Tisztelt ezmegki,
ha már véleményt mondtál a felsoroltakról, érdeklődve várom az előadók nevét is Tőled, gondolom, jól ismerheted ezeket, ha már voltál szíves leszólni őket.
Szóval?

zene feketében? Temetés!!!

kis vidámság, lazaság http://www.youtube.com/watch?v=834iasIL1AU&feature=related
és http://www.youtube.com/watch?v=xhHYOGPUg0c&feature=related
de van még bőven, pl. http://www.youtube.com/watch?v=OX96KIdAVyw&feature=related

Emerzolinak is, másoknak is bizonyára feltünik, hogy azért a 20. századi zenének is van közönsége, és pedig mindíg akkor, ha ezek jó darabok, lásd akár Kodály és Bartók mellett pl. Debussy, Ravel, Gershwin, Duruflé és Messiaen müveit, vagy Art Tatum és Oscar Peterson zseniális, differenciált és virtuóz zenéit. Egyébként a jazz természetesen ugyanúgy nem többségképes, mint a "klasszikus" zene - éppen azért, mert ugyanolyan differenciált hallgatókat igényel.

Ne keverjük össze a szezont a fazonnal. Az említetteknek csak a szövegeik "komorak", a zenéjük viszont ugyanaz a differeciálatlan bum-bum-lárma, ami persze egészen más szövegekkel társítva is mindíg többségképes. Az ilyesféle "népszerüség" nem keverhetö bele Tónyió kiinduló kérdésfelvetésébe, amely szvsz csupán a müvészi igényü zenékre vonatkozott.

Nem a komor gondolatok miatt van kis (ill. szerintem egyáltalán NINCS) közönsége a kortárs zenének!!!!!!!
A rockzene black/trash/doom/death irányzatainak óriási a népszerűsége, noha témáik a legkevésbé sem nevezhetők vidámnak:
Elysian fields, Youthanasia, Biotech, Mindwar, Reckogning day, Necromancer, Cemetery gates...

Az jó zenék általában túlélik az ösbemutatójukat. Érdekes lenne egyszer körkérdést intézni az elöadómüvészekhez, hogy vajon az általuk elöadott új zenék közül melyeket szeretnék legalább még egyszer eljátszani, ezúttal honoráriumtól függetlenül.
Egy komoly zeneszerzö mondta nekem legutóbb arra a felvetésemre, hogy bizony az éppen elöadott darabját lehetöleg soha nem szeretném másodszor is meghallgatni, mert az csúnya, hogy: "Mennyire igaza van! Valóban ronda, de ilyet szoktam írni, hiszen a világ is olyan ronda." Erre megkérdeztem, hogy akkor pl. otthon milyen zenét hallgat. Azt mondta: lehetöleg Bachot és Mozartot,a sajátját soha, mert az ronda." Álmélkodva megkérdeztem, hogy akkor viszont miért várja el, hogy mások ezt meghallgassák. Erre ugyanúgy nem kaptam választ, mint arra a kérdésemre, hogy egy ilyesféle ösbemutató pl. miért torkollik vidám sörözésbe, miközben az ott kifejezett életérzés - amennyiben az öszinte - egyetlen konzekvenciája az öngyilkosság lenne.

Mozart, Haydn, Schubert sem voltak rossz komponisták, és ugye milyen prima szórakoztató zenéket IS írtak ! Ehhez pl. mit szólnak az ügyeletes búskomorok? Persze ma már szinte a müvészbejárónál ki írva, hogy quasi A SZÍNPADRA FÁJDALOMTÓL ELTORZULT ARC NÉLKÜL BELÉPNI SZIGORÚAN TILOS ! ! !

Vinil pontosan megfogalmazta a lényeget. Az egész jelenlegi görcs és mesterkélt komorság (az élet örömeit egyidejüleg élvezve) jórészt az Adorno-féle, esztétikának is becézett ideológia következménye. Az pedig csak a Fidelio szerk. naivitása, hogy a korábbi idök nem lettek volna "súlyos, komor problémákkal" megterhelve. Lásd pl. a harmincéves háború öldöklésekkel, járványokkal megterhelt idejét, vagy akár a barokk idök hétköznapjainak nyomorúságait  - és erre mit csinálnak Schütz, Bach és mások: írják a jobbnál jobb müveiket Isten dicsöségére . . .  Na ehhez persze olyan világlátásra van szükség, amely túl tud tekinteni az ügyeletes ideológusok által éppen kijelölt tányér szélén. Adorno és az öt (akár Budapesten is) követö kispróféták szempontjából persze jaj annak, aki másképpen merészel gondolkodni vagy komponálni. Nem véletlen, hogy pl. Adorno Kodály zenéjét "faschistoid"-ként értékelte, és az ügyeletes Adorno-Grál-örzök a népzenével vagy a jazz müfajával mindmáig nem tudnak mit kezdeni.

Kedves Vinil!
Igen, ismerem ezt az irányzatot is, ha módom van rá a Minifesztivált sosem hagyom ki. Az ilyen "hagyományos", vagy "konzervatív" darabok esetében könnyebben ítél az ember, mert érti, vagy érteni véli amit hall. A hűdemodern, nagyon progresszív muzsikában az zavar, hogy kívülállónak érzem magam. Tudom, hogy ez szép meg jó, hiszen komoly, tiszteletreméltó mesterek - szerzők és előadók - teszik fel rá az életüket, mégsem tud igazán magával ragadni.

Kedves Tónyió!
Vannak olyan kortárs zeneszerzők is, akik "eléggé el nem ítélhető módon" könnyebben hallgatható kortárs zenét írnak. Nem könnyű a dolguk, mert általában azonnal besorolják őket a slágerszerzők közé, bizonyos köröktől rendszeresen megkapják, hogy mi értelme van még mindig azzal az "avítt tonalitással" bibelődni. A közönség szélesebb rétegeitől viszont rengeteg bíztatást kapnak, köztük olyanokat is, hogy az övékhez hasonló, befogadhatóbb művek megismerése céljából szívesen járnának sűrűbben kortárs zenei hangversenyekre. Ha a szakmai média nem lenne ennyire egyoldalú, akkor azokat a kortárs zenei szerzőket is jobban meg lehetne ismerni, akik nem csupán fekete alapon fekete zenét komponálnak. Itt élnek ők is, köztünk.

Köszönöm a választ, de azért maradtak bennem kétségek. Voltak már sötét korszakai a történelemnek, de a zeneszerzők azért mindig írtak vidám darabokat is. A bemutató darab szerzője Francois Narboni igaz hogy kissé gyomorbajos külsejű, de egy roppant csinos hölgy társaságában jelent meg a koncerten. Haydn a napoleoni háborúk közepette és egy hárpia feleséggel is tudott derűtől sugárzó darabokat írni. Persze isten őrizz, hogy Eötvös Péter bécsi klasszikus stílusban komponáljon, de kicsivel több szín és - megintcsak erre lyukadok ki - katarzis igenis jót tenne. Nem lehet, hogy a modern zene - illetve a modern zene azon ága, amely ezen a koncerten képviselve volt - eszköztára eleve alkalmatlan az életöröm kifejezésére?

Nem nyilatkozhatom a zeneszerzők nevében, de az a meglátásom, hogy ők olyan emberek, akik komolyan veszik és pontosan érzékelik az őket körülvevő világot, annak folyamatait. A barokk, klasszikus, romantikus zeneszerzők uígy reagáltak az akkori valóságra - ami sok szempontból más (élhetőbb?) volt. A kor, amelyben élünk komor, súlyos problémákkal terhelt - és persze rengeteg pozitívuma is van, ami szintén leképződik és megmutatkozik a kortárs zenében.

Azt magyarázza el nekem valaki, hogy a kortárs zene miért ilyen végtelenül rosszkedvű. (Ez nem komolyzene, hanem komorzene.) Az emberben lepusztult ipari tájak, sivár, telefirkált aluljárók, vagy más hasonló szociofotós témák képe asszociálódik a hallatán. Kietlen, hideg, csúnya zene. Az Outrepas trióban ugyan felcsillant némi humor is, de érdekes módon ez a humor sem volt vidám. Zeneileg magasan képzettnek, vagy inkább depressziósnak kell lennie a hallgatónak, hogy valami katarzisfélét érezzen a koncert végén?