A hegedűművész az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában tartott koncerten lépett fel hétfő este.
|
|
Magyarország UNESCO-nagykövete Bogyay Katalin"új zenei csillagként" mutatta be a Zeneakadémián frissen végzett, huszonnégy éves hegedűst, aki nemrég kapott új, magyar mesterhangszert, és akinek karrierje a 2007-ben rendezett Nemzetközi Szigeti-Hubay Hegedűverseny megnyerésével indult el igazán. A párizsi hangversenyen a francia Sine Qua Non vonósnégyes kíséretében Bartók Béla Román népi táncok és Hubay Jenő Hejre Kati című művét adta elő, a Zene és párbeszéd elnevezésű multikulturális esten, ahol többek között japán, kínai, tibeti, indiai, osztrák, szingapúri és francia fiatal tehetségek zenéltek együtt.
Az eseményt a Melody for Dialogue among Civilizations elnevezésű nemzetközi egyesület szervezte, amely rendszeresen tart különleges rendezvényeket a világ minden táján. A június 28-i koncert előtt is szimpóziumot tartottak a Párizsi Amerikai Egyetemmel és az Orsay Múzeummal együttműködve, karmesterek, zenekar-alapítók, zenei újságírók részvételével. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora is meghívást kapott, aki felszólalásában az oktatás szempontjából mutatta be az általa vezetett intézménynek a kultúrák közti párbeszédben betöltött szerepét.
(fv)
Fidelio
5
Hozzászólás
Ajánlom a cikket







Innen még jobb! Március 15-én lesz 84 éves, és már letette a lantot!
És ugyanattól az előadótól hasonló számok: Sarasate, Chopin-átirat Milsteintől: csodálatosan játszik, ahogy a Hubay-darabot is a maga helyén kell értékelni!
http://www.youtube.com/watch?v=JsWWMTF0WVQ
Nem is olyan rossz ez a Kati :-)
1.
talán nem vagy tisztában azzal mi is az a hejre kati, akkor nem mondanál ilyen sületlenséget...
Talán nem Hubay Hejre Katijával kellene Magyarország és zenéje hirét magasztalni, nem valo sem egy ilyen eseményre, sem az ott ülő emberek számára! ( És talán Banda Ádám művész urhoz sem, miután uj magyar zenei csillagként v an bemutatva) Ha ezt a darabot akarják hallgatni, nem kell egyetemi végzettségű művészt kivinni, elég elmenni a Váci utcai teraszokon játszo zenészekhez.