A Fesztiválzenekar a zeneiskolásokért

Országos Zenei Versenyt hirdet a Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészeti Iskolák Szövetsége. A cél a magyar zeneiskolákban tanuló, kimagasló tehetségek felkutatása és felkarolása. Jelentkezési határidő: március 16.

Fischer Iván

A verseny két részből áll - ismertette a részleteket a ma tartott sajtótájékoztatón Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója. Az első fordulóban, 2010 májusában az iskolák tanáraiból álló utazó zsűri az ország hat-hét regionális központjában meghallgatást tart, amelyen bármely zeneiskolai hallgató részt vehet. Innen körülbelül negyven gyerek jut tovább az októberre tervezett második fordulóba, ahol Fischer Iván és a BFZ is bekapcsolódik a meghallgatásokba. A legtehetségesebb diákok 2010. december 3-án egy budapesti döntő-gálakoncerten mutathatják be tudásukat a Budapesti Fesztiválzenekarral, Fischer Iván vezényletével. Az országos tehetségkutató verseny fővédnöke Sólyom László államelnök, védnökei Kodály Zoltánné, Schiff András és Fischer Iván.

A Fesztiválzenekar zeneigazgatója Fischer Iván elmondta, hogy a magyar gyerekek zenetanulásának kérdése már évek óta szívügye és régóta foglalkoztatja. Az, hogy Magyarország zenei nagyhatalom, hogy világviszonylatban is kiváló muzsikusok dolgoznak az itthoni és külföldi együttesekben, annak titka a zeneiskolákban rejlik. "Ez a hálózat nemzeti kincsünk, amire fel kell hívni a figyelmet és gondoznunk kell azt" - mondta. "Hiába van páratlan felsőfokú képzésünk, hiába vannak nagyszerű zenekaraink, ha nincs utánpótlás."

Ember Csaba

Ezzel az országos versennyel inspirálni kívánják a gyerekeket, az elkövetkezendő generációkat. Köszönetét fejezte ki továbbá azoknak a pedagógusoknak, akik részt vettek a verseny programjának kidolgozásában, hogy a verseny minél jobban illeszkedjen a zeneiskolák és az ifjak mindennapi életébe, "hiszen ez az akció a gyerekeké" - tette hozzá.

Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy nagyon lényeges, hogy a hivatásos művészek és a zeneiskolák összefogjanak. Nem veszhet el ez a rendszer, aminek a segítségével bárki, a lakóhelyéhez közel intézményi, szervezett és államilag támogatott keretek között tanulhat zenét. "A zeneiskolák hálózata ma még megvan, működik és az egyik legnagyobb dolog, amit Európának adhatunk" - mondta.

További információ itt található.



www.mzmsz.hu

www.bfz.hu

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

A zenekart 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán, ahogy a londoni Times fogalmazott:,„Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából". A cél az volt, hogy az igényes próbáknak és a magas követelményeknek köszönhetően az évente három - négy alkalommal hangversenyező zenekar produkciói a főváros zenei életének jelentős eseményeivé váljanak és Budapest új, nemzetközi színvonalú szimfonikus zenekarral gazdagodjék.

A zenekar fontosabb projektjei közül nagy visszhangot keltettek az operaprodukciók: A varázsfuvola, Cosi fan tutte, Figaro házassága, Idomeneo, Orfeo ed Euridice, A török Itáliában, a Bartók halálának 50.évfordulójáról megemlékező ciklus, a Mahler-szimfóniák előadásának többéves programja, a Brahms halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett sorozat, a Bartók - Stravinsky ciklus és a 2004-es Liszt-Wagner ciklus. 2005-től a zenekar Budapesti Mahler Ünnep néven saját fesztivált, 2008-tól egy-egy zeneszerző munkásságát bemutató "maratont" rendez.

Az együttes nagy hangsúlyt fektet az új zene népszerűsítésére: számos ős - és magyarországi bemutató fûződik a nevéhez, mecénásként is rendszeresen rendel műveket. 2006-ban a zenekar - első külföldi együttesként - elnyerte a Holland Zenei Díjat.

A BFZ nagyzenekari hangversenyei mellett számos egyéb sorozatot is indított. Rendkívül sikeresek és népszerűek lettek a kamarazene-hangversenyek, a kisgyerekek számára rendezett kakaókoncertek, a "Haydn-Mozart plusz" sorozat, amelyen a zenekar belső versenyen kiválasztott tagjai szólistaként is fellépnek és a Hősök terén, több tízezer hallgató előtt tartott ingyenes szabadtéri koncertek.

A Budapesti Fesztiválzenekar művészi munkáját 28 éve, alapítása óta Fischer Iván zeneigazgató irányítja.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Cesare Siepi születése (1923)
  • Theodore Antoniou születése (1935)