Bárány Gusztáv Lajtha-díjat kapott

Az MR3-Bartók Rádió zenei rendezője kapta idén az elismerést. A Lajtha László Alapítvány kuratóriumának díját pedig Selmeczi György zeneszerzőnek ítélték.

Lajtha László

Bárány Gusztáv a kortárs zeneművek terjesztése érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért többször kapott már elismerést, Selmeczi György zeneszerző, karmester pedig annak idején ősbemutatóként vezényelte Lajtha László A kék kalap című operáját a Magyar Rádióban.

A Lajtha László Alapítvány 1983-ban azzal a céllal alakult, hogy a kiváló zeneszerző és népzenekutató, Lajtha László szellemi örökségét ápolja, zeneműveinek előadását támogassa, ezáltal az életmű elfoglalhassa méltó helyét a magyar kultúra egészében. A Lajtha-díjat a Lajtha László Alapítvány és a Magyar Rádió 1995 óta adományozza minden év januárjában, kapcsolódva a magyar kultúra napja rendezvényeihez, zenei ismeretterjesztő, zenekritikai és előadóművészeti területen a rádióműsorokban végzett, kimagasló teljesítmények elismerésére.

A két elismerés korábbi díjazottjai között volt Ferencsik János (karmester), Gál Tamás (karmester), Hollós Máté (zeneszerző, a Hungaroton Classics ügyvezetője), Solymosi Tari Emőke (zenetörténész), Berlász Melinda (zenetörténész), Kovács Sándor (zenetörténész), Ujfalussy József (zenetörténész), Matuz István (fuvolaművész), Vass M. Katalin (zenei szerkesztő) és Medveczky Ádám (karmester).

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG