Arany- és platinaeső hullt a Bartók Új Sorozatra

A BÚS első albuma immár platina-, három másik pedig aranylemez lett. Kocsis Zoltán ünnepi beszédét a Fidelio.hu kamerája is rögzítette.

Kocsis Zoltán átveszi a Bartók Új Sorozat platinalemezét (fotó: Végh Dániel)

A Bartók Új Sorozat az utóbbi évek kiemelkedő hazai és nemzetközi sikere nemcsak művészi, hanem piaci értelemben is. A fából faragott királyfi és a Kossuth szimfóniai költemény már korábban elérte az 1500-as, aranylemezként értékelt eladott példányszámot, amit most megduplázva platinalemezzé vált. Ahogy Hollós Máté, a Hungaroton Records ügyvezető igazgatója fogalmazta az illegális másolások és az internet korában most ugyanolyan nehéz elérni ezeket a számokat, mint régebben, a magasabb értékekhez kötött eladási statisztikákat. A sorozat legfrisebb sikerét a legutóbb megjelent korong hozta, ami a BBC Music Magazine szeptemberi számában A hónap lemeze lett.

A három aranylemez a Rapszódia, a Scherzo (egykori Philips-Hungaroton) és az op. poszt. Hegedűverseny felvételéért; a 2. szvitet, a Román táncot, a Román népi táncokat és a Tánc-szvitet tartalmazó lemezért; és a 27 egynemű kart rögzítő SACD-ért járt. A díjakat Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója és Szabó Dénes, a Cantemus Gyerekkórus és a Pro Musica Leánykar alapító-vezetője vette át Hollós Mátétól a Nemzeti Filharmonikusok próbatermében szeptember 22-én. Az ünnepélyes átadás előtt Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok Sergej Krylov szólójával Bartók Hegedűversenyét próbálták szombati hangversenyükre (Kocsis és Krylov másnap Beethoven-szonátaestet adnak).

 

 

http://www.filharmonikusok.hu/

http://www.hungaroton.hu/

www.bartokujsorozat.hu

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG