Az Erkel-év születésnapi eseményei

Tudományos tanácskozással, több koncerttel, opera-előadással, emléktábla-avatással emlékeznek a Himnusz zeneszerzőjére, a magyar operajátszás megteremtőjére, a Filharmóniai Társaság Zenekarának alapítójára, a budapesti Zeneakadémia első igazgatójára, a 200 éve született Erkel Ferencre.

Az MTA Zenetudományi Intézetében 2011. augusztus végéig látható az Opera és nemzet című emlékkiállítás, és ugyanezzel a címmel tartanak nemzetközi tudományos tanácskozást is, amelyen angol, amerikai, német, román, horvát, ausztrál, szlovák, portugál és svájci zenetudósok témája Erkel kora, a nemzeti opera virágzásának időszaka Európában.

Erkel-kiállítás a Zenetudományi Intézetben
Galéria megnyitása

Nézzen még több képet a kiállításról!

Csütörtökön délelőtt mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár új Erkel-honlapját, mivel a bibliotéka színházi és zeneműtárában értékes Erkel-dokumentumok találhatók. Délután a József Attila Művészeti Centrumban emlékkoncertet adnak, amelyen Ardó Mária és Csák József operaénekes lép fel, zongorán kísér Hegedűs Valér.

A néhány napja felavatott restaurált emlékmű után szombaton délután háromkor Varga Imre Kossuth- és Herder-díjas szobrászművész közreműködésével emléktáblát avatnak Gyulán, Erkel Ferenc szülőházában. Avatóbeszéddel készül Bónis Ferenc zenetörténész, az Erkel Ferenc Társaság elnöke. Öt órakor Az ismeretlen Erkel címmel ünnepi hangverseny várja a zenekedvelő közönséget a városháza dísztermében. A Budavári Önkormányzat, az Erkel Ferenc Társaság, Gyula Város Önkormányzata és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság is megemlékezést rendez november 7-én: délben koszorúznak a zeneszerző sírjánál a Fiumei úti temetőben, 15 órakor pedig emléktáblát avatnak a zeneszerző egykori budavári lakóházánál, az Úri utca 24. számú házon. 

Bánk bán - Magyar Állami Operaház (fotó: Éder Vera); a Kerényi Imre rendezte előadás továbbra is az Opera repertoárján

November 7-én operafilmeket vetítenek Budakeszin az Erkel Művelődési Központban, két nappal később pedig a Fészek Művészklubban rekonstruálják A két pisztoly című népszínmű bemutatóját, az Óbudai Társaskör Opera (és) irodalom sorozatának témája a Hunyadi László lesz, Veszprémben pedig ünnepi hangversenyre kerül sor 10-én. 11-én a Nemzeti Filharmonikusok a Művészetek Palotájában Erkel-estet rendeznek, a Kolozsvári Magyar Opera, valamint a Magyar Állami Operaház
társulatának részvételével. A szólisták Rálik Szilvia, Pataki Adorján és Sándor Árpád lesznek, a hangversenyt Medveczky Ádám vezényli. 

A Magyar Televízió ünnepi műsorkínálata november 4-én kezdődik, tematikus napot tartanak november 7-én a Duna Televízióban, a születésnapon és előestéjén a Bánk bán ősváltozata kettős szereposztásban kerül színre a Magyar Állami Operaházban, koncertszerű előadásban. (A hónap további Bánk bánjai a Kerényi Imre rendezte előadások lesznek.) Az ős-Bánk bán megszólalása előtt a dalszínház földszinti előcsarnokában is Erkelre emlékező kiállítás nyílik. A komponista-karnagy pedig biztosan örülne annak, ha épp a születésnapján jelentkeznének a középiskolások a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár vetélkedőjére.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG