Átadták az Új Magyar Zenei Fórum versenyének díjait

Horváth Balázs nyerte a nagyzenekari, Tornyai Péter a kamarazenei kategória első díját az Új Magyar Zenei Fórum második zeneszerző versenyén. A döntőt a Művészetek Palotájában rendezték, és kedden késő este, a művek elhangzása után hirdettek eredményt a helyszínen.

Horváth Balázs (fotó: Huszti István)

Két kategóriában hét fiatal komponista nyolc műve került a döntőbe a Budapest Music Center (BMC), a Művészetek Palotája (Müpa) és a Hungarofest Klassz Zenei Irodája által rendezett versenyen. A mostani kiírásban olyan zeneművekkel lehetett indulni, amelyek témáját a 200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc ihletett.

Az első díjat nagyzenekari kategóriában a kamarazeneiben is versenyző Horváth Balázs kapta Fausték az elvarázsolt kastélyban című darabjáért. Második helyre Varga Judit Képzelt zongoraversenye, a harmadikra Solti Árpád Aktok című szimfonikus költeménye került a zsűri döntése alapján.

Kamarazenei kategóriában Tornyai Péter QuatreQuatuorsa lett első díjas, a második legjobbnak Horváth Balázs (Tek)tonikusát, harmadiknak pedig Dargay Marcell Circ(u)sát választotta a zsűri, amelyet Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora vezetett. A hat díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ajánlotta fel, de több különdíjat is kiosztottak. Az Editio Musica Budapest a nyolc döntőbe jutott zenemű kiadását vállalta, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete CD-csomagot ajándékozott Varga Juditnak, a Fidelio Média egymillió forintos médiafelületet biztosít Zarándy Ákosnak, a Filharmónia Budapest új művet rendel Horváth Balázstól. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Sándor László művét fogja koncerten bemutatni, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem pedig lehetőséget és termet ad egy önálló est megrendezésére, emellett új művet rendel Tornyai Pétertől, mely a 2011 őszén megrendezendő Végh Sándor emlékverseny kötelező darabja lesz.

A döntős műveket az UMZE Kamaraegyüttes Rácz Zoltán vezényletével, illetve a Concerto Budapest Keller András irányításával szólaltatta meg a kedd esti döntőben a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Jeney Zoltán zeneszerző, a zsűri tagja a díjak átadásakor hangsúlyozta: a magyar zenei élet a kortárs zene tekintetében még mindig Európa perifériáján van. Megemlítette, hogy a konzervatívnak mondott Berlini Filharmonikusok büdzséje majdnem felét új alkotások műsorra tűzésére szánja.

"A zeneszerzőnek pedig az a legnagyobb jutalom, abból tanul a legtöbbet, ha a darabja elhangzik, ezért rendkívüli jelentőségű a már másodízben megrendezett verseny" - emelte ki Jeney Zoltán. A tavaly novemberi nevezési határidőre 34 érvényes pályázat érkezett a kamarazenei, valamint a nagyzenekari kategóriában. A legfiatalabb pályázó 14 éves volt, érkezett pályamunka Ausztriából, Hollandiából, Mexikóból, valamint az Egyesült Államokból is, az átlagéletkor 29 év volt.

Horváth Balázs még a döntő előtt nyilatkozott a Fidelio.hu kamerája előtt:

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 4 11:07 2011.02.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tornyai Péter kapta a szerzői est lehetőségét és mellé még egy különdíjat is. Nagyon tehetséges fiatalember, már fiatal gyermek korában is fantasztikus kamarazenei műveket írt. Nekem volt hozzá szerencsém. Reméljük, még sok-sok művel gazdagít benünket. Igazán fantasztikusnak tartom, hogy ilyen fiatal létére ilyen sok díjat nyert és megelőzte a "nagyokat". 

  2. 3 09:49 2011.02.10
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    ha emlékezetem nem csal, Jeney Zoltán volt a zsűri elnöke és Tornyai Péter kapta a szerzői est lehetőségét is. Már az MTI sem figyel rendesen...:S

  3. 2 17:36 2011.02.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    én sem értek egyet... kivéve a Fidelio különdíjával Csók

  4. 1 15:17 2011.02.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Érdekelne, hogy milyen szempontok alapján lett a fent említett két mű lett a győztes. Én személy szerint nem értek egyet a zsűri döntéseivel. Kinek melyik tetszett?

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG