50 éves a Kovács-módszer

Fél évszázados múltra tekint vissza a tíz éve elhunyt Dr. Kovács Géza által kifejlesztett pedagógiai ágazat, a zenepedagógia részeként működő Kovács-módszer. Ebből az alkalomból könyvet adott ki és konferenciát szervezett a Kovács-Módszer Egyesület.

A konferenciára október 17-én került sor, amelynek védnökei: Kodály Zoltánné, dr. Batta András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, és Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere voltak. A sok zenével és még több mozgással kombinált rendezvényen számos előadást tartottak, köztük Dr. Réthelyi Miklós anatómus, egyetemi tanár számolt be a zene és az agyi funkciók szoros kapcsolatáról, Dr. Pásztor Zsuzsa képes összefoglalóban mutatta be a Kovács-módszer és az alapító történetét valamint egy másik, szintén mozgásos zenepedagógiával foglalkozó, Dr. Kokas Klára által létrehozott módszerrel is megismerkedhettek a résztvevők filmvetítés keretében.

Ezen a napon került sor annak a kötetnek az ismertetésére is, amelyet Dr. Kovács Géza ismeretlen munkáiból és a tanítványok visszaemlékezéseiből állított össze a Kovács-módszer műhelyének vezetője, Dr. Pásztor Zsuzsa. Ebben a könyvben nyomon követhetjük a módszer fejlődését a Kodály Zoltán felkérésére indult, a zenészek gyakori egészségi problémáinak hátterét felderítő kutatásoktól, a komplex testnevelési program kidolgozásán, a különböző akadályok legyőzésén át az elmúlt tíz év eredményeiig. A fotókkal gazdagon illusztrált kötetben a Kovács-módszer, a 20. század neveléstörténetének nagyjelentőségű koncepciója, életformája, életfilozófiája, pedagógiai modellje és természettudományos ismerettára egyaránt kibontakozik. A kiadvány közel négy évtized pedagógia kincsestárát kínálja muzsikusoknak, pedagógusoknak és egészségükért tenni vágyóknak egyaránt.

www.kovacsmethod.com

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG