A halláskárosodás formálta Beethoven zenéjét

Az egészségügyi probléma nagy hatással volt a zeneművekre, az állapot előrehaladtával ugyanis a magas hangok egyre inkább háttérbe szorultak a szerzeményeiben.

A British Medical Journal (BMJ) című folyóiratban közölt tanulmány készítői Beethoven vonósnégyeseit elemezték. A hollandiai Leiden városában működő Metabolomikai Központ három szakembere négy csoportba osztotta a szerzeményeket a korai évektől (1798-1800) egészen a késői korszakig (1824-1826).

A vizsgálat során azt nézték meg, hogy a darabok első tételeinek első hegedűrészeiben hány darab magas G hang - vagyis 1568 hertz feletti hang - van. A halláskárosodás előrehaladtával a magas hangok egyre jobban a háttérbe szorultak a szerzeményekben. Ennek ellensúlyozásaként Beethoven több közép- és alacsonyfrekvenciájú hangot használt, amelyeket jobban hallott előadás közben.

A később született vonósnégyeseknél - amelyeket már teljesen süketen írt - azonban ismét visszatértek a magasabb hangok. "Ahogy megtanult teljesen a belső hallására támaszkodni, már nem volt szüksége rá, hogy olyan zenét írjon, amelyet valóban hallott előadás közben. Lassan teljes egészében átadta magát a belső zenei világának és egyúttal visszanyúlt a régi zeneszerzői módszereihez" - állapították meg a szakemberek.

Beethoven 1801-ben, harminc éves korában említette először, hogy nem hallja rendesen a hangszerek és az emberi hang magas hangjait. Tizenegy évvel később az embereknek kiabálniuk kellett, ha meg akarták értetni magukat a zeneszerzővel. 1818-tól Beethoven jegyzetfüzetek segítségével kezdett kommunikálni. Az 1827-ben bekövetkezett halála előtti években pedig már teljesen elvesztette a hallását.

Íme a kísérletről készített rövidfilm: