A minőséget nem feltétlen a mennyiség növelésével, hanem olykor csökkentésével (pl. hamis hangok, belépési slendriánságok) érjük el. Utóbbiak nagy száma (az ihletettségtől függetlenül) képes rá, hogy lenullázzon egy zenei produkciót... Nota bene, a minőség "célirányos" javításának is az a módja, hogy odafigyelünk az ilyen nüanszokra (pl. hány Wagner-produkciót tesz tönkre egynémely fúvósgikszer - ezt annak ellenére írom, hogy ilyesmivel a legnagyobbaknál is - ld. Wiener Staatsoperorchester - is találkoztam).

A probléma abban leledzik, hogy a zenei befogadás, mint olyan, nem egzakt tudomány (s ez a bioorvostudomány előrehaladásáig így is marad), s ennek ellenére, Kosztolányival írhatjuk, hogy "Az elemzésnek azonban mégis meg van a létjogosultsága. Minden igazi bírálat elemzés s tulajdonképpeni célja, hogy a költészet érzéki szépségét értelmivé tegye"

Én is tanultam, de az a tapasztalatom, hogy nem igaz. A mennyiségi növekedés nem kelt minőségi változást. Ez csak akkor jön létre, ha célirányosan javítani akarjuk a minőséget. Ennek viszont nem feltétele a mennyiség növelése.

(Nálunk elterjedt a cirill betűs írás fonetikus átírása, ezért - azt hiszem - a Sztravinszkij is helyes.)

Dubois védelmében azért szeretném elmondani, hogy korántsem volt olyan rossz zeneszerző, mint az a Ravellel történt afférja alapján tűnhet. Bizonyára volt egy saját szempot rendszere, ami alapján meghúzta Ravel művét. A hibát szerintem ott követte el, hogy nem ült le Ravellel - egyenrangú zenész partnernek tekintve őt - átbeszélni, hogy Ravel vajon milyen szempontok alapján írta olyanra művét, ahogy megírta.

Ma is történnek ilyenek (velem is történt, Isten nyugosztalja P.E.-t), de szerintem inkább az a fő probléma, hogy vannak, akikről már érettségi előtt kiderül, hogy nem alkalmasak a zenészpályára, tehát elvégzik a zenetudományi szakot, szereznek még egy doktorátust is, aztán ítélkeznek elevenek és holtak fölött.

A közönség meg őket olvassa, mert nincs más.

Egyébként meg Stravinsky (úgy gondolom, hogy a Nyugaton elterjedt latin betűs helyesírást nekünk is érdemes követnünk). De elképzelhető, hogy nem figyeltél oda a dialektikus materializmus szemináriumon, amikor azt tanították, hogy a mennyiségi változás minőségi változást kelt.

On a much more positive note, a ma esti Parsifal-előadáson a fúvósok is jók voltak, hehehe...

mielőtt valamék purista hisztizni kezdene a gépelési huba miatt: Sztravinszkij...

a szordínóval megszólaló fúvósokat nem találom, de a " ...Sztravinszkij-műnek a balett rétege még erősebb is volt, mint a zenei: erre a darabra mintha nem készültek volna fel teljesen a Filharmonikusok, s elkélt volna még pár fúvós szólampróba. Eurüdiké temetéséhez készülődve az oboák enyhén falsok voltak, a Hádészhez való leszállás pizzicatóira, staccatóira fújt rövid hangok olykor mellétrafáltak." igen gyengére sikerült.

A buta Sztravimnszkij-idézetre inkább Pjatigorszkij Casals-citátuma a válasz: - kíméletesen "Hagyja a....és a .....a  hibák számolását.. Hálás lehet minden szép hangért, gyönyörű frázisért !" (Csellóval a világ körül)

hogy segítsek:

Kolozsi László a szerző, itt olvasható:

http://revizoronline.com/hu/cikk/3934/bartok-es-sztravinszkij-est-mupa-budapesti-tavaszi-fesztival-2012/ 

Nem tudom, jó helyre írom-e, de újra megállt az eszem egy úgynevezett kritika kapcsán. Ezt a részt érdemes megnézni Bartók A fából faragott királyfija kapcsán:

"... gazdag ütős szekciónak köszönheti: kisdoboknak, cineknek, marimbának, üstdoboknak."

Cinek? Az a poprockmittoménmilyen zenében van,itt legfeljebb cintányér, viszont marimba nincs, üstdob is egy pár.

De lehet még keresgélni, "szordínóval megszólaló fúvósok" :)) elképzelem a fafúvósokat:)

Cziffra György önéletrajzában találtam.

Asszem beteszem a Fáy topikba is...

Kedves Üde, szabad a gazda, nem bírtam kitalálni, hogy ki írta ezt az érdekes textust, de érdekelne. Egyébként én hallottam ezt a sztorit a Ravel vonósnégyessel, csak azt nem tudtam, hogy Dubois volt a tettes, akinek én ugyan csak a G-dúr orgonatoccatáját ismerem, de azért az jól szól.

3. Garancia-e a hozzáértés a kritikusi képességhez?

Erre elég csak egyetlen ellenpéldát hozni: Glenn Gould már csak értett a zongorázáshoz, de amikor az ember azt olvassa tőle, hogy a legjobban túlértékelt XX.sz. szerző Bartók Béla, akkor az jut az eszébe, hogy tudod mit, inkább zongorázz, azt szívesen hallgatjuk akármeddig.


4. Lehet-e egy kritikus jó viszonyban a szakma tagjaival? Szerethető-e?

A kritikus-létet elég skizofrén állapotnak tudom elképzelni. Sokszor megcsodáltam már - főleg Muzsika-kritikákban - a csomagolástechnika nyelvi bravúrjait, melyek arra szolgálnának, hogy az elkerülhetetlenül szóvá teendő hibák meg ne bántsák a művészt. Az pedig így is úgy is megsértődik, az olvasó meg szagolja a szóvirágokat. Szóval a kritikusnak a szakmai hozzáértésen és elemzőkészségen túl átlagon felüli konfliktustűréssel is jó rendelkezni. Bizonyos személyiségtípusok erre eleve alkalmatlanok (talán én is az lennék). Na, itt versengjen valaki F.M.-mel! Még Kroó kritikáiban is sokszor érzékeltem olyan eufémisztikus csiszoltságot, amin a kívülálló megérezhette a konfliktuskerülő szándékot.

Úgy tűnik, hogy azok lehetnének a legjobb kritikusok, akik nemcsak a szakmában bizonyytottak már, hanem erős tanáregyéniségek is, mint Simon Albert, vagy Rados Ferenc. Ők nem sokat teketóriáznak (-tak), hogy valamit mondjanak-e, hanem mondják, és rosszulesik vagy nem, senki nem teszi nevetségessé magát azzal, hogy kikérje magának.

A MÁV-topicban és a Fáy-topicban el van rejtve egy fontos terület, a zenekritika kérdése, ami szerintem megérdemel egy topicot. Az ott olvasottak kapcsán a következő kérdések tehetők fel (és remélhetőleg még továbbiak is):

1. Tetszhet-e egy kritika mindenkinek?

Biztosan van olyan produkció, amelytől mindenki meghal a gyönyörűségtől. Ha egy kritikus elájult egy Richter-koncerttől, akkor bizonyosan nem volt ellenzéke, az ilyen esetek azonban a zenetörténet kegyelmi pillanatai. Általános esetben az tűnik reális válasznak, hogy a szakszerűen szigorú kritika szükségszerűen megosztja olvasóközönségét (elsősorban az előadókat), és ez nem mércéje hitelességének. A művészek reakciója nem is feltétlenül méltánylandó, ők a legelfogultabbak.


2. Legyen-e a kritikus az adott terület aktív művelője, és ha igen, akkor milyen mértékben?

A nemleges választ valószínűleg mindenki elfogadná, hiszen ez a követelmény azt jelentené, hogy fuvolistáról csak - mondjuk - Csengery Kristóf írhatna kritikát, de ezt sem fogadnák el olyanok, akik az ő fuvolázásával nem voltak megelégedve (ld. a MÁV-topicot). Nem tudom, hogy Pernye tudott-e hegedülni, de hogy Ojsztrahról a legmelegebb méltatást tőle hallottam, arra máig emlékszem és fel sem merült, hogy ezt ne vegyem komolyan. Az azonban nem vitatható, hogy a kritikustól az általános zenei ismeretek, partitúraolvasás, zenetörténeti tudás megkövetelhető kell, hogy legyen, ez tette Pernyét is hitelessé minden - általa közvetlenül nem művelt - területeken is. Ennek hiányában lehet valamilyen publicisztikát művelni, sőt az még szórakoztató vagy tanulságos is lehet, de az nem kritika és magára adó orgánum csak marginális jelenségként kezeli a komolyabbak mellett. Én szívesen elolvasom ezeket is, néha vannak jó meglátásaik (kitaláltátok: F.M., az ezerfejű cézár egyik feje).