Ajándékkoncert a szegedi Dóm téren

Liszt Ferenc, Smetana, Borogyin és Dvorák művei csendülnek föl a Szegedi Szabadtéri Játékok ajándékkoncertjén szerdán a Dóm téren. A Szegedi Szimfonikus Zenekart Gyüdi Sándor Liszt-díjas karnagy vezényli.

Dóm tér, Szeged (fotó: Végh Dániel)

A szabadtéri játékok csillagtetős színpadán első ízben 2003-ban rendeztek ajándékkoncertet. A telt házas siker nyomán azóta a fesztivál szervezői és a város szimfonikus zenekara minden évben meglepi a közönséget egy ingyenes előadással. Az ajándékkoncert műsorát mindig igyekeztek valamilyen aktualitáshoz kötni: 2004-ben, az uniós csatlakozás évében Beethoven IX. szimfóniáját adták elő, s az elmúlt esztendők során, a különböző évfordulókhoz kapcsolódóan Mozart-, Bartók- és Kodály-művek is szerepeltek a programban. Idén Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a műsor első felében a zeneszerző Orpheusz és Les Préludes című szimfonikus költeményeit, valamint a II. magyar rapszódiát hallhatja a közönség. A koncert második felében Smetana Moldva című szimfonikus költeményét, Borogyin az Igor herceg című operához írt, de önálló műként is játszott balettzenéjét, a Poloveci táncokat és Dvorák Szláv táncok című művét adják elő.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG