Ravel és Hindemith balkezes zongoraversenyei után a hangszertechnika is megtette a nagy lépést: most már a balkezeseknek is építettek zongorát.
Losó Géza, a hangszert feltaláló muzsikus a Lipcse melletti Grosspösnában működő Julius Blüthner Zongoragyár Kft.-vel építetti meg legújabb találmányát, ami várhatóan májusban lesz kész. A csaknem 4 millió forintnak megfelelő, 15 ezer eurót érő hangszer mechanikája azonos az eddig megszokottakkal, de a billentyűzet tükörképe a hagyományosénak: a magasabb hangok a bal, a mélyebbek a jobb oldalon helyezkednek el.
Az 58 éves, balkezes zenész szerint a hasonló helyzetben lévők sokat szenvednek. Ötven éven át maga is fordítva játszott, de 2001-ben készíttetett magának egy hasonló zongorát a Blüthner Zongoragyárnál. "Balról zongorázni egészen más érzés - sokkal szenvedélyesebb és dinamikusabb" - vallja. Persze a fordított hangszerhez fordított kotta is dukál: Losó háromkötetes Zeneiskola balkezeseknek című kiadványában a felső, violinkulcsos és az alsó, basszus kulcsos sort is felcserélte. A muzsikus családban Budapesten született muzsikus saját pincéjében alakított ki egy nyomdát, hogy e különleges kottákat megfelelő példányszámban tudja sokszorosítani, mert lényegesnek tartja, hogy a gyerekek már kiskortól a megfelelő hangszeren és kottából tanuljanak.


(fv)
Fidelio
32 Hozzászólás
Elküldöm































Egykezes van, kétkezes is (néhány), van négykezes is, valamelyik nap láttam egy nyolckezest - de van-e háromkezes?
Nem találom, de ez is megteszi:
http://www.youtube.com/watch?v=9Q-_6FS0-MU
és lám van!
http://www.youtube.com/watch?v=4IAdTgC_yLw
Kocsis a Schönberg befejezése után átírhatna valamit három kézre. Pl. a Hammerklavier szonátát.
Egy balkezest csak a konvenciók kötnek a balról jobbra olvasáshoz. Nem azért, mert nem tudná akármelyik irányban elolvasni a szöveget, hanem azért, mert szíve szerint talán jobbról balra írna. Ha megnézzük, a balkezesek egy tekintélyes része furán tartja a kezét, mert nem látja amit ír, meg gyerekként elmaszatolta. Ugyan miért volna ez jó neki?
Ha egy trillát bal vagy jobb kezünkkel játszunk, az nem ugyanaz. Még akkor sem, ha egy zongorista kiskorától az ügyetlenebb kezét gyakorlással a másikhoz közelítővé trenírozza.
Voltaképp ebben a vitában azt a tévedést próbálom leküzdeni, hogy a balkezesnek mindegy. Ha mindegy volna, a jobbkezesnek is mindegy volna, és nem lennének a kezéhez igazítva az eszközök. Pl. a zongora.
Számos tekintetben a balkezes népség hátrányos helyzetű kisebbség. Csak az lehet a vigasza, hogy némely területen jobbféltekés dominanciája révén kárpótolva van, ahol átlagosan jobb, mint az "ellenlábasok":)) (térérzék, matematikai és egyes sportképességek, vizualitás, intuíciók stb.).
A probléma filozófiai áspektusa :
http://www.youtube.com/watch?v=tSxcXdXqLvA&feature=related
- vagyis: amit bal kézre írnak, aztat ballal kell eljáccani
Ismét tökéletes az egyetértés. Végig ezt próbáltam sugallni...
És még abban is egyetérthetünk, hogy egy ember nem tudhat bal és jobbkezes zongorán is játszani, ugye?
És nagyon nem praktikus a dolog... Egy balkezes zongorista tökéletesen a zeneélet perifériájára szorul, nem tud megtartani egy szolfézsórát, nem tud négykezesezni jobbos társával, nem tud leblattolni egy darabot, mert nincs ortopéd kottája, vagy hangszere.