60 éves a kecskeméti Kodály Iskola

Az intézmény október végén nagyszabású hangversennyel ünnepelte 60. születésnapját, ahol a régi és a jelenlegi diákokból álló összkar is fellépett, Kodály Zoltán-Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című monumentális kánonját adva elő.

Az ország első ének-zenei intézményeként 1950-ben létesült Kodály Zoltán Ének-zenei Iskola mára olyan iskolakomplexummá nőtte ki magát, amely összefogja a művészeti óvodát, az általános iskolát, a zeneiskolát és a középiskolát is. A már négy iskolatípust is magába foglaló intézményegységet 2007-ben összevonták további zeneiskolákkal, óvodákkal, valamint néptáncművészeti képzéssel is bővítették.

A kecskeméti Kodály Iskola

A Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolában az ének-zenét emelt szinten oktató általános iskolára épül a négy évfolyamos gimnázium, valamint a zeneművészeti szakközépiskola. Annak, aki ide jelentkezik, sokszoros túljelentkezéssel kell számolnia. A gimnáziumban 30, a szakközépiskola zeneművészeti képzésében 14, a néptáncművészeti szakon 6 szerencsés diák kezdhette el tanulmányait idén szeptemberben. Az itt végzett diákok remek továbbtanulási perspektívákkal rendelkeznek, amit statisztikák is alátámasztanak. Mindkét középiskola a felvételi eredmények alapján több évtizede a legrangosabb intézmények közé tartozik: a vegyes típusú iskolák országos rangsorában a 2005-ös eredmények alapján a harmadik, a 2006-os eredmények alapján a negyedik helyen, a tudomány- és művészeti egyetemekre való bekerülés tekintetében az első helyen áll.

A Kodály Iskola művészeti csoportjai is kimagasló eredményeket mutattak föl az elmúlt években. Közülük a legkiemelkedőbb az Aurin Kórus szereplése a 2006-os kínai kórusolimpián, ahol folklór kategóriában olimpiai bajnok lett. Az iskola továbbá rendszeresen otthont ad nívós versenyeknek. Idén májusban például a IV. Országos Néptáncverseny döntőjét tartották Kecskeméten. A Kodály Zoltánról elnevezett iskola 2002-ben megkapta a Magyar Művészetoktatásért díjat, 2005-ben a Kodály Intézetért nevű elismerést, valamint a Magyar Örökség-díjat.

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG