A jól temperált univerzum Bernben

A Fonogram díjas lemez anyagát a svájci fővárosban mutatja be az ifj. Kurtág-Márton-Lengyelfi alkotta Sc.Art nevű trió május 25-én.

A magyar EU-elnökséget kísérő kulturális rendezvények sorába illeszkedő esemény házigazdája a berni magyar nagykövetség, a helyszín egy régi malomból átalakított mozi és kultúrcentrum, az Aare folyó partján fekvő Cinematte lesz. A koncerten a 2009 végén megjelent A jól temperált univerzum című lemezük anyagát fogják előadni.

A tudomány és a művészet angol mozaikszavát viselő Sc.Artot Márton András, a KFT dobosa hozta létre ifj. Kurtág György kortárs zeneszerző, billentyűs, valamint a szintén a KFT-ből ismert II. Lengyelfi Miklós basszusgitáros bevonásával 2009-ben. A Sc.Art kozmikus eredetű hangokat használ fel, ezeket részben eredeti változatukban játsszák le felvételről, részben hangszereken reprodukálják a hangokat, illetve az azok által inspirált hangzásokat. Új lemezük várhatóan jövőre jelenik meg, amelyet nem a kozmikus hangokra, hanem a földi atmoszférára építenek majd.

SC.ART A jól temperált univerzum, CD

A kozmikus hangokat egyébként a NASA által felbocsátott különböző űrszondák rögzítették a világűrben, például a Jupiter közelében. Felvették a Szaturnusz forgásának hangját, a Titán holdra leereszkedő űrszonda süvítését, a Föld légkörének ütköző elektronok hangját is. A hangok egyrészt zörejek, másrészt különböző algoritmusok segítségével hallhatóvá tett zenei hangok, köztük a mikrohullámú háttérsugárzás hangja, ami az ősrobbanás nyomán keletkezett.

Az együttes itthon is hallható lesz a Múzeumok éjszakáján a Műcsarnokban, június 18-án pedig a Fényművészeti Fesztiválon az egri Dobó téren.

 

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG