15 éves a Budapest Clarinet Quartet

A december 4-i jubileumi koncert mellett aznap hangszerkiállítás, mesterkurzus és Bonbon Matiné is várja az ünneplőket a Festetics Palotában.

A Fon-Trade Music és az együttes közös, ingyenes rendezvényein délelőtt 9-től a Buffet-Crampon és a Vandoren cégek termékeit nézhetik meg közelebbről az érdeklődők, majd 9:30-tól Florent Héau tart mesterkurzust. 14:30-tól Megszólal a nád címmel Mikulás Bonbon Matinéra kerül sor a Budapest Clarinet Quartet részvételével, Lukácsházi Győző vezetésével. Az ünnepi koncert 16:30-tól veszi kezdetét a 15 éves együttes új, kortárs hanglemezének élő, vendégművészekkel közös koncertbemutatóján, néhány zenei csemegével fűszerezve.

Budapest Clarinet Quartet

A Budapest Clarinet Quartet azzal a céllal alakult, hogy a kamarazene e különleges formájával ismertesse meg a közönséget. Alapító tagjai: Szepesi János, Reé György, Mayer László és Pápai Ákos. Az együttes repertoárja a barokktól a 20. századig terjed, az eredeti művek mellett számos átiratot is játszanak. A klarinétok lágy, harmonikus és karakteres hangzását kihasználva egyedülálló hangzásvilág szólal meg koncertjeiken. A 2010-ben megjelent legújabb kortárs hanglemezükön főleg az együttes számára komponált műveket játszanak, melyeket most a közönségnek is szeretnének bemutatni.

Vásáry Tamás így jellemezte a kvartettet: „...a hallgatnivaló jellegzetessége, hogy rendkívül gazdag színekben, egyéni formai és zenei megoldásokban... (...) a fúvós kamarazene legszebb erényeivel ékeskednek, tömör, tiszta hangzásuk, kiváló zenei megoldásaik példaképpen állíthatók a műfaj iránt érdeklődő muzsikusok és zenebarátok figyelmébe..."

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG