A Kodály Központ 2012-re lehet optimális helyszín?

Az Új Dunántúli Napló csütörtöki száma szerint igen, de a fenntartáshoz szükség van állami támogatásra is.

Kodály Zoltán

Kétszáz esemény szükséges az épület gazdaságos működtetéséhez, amely számot várhatóan 2012-re tudnák elérni - állítják a szakemberek. Bozóky Anita, a működtető társaság vezetője azt nyilatkozta a lapnak, hogy a jövő évi naptár fele már betelt. A Pannon Filharmonikusok 51 hangversenyt terveznek jövőre, de a Pécsi Kulturális Központ is szervez 28 kultúrestet, ezen felül tíz konferencia megtartásáról tárgyalnak.

A koncertterem bérleti díja piaci alapon alkalmanként 800 ezer és egymillió forint plusz áfa között mozog, európai uniós kötelezettségű programok esetében pedig félmillió forint plusz áfa. A fenntartók az első évben 45-65 millió forint piaci bevétellel kalkulálnak. Ruzsa Csaba, a Művészeti Marketing Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerint mintegy 400 millió forintos éves központi támogatás elengedhetetlenül szükséges a koncerttermi funkciók fenntartásához. Pécsi országgyűlési képviselők éppen ezért 400 millió forintos támogatási igényt nyújtottak be a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz.

Ahogy arról a Fidelio.hu is beszámolt, a Kodály Központban már december 9-én tartanak koncertet, a hivatalos megnyitóra 17-18-án kerül sor.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG