Az egekben a mesterhegedűk ára

Június 14-én a londoni Brompton aukciós ház 510.000 fontért adott el egy Montagnana-hegedűt, amelyen egykor a Budapest Vonósnégyes elsőhegedűse, Josef Roisman játszott. Ez azonban úgy tűnik, korántsem a csúcs. A chicagói Bein & Fushi 12 millióra értékelte és 18 millió fontért adta el az 1741-es, Guarneri del Gesù készítette hangszert.

A Brompton's előzetesen 250-350.000 fontra (egy fontért jelenleg 338,28 forintot kell fizetni - a szerk.) saccolta a leütési árat, mivel a velencei műhelyből származó hegedű több mint húsz éve nem került piacra. (Csellók igen.) Akkor 205.000 fontért vásárolt meg egyet a Boston Pops Orchestra vezetője, a magánkézben levő hangszerek azonban akár egymillió fontért is cserélhetnek gazdát.

A juharfa hangszer 1723-ban készült és kiváló állapotban van. Utolsó tulajdonosa egy orvos, dr. Bertrand R. Jacobs volt, aki kedvtelésből hegedült, és 1962-ben vásárolta meg a hegedűt Josef Roismantól. A Budapest Vonósnégyes odesszai születésű elsőhegedűse 1942-ben vette a Montagnana-hangszert Emil Herrmann kereskedőtől, a tulajdonos pedig 14 évig Sadah Schuchari volt. Roisman ezzel játszotta fel a kvartett leghíresebb Mozart-, Beethoven-, Haydn- és Schubert-felvételeit, és ezen játszott az együttes utolsó koncertjén 1962-ben a Kongresszusi Könyvtárban.

Az 510.000 font viszont aprópénznek tűnik az a 12 millió font mellett, amennyire a Bein & Fushi tartotta a cremonai mester hangszerét. Ha a Vieuxtemps eléri ezt az árat, ami közel duplája a tavaly októberben elkelt Kochanski Guarnierinek, a világ legdrágább hangszerévé válik. (UPDATE: A hegedű 18 millió fontért kelt el, és ezzel valószínűleg megdönthetetlen rekordot állított fel.) A hegedű a nevét Henri Vieuxtemps-ről kapta, aki a 19. században több szólódarabot is írt és ezen a hangszeren adott elő; azóta játszott rajta Yehudi Menuhin, Itzhak Perlman és Pinchas Zukerman. Peter Quint, aki többször lépett fel szólistaként a Chicagói Szimfonikus Zenekarral, így nyilatkozott a Guarnieri Vieuxtemps-ről: "Ennek a hegedűnek hihetetlen ereje van a hangerőt és a hangminőséget tekintve is. Rengeteg színt lehet előcsalogatni belőle, rendkívül széles érzelmi skálát lehet általa kifejezni."

A Stradivari-tulajdonos Joshual Bell - a The Guardian lap videóján látható - kipróbálta a hangszert, egy hétig játszhatott rajta, és teljesen beleszeretett. A szerelem azonban nem csupán az első pillanatra korlátozódott, az érzelem, minél tovább volt nála a hegedű, csak mélyült, új színeket, új mélységeket fedezett fel. Bell azt is elképzelhetőnek tartja, egy-egy hegedűs, és különösen az olyan művészek, mint Vieuxtemps is volt, ha a saját stílusában játszik a hangszeren, fizikailag is nyomot hagy rajta, és nem véletlen, hogy épp úgy szól. Egy Vieuxtemps-darab ezen a hegedűn pedig pontosan úgy és olyan szándékkal szólal meg, ahogyan a szerző azt megírta. Ha ilyen régi hangszereken játszik Bell, elmondása szerint mélyebben érthető meg a zene, mélyebbről jön: az ilyen instrumentum hangjai jóval színesebbek, mint a modern hangszerekéi, szélesebb a hangszínskála, ami rendelkezésre áll, ez pedig nagyon inspirálóan hat. "Jobban játszom, ha egy ilyen hangszer van a kezemben" - nyilatkozta Bell, aki 2009-es koncertje után hamarosan ismét Magyarországon koncertezik.

A hegedű tulajdonosa Ian Stoutzker, aki befektetőként és nagylelkű zenerajongóként ismert, ő az oxfordi Wolfson College alapítójától, Sir Isaac Wolfsontól vásárolta. A chicagói cég elmondta, minden kontinensről érdeklődtek a hangszer iránt, de arról nem nyilatkoztak, befektetési alapok, magángyűjtők, köztük a Microsoft-mágnás David Fulton, vagy intézmények, például a két legnagyobb Guarnieri-gyűjteménnyel rendelkező tokiói Japan Foundation vagy a tajpeji Chin Mei Múzeum voltak-e köztük.