a tisztelt Hypo kifejezését az I. szimfóniára, hogy t.i. 'őszinte'. Nekem is ilyesmi szokott eszembe jutni, amikor olyan zenét hallok, melynek szerzőjéről érzékelni lehet, hogy nem a kritikusokat, meg az utókor életrajzíróit képzeli maga elé iránytűnek, hanem őszintén azt írja, ami az alkotás során a maga számára a legmegfelelőbbnek érez, ami a leginkább kínálkozik neki. A Faustus-topicban korábban diszkutáltuk, hogy hová vezet az, ha egy szerző kimódolt struktúrák és álarcként felvett stílus-kényszerzubbonyok közé szorítja a hangzó anyagot, pl. a Xenakis-féle megzenésített matematikai függvényekhez. Az csak Bachnak és Bartóknak sikerült, hogy a lenyűgöző formai fegyelem mellett a legmagasabb fokú ihletettség is jelen van.



Rachmaninov abszolút ösztönösen, őszintén formálja a zenéjét, a közönség pedig megérzi ezt, ez sikerének titka. Mindig elképedek, ha valaki olyasmit mond, hogy ezt meg ezt a művet már ötven évvel korábban is megírhatták volna. Csak az jut eszembe, hogy "DE NEM IRTÁK MEG!!". A közönség többnyire nem zenetörténészekből áll (kivéve néhány kortárs zenei bemutatót), hogy hallgatás közben történeti kontextusokat keressen az elhangzottakhoz, hanem átadja magát a hangzó élménynek. Ha ez az átadás a közönség részéről is őszinte, akkor nincs mese, Rachmaninov varázsol.

Kedves Hypo, 27 második fele szándékosan, provokatív céllal tartalmazott  butaságokat. Azt hittem, legalább 2-3 ember azonnal nekem ugrik majd, de nem így történt. Kár, hogy nagy részben egyetértünk...

Érdekes, hogy Rachmaninov, akire a legnagyobb hatást mégiscsak Csajkovszkij tette, tulajdonképpen később kortárs hatásokat is elfogadott. Prokofjevhez elég ambivalens kapcsolat fűzte, miután Prokofjev - még fiatalon - azt mondta neki egy koncertje nyomán, hogy 'egész jól játszott, Szergej Vasziljevics', ami elég pimaszság volt, ezt később Prokofjev is elismerte. A Szimfonikus Táncoknak azonban vannak nagyonis Prokofjev-szerű részei, főleg az első tétel főtémája.  Az ellenkező irányú hatást persze még erősebbnek érzem. Richter meséli a Monsaingeon-interjúban, hogy Prokofjev nyilvánosan lenézőleg nyilatkozott Rachmaninovról, de szerinte ezzel csak azt palástolta, hogy rengeteget tanult tőle.

(35) Nagy dolog az önirónia, Cyrano-t kedvelem én is :)

Tisztelt csibesz!



Örülök ennek a "tisztelt"-nek. Engem nem nagyon tisztelnek sehol. Jólesett.



Na, ballagok át a momus-hu-ra...

Miről kéne vityiznünk? A szerelemről, vagy az Elsőről? A szerelemről nincs miért. Az első? Örülök, hogy valaki progresszív műnek látja. De mégis: Az I. tétel Csajkovszkij-hatása félreismerhetetlen. A II. tétel a Nyári éjszakák c. dal egy kicsit bővebb, titokzatosabb, "ördögibb", de ugynakkor szószátyárabb kibontása. A III. tétel is a nagy bálványra utal, valljuk be, elég ügyetlenül megformált  középrésszel. A IV. tételre a későbbi - állítólag kevésbé progresszív - művekben bőven találunk analógiát (talán a kezdő trombitafanfárra nem, az valóban egyedülálló), még a III. szimfi uccsó tételében is.



Én ezt egész másképp látom. Azt gondolom, hogy ő pontosan tudta, ki volt Prokofjev, hiszen járt a koncertjeire. Félreérthetetlen a szándék, amellyel a fiatal pályatárs stílusát beolvasztani óhajtotta a későbbiekben, a nagy megújulás idején. Talán még Sosztakovicstól sem zárkóz(hat)ott el. Stravinskyvel személyes kapcsolata is volt, kizárt dolog, hogy a műveit nem ismerte. Szerintem ennyi volt az ő "modernizmusa", igaz, ez is már jóval több, mint tiszteletreméltó.



Nem biztos, hogy a Glazunov-féle fiaskó volt számára a legnagyobb trauma. Nem akarom itt túldimenzionálni a Tolsztojjal való találkozást, de maga a komponálás, különösen annak szakmai része, mindig gondot jelentett neki. Még a II. szimfi komponálásakor is erről panaszkodik, pedig hát az egy - látszólag - eléggé könnyedén kirázott remekmű.



Elegendő vitaalap, kedves pszí?

(31) Tisztelt Hypo! Igen, igen. Elbaltáztam a lehetőséget...

Sajnálom! 

Pótoltam a hiányosságot. A momus.hu-ra pedig így leltem rá, hogy megemlítette. Ezért lettem gazdagabb egy információval. 

Úgy látszik, senki nem vitatkozik velem.

"csibesz" profilja

Regisztráció dátuma: 2008. október 11.

E-mailje nem publikus.

Fórum-hozzászólások száma: 10

Vagy lüke vagyok, hogy ezt vettem alapul?

A momus.hu tényleg felkínálja a háttérlevelezést (levelezek is ezzel-azzal).

(22) Köszönöm szépen, gazdagabb lettem egy információval.

Nem akarok indokolatlanul közbekotyogni, de én az Op. 17-et még a c-moll zongoraversenynél is frissebbnek érzem, arról nem is szólva, hogy az Op. 18 II. tétele első ránézésre akkor is egy kétzongorás darab, ha tudjuk, hogy voltaképpen a hatkezes románc újraírása. Lehet, hogy túlságosan is értékes anyagnak tarthatta, mintsem "elsüsse" a II. szvit lassú tételeként? Tud erről valaki valami közelebbit?

Kedves Steff és Csigabiga! Ismeritek a II szimfónia fináléját? Annál életigenlőbb, energikusabb, vidámabb zenét keveset hallani. Persze Sz.V.R. alapvetően valóban erősen introvertált alkat, nagy mély orosz lélek, de például a Harangok első tételéről sem a depresszió jut eszembe.

25 Pedig a II. zongoraverseny a szerelemről szól. Talán, élete legboldogabb szakaszát jelenti a II. zongoraverseny és a gordonkaszonáta időszaka. Szóval, ez a depresszió valóban depresszió, de más értelemben, ahogyan először gondolnánk.

26 Valóban nem az (3. tétel), de az 1.-vel  és az egész mű megítélésével kapcsolatban nem értünk egyet. Rachmaninov ebben a művében a "legönállóbb", éppen ezért is tört össze a mű bukása után, mert nagyon bízott abban, hogy fel fogják ismerni a mű egyediségét, amit el kell ismerni igen bonyolultan alkotott meg. Tudjuk, hogy a művet megsemmisítette és csak halála után rekonstruálták a megmaradt zenekari szólamokból. Sajnos ez miatt fordult el az I. szimfóniában megkezdett úttól és vált a saját korában kicsit idejétmúlt, de annál népszerűbb szerzővé.

[23]



Kedves solaris, ebből nekem valahogy kilóg az I. szimfi III. tétele. Ti. nem "tipikus" Rach.-zene. Nem mondom, hogy megírhatta volna bármelyik kortárs, de valahogy a hangvétele más, mint akár a többi három tételé (igaz, hogy az első tétel is tele van Csajkovkiádákkal).

Nem csak neked... De a szerző se volt az a tipikus viháncoló figura.

Érdekes. Nekem sokszor tűnik hogyismondjam "depressziósnak" R. zenéje. A 2. zongoraverseny például kifejezetten, de lehet, hogy csak nekem.

Nekem volt egy időszakom, nehéz stresszes korszak, amikor ha zenehallgatásra volt módom, akkor vagy az I. szimfónia lassú tételét, vagy a Harangok második tételét, vagy a Virrasztás első hat tételét tettem fel. Ilyenkor úgy kibékültem a világgal egy kicsit.

Sajna, nem, az sem.



A momus.hu-n lehet levelezni, ott ez a szolgáltatás jobb.

Tisztelt Hypo! Szerettem volna egy kérdést feltenni, ám az elérhetősége nem publikus:( Az enyém igen. Megteszi hogy ad egy lehetőséget? Köszönöm