A nehézségek ellenére sikeres volt a Művészetek Völgye

Az idén már 14. alkalommal megrendezett Veszprém megyei művészeti fesztiválon nem látszottak meg az anyagi nehézségek: a mintegy 800 programra a szervezők szerint mintegy 180 ezer látogató volt kíváncsi.

A Kapolcson és öt szomszédos településen - Monostorapátin, Öcsön, Pulán, Taliándörögdön és Vigántpetenden - zajló fesztivált megelőzően sokat lehetett hallani a rendezvény pénzügyi problémáiról, a szkeptikusabbak pedig már gondolatban temetni kezdték az egyik legnagyobb hazai kulturális eseményt.

A 109 millió forintos költségvetésű fesztiválon végül is egyetlen program sem maradt el anyagi természetű okok miatt, a szervezőket pedig bizakodással töltheti el, hogy műsoraik hűséges és egyre növekvő számú látogatót vonzanak. Márta István zeneszerző, a Művészetek Völgye fő szervezője nyilatkozatában kiemelte a zenei rendezvények, a képzőművészeti kiállítások, a pulai Bárka-kikötő programjai, és a Kapolcsi Színjátszókör Falu rossza című előadásának magas színvonalát, valamint a Völgykönyvek sorozat első kötetének, a Hankiss Elemér által szerkesztett Völgybezárt művészet című könyv megjelenését.

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG