Fejlődőképes kultúráról van szó.

http://www.vasze.hu/galeria/view_album.php?set_albumName=album37

Régebben voltak fotói a neten. Most egy rendeset se találok. Aki tud, esetleg be lehetne tenni.

Rajtuk keresztül nehezebb az út haza!

Bizony, szegény Még Nagyobb Konstantinnak...:(

Hisz ma névnapja van! :S

Mindenki olyan bőszavú itten.

Nyugodj békében,unoka hugó!

Már lassan 2 hónapja..és így múlik el minden.

Ma temettük Szilárdot. Élt ötvenötezer évet.
Eonokon átívelő pályája korszakai mindegyikében diadalmas, rejtélyes, bölcs Artúr király volt, a mindentudás furcsa, keserű zamatával. Egyedül talán ebbe a legeslegutolsó világba nem kívánkozott, mint örök barátnéje, az álomszuszék Földanya, Erda, akiről együtt tartottunk boldog kurzusokat az egyetemen. És megfogadva Erda szavát, ő is leköltözött már.
Ebben a szublunáris világban a fénysebességet egyedül az ő makroszkopikus teste érte el (mit makroszkopikus! Én bújtam el mögötte...) -ha a térképre rajzoljuk cikázó útjai hálózatát, Liszt Ferenc belesápad az irigységtől.
Gimnazista lehettem mint "második játékos" a Ki Nyer Mában, ahol őt húzták ki elsőnek -magam lepődtem meg legjobban, hogy a műsor utáni locsogó udvariaskodás helyett a harmadik mondatban már beigérte nekem Beethoven Egmont-kísérőzenéjét, ami akkor megszerezhetetlen volt. Gondoltam, viccel. Tévedtem. És ez után emberbaráti jósága exuberanciájával szünet nélkül szembesültem. Jó-jó, mivel minden pénzét kultúrára dorbézolta, nem volt öltönye és az enyémben járt, ha arra kényszerült -valami miniatür viszonzásféleképpen a világért, melynek képét ő formálta bennem. De a mérleg mindaddig nyomasztóan billent az ő javára, amíg azt nem mondtam magamban, az embert legalább a barátja ne nyomassza. Százával jártuk a koncerteket, melyek alatt ha nem is mindig, de utána káprázatosan friss volt, hatalmasakat sétáltunk és bölcselkedtünk mindenről a madaraktól a filozófiáig, romantikus hátterek előtt, a Várban, a Dunaparton, de leginkább a villamoson.
Lenyűgözően kedves volt minden új emberhez, ruhatároshoz, büféshez, professzorhoz, médiacézárhoz. Másodszor már őszinte. Káprázatos egyénisége olyan utakat nyitott meg előtte, ami legtöbbünk előtt zárva marad. Szellemileg is, fizikailag is. Valahogy így jutott ki Afrikába is, amit aztán később végzetesnek tekintett. Vagy igaz, vagy nem, súlyos tüdőbetegségét ott szerezte, gondolta ő...(I)

(II) ...és ez általános szepszishez, testi-lelki elgyengüléshez vezetett. Úgy viselte a betegséget, mint Platon a tengeri vihart ("én a magam életéért aggódom -ez olyan élet" alapon). Már hiába öntöttük belé a lelket. Mikor nagyritkán kiengedték a kórházból, már ő bújt mögém, ha kellemetlen ismerőse közeledett. Mígnem aztán jött a nagy május 19-ei vihar, amely megadta a komor, fenséges díszletet a távozáshoz.

...

Na még egyszer, mert levágta a vers végét, pedig ellenőriztem a karakterek számát:

Számontartottam a temetése napját, nem mintha ismertem volna. Beteszem ide nektek Babits egyik legszebb versét, ami halála óta bennem motoz:

Esti kérdés
Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?