Állami segítséget kapnak Pécsett

A pécsi önkormányzat félmilliárd forint állami támogatáshoz juthat jövőre a Kodály Központ és a Zsolnay negyed működtetéséhez.

Pécs országgyűlési képviselői több minisztériumnál tett hosszas tárgyalások után érték el, hogy a jövő évi költségvetésben szerepeljen a városnak az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) új intézményeinek fenntartására biztosított összeg - mondta Páva Zsolt polgármester. Hozzátette: az 500 millió forintos támogatás áthidaló megoldás addig, amíg az állami fenntartásba vétel jogszabályi keretei tisztázódnak. Ez utóbbira 2012-ben lehet számítani. Hoppál Péter, a város fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a félmilliárd forintot az önkormányzat kapja, de csak a Zsolnay negyedet és a Kodály Központot is működtető Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. támogatására fordíthatja a pénzt. Az összeg odaítéléséről a parlament a költségvetés zárószavazásán dönt.

Kodály Központ hivatalos megnyitó 2010.12.16. (Fotó: Végh Dániel)

Páva Zsolt még januárban jelentette be, hogy a kormány nemzeti fenntartásba veszi az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházásaként épült intézményt. Azóta a pécsi országgyűlési képviselők rendszeresen tárgyaltak a kormány tagjaival az állami fenntartás lehetőségeiről. Mivel a Kodály Központ működésének állami finanszírozása a tervekkel ellentétben hosszú hónapokon át nem valósult meg, a létesítmény zavartalan működtetéséhez a pécsi önkormányzatnak kellett pótlólagos forrást biztosítania a jelenlegi fenntartó számára. A város száz százalékos tulajdonú társasága, a Zsolnay Örökségkezelő Kft. novemberben 45 millió forintot kapott, elsősorban a hangversenyterem idei fenntartásához.

A társaság idén a pótlólagos forrással együtt valamivel több mint 500 millió forintos önkormányzati támogatásban részesült. A mintegy 6 milliárd forintból épült és tavaly decemberben átadott 11 ezer négyzetméteres Kodály Központ a Dél-Dunántúl legnagyobb, ezer embert befogadó multifunkcionális hangversenyterme és kulturális rendezvényhelyszíne. Idei működése során a tervezett 50 ezerrel szemben 67 ezer látogatót fogadott. Hangversenytermének akusztikájáról korábban a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója mellett elismerően szólt több neves zenész és hangtechnikus. A létesítményben átlagosan két-három naponta rendeznek koncerteket, konferenciákat. A Zsolnay negyed a pécsi EKF több mint 11 milliárd forint költségvetésű beruházása, egyben Közép-Európa legnagyobb ipariműemlék-rekonstrukciója volt, amelynek révén öt hektáron 40 ezer négyzetméternyi épület felújításával Magyarország egyik legnagyobb kulturális központja jött létre.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG