Kedves Mamo, az általam említett improvizálásnak többféle hatása van:

- oldja a lelki feszültségeket, csak magában a tevékenység ténye, az önkifejezés, a másokkal való kooperáció lehetősége.

- segít azoknak az embereknek, aki a lelki problémáikat nehezen dolgozzák föl, és magukba záródva nem is tudják.

Pszichiátriai intézetekben sikerrel alkalmazzák pl.



A zenehallgatás mint terápia szintén egész életünk folyamán igazoltan nagyon hatásos. Biztos, hogy nem egyformán mindenféle zene, és valószínűleg ez hangulatfüggő is. Vannak szerzők és művek, amiket nehezebben tudok elképzelni feszültségoldásra. Liszt egyes műveit is ezek közé sorolnám. 





De én laikus vagyok. El tudom képzelni, hogy lehet olyan helyzet, amikor egy szakembernek (!) kontrollált körülmények között (!) a pácienst felkavaró improvizációval, zenével terápiás célja van. Olvastam például egy esetleírást, amikor az egyik pácienst a szakember agresszív improvizációkkal folyamatosan elnyomta, és az teljesen defenzívvá vált, tán ki is bolrult, és fel is hagyott a zenéléssel. Kiderült, hogy komoly lelki elnyomás alatt volt otthon. A szakember ezek után arra vette rá, hogy a zenélés folyamán ne hagyja magát elnyomni. Ez ahhoz hasonlatos elhatározást kívánt, mint otthon szembe helyezkedni a személyiségét uralni akaró szándékokkal. Az első sikert, hogy az akaratát érvényesítheti, a zenén keresztül élte át.

kedves mindegy! Nekem nem a tenger mormolása jutott eszembe, hanem egy börtön, ahol úgy kínozták a foglyokat, hogy folyamatosan csepegtettek vizet. platy-platy-platy-platy.... Bach-hal kapcsolatban, én úgy tanultam, hogy az agynak annak a részére van hatással, amelyik a tanulásért felelős.

Egyébként én magasföldszinten lakom, de a rács miatt nem tudtam ugrani.

Begynek: Hallottam olyan zeneterápiát, ahol a páciensenek 1 hónapon belül halt meg mind a két szülője, ő rákos volt, és kivarták a belét. A zene Liszt Haláltánca volt. Nem tudom eldönteni mi a jobb, újra feltépni a sebeket, vagy hagyni végre behegedni. Te mit gondolsz erről?

Persze a zenét sokféleképp lehet terápiás céllal alkalmazni, aktívan és passzívan.

Kedves Mamó, jó, hogy indítottad ezt a témát, mert fontos.

A zenetarápiához nem lehet a hagyományos zeneesztétikai szemlélettel közelíteni. A zeneterápia kapcsán a páciens megbarátkozik egy általa választott hangszerrel a kínálatból, és azzal próbál valamit kezdeni. Egy dob esetén például ritmusokkal, hangmagasságokal, hangszínekkel kezd kísérletezni. Amit a dobból kicsal, az olyan, mint az ujjlenyomata, teljesen egyedi. Egyben azonban a személyiségének a "lenyomata" is. A zeneterápiás foglalkozás általában csoportos tevékenység. Amikor a delikvens egy kicsit kiismerte a hangszerét, megpróbál zeneileg kooperálni a csoport többi tagjával. Roppant érdekes módon ez a kooperáció is a rá jellemző módon megy végbe. Offenzívan vagy defenzíven, kezdeményezően vagy alkalmazkodóan. Minden aktív tevékenység átéltebb, mint a passzív - ez elég evidens. A zenei jellegűre ez fokozottan igaz, ha pedig kooperációval társul, akkor még inkább. Ugyanakkor felszabadító, belső görcsöket oldó tevékenység is. Egy szakembernek igen sokat mond, amit e közös improvizálás alatt megfigyel. Az ezt követő beszélgetések sok mindent felszínre hoznak, amit egyébként nehéz volna. Sokszor már maga a zenélés is olyan reakciókat vált ki (pl. sírás, riadalom, elnyomottságérzés), amit az illető egészen más körülmények között él át - például a társas kapcsolataiban -, és a zeneterápia hatására erről könnyebben beszél, könnyebben kibeszélhető, közösen végiggondolható stb. A zeneterápiának tehát nem elsősorban zenélés, hanem terápia - ennek megfelelő zenei igényekkel.

Nem vagyok szakember, de ezek közül már többel találkoztam hangversenyen /régizene, szimfónikus zene, világzene stb./, és semmi bajom velük. Kobzos Kiss Tamás pl. olyan sámnisztikus hanokat adott elő, talán Szabados György alapján, ahol csak a hangszálait használta, mint az ősi sámánok, és rendkívül érdekes volt, de élvezetes is. A fenti hangszerek nem önállóan szólnak, de ahogy van olyan üstdob-koncert, amelyben csak az üstdobokat /ny/üst/ölik/, egy sámándobot is lehet kitűnően használni önmagában, az a rendeltetése.



Hallgattad már pl. az Adriát egy sziklás partszakaszon? Vagy a fenyőerdőt egy tátrai vagy fátrai stb. viharban? Azokban is van valami ősi, és ezek is megihlettették a régi embert, akár hangszekészítők, akár zenészek voltak.



Nem hasonlítanám Bach-hoz az ilyen hangszerekkel előadott zenéket, de az arab, indiai stb. egzozikumok csak nekünk azok, az én lelkemtől egyik sem idegenek, miként a fenti hangszerek hangja sem.

Különben földszinten lakunk, innen akár még ki is ugorhattam volna  :)

Szerintetek az alább bemutatott hangszerek tényleg terápiás hatással vannak az emberre? Csak azért, mert én 2 percig hallgattam, és utána úgy éreztem, hogy ki kell ugorjak az ablakon. Van köztetek szakember, aki el tudná magyarázni, hogy miért jobb ezt a mononitást hallgatni, mint pl. Bach muzsikát?



http://www.zeneterapia.hu/hangszerek.html