Baráti Kristóf nyerte a Paganini Hegedűversenyt

A magyar hegedűművész nyerte a VI. Paganini Nemzetközi Hegedűversenyt Moszkvában. A döntőt hétfőn este tartották, a zsűri éjjel hirdetett eredményt, a gálakoncertet és a díjátadót október 27-én tartják.

Baráti Kristóf

A nyolctagú zsűri harmincöt induló közül hat versenyzőt juttatott a döntőbe: két oroszt, egy ukránt, két dél-koreait és Baráti Kristófot. Közülük a magyar muzsikus nyerte el az 50 ezer dollárral járó első díjat. Baráti Kristóf Paganini I. hegedűversenyét adta elő a döntőben a Moszkvai Szimfonikus Zenekar kíséretében.

A 2003-ban alapított moszkvai verseny október 19-én kezdődött. A nemzetközi zsűriben neves belga, japán, kanadai, amerikai és francia zenészek ültek. Az összegzés szerint a versenyanyag felölelte a hegedűirodalom legvirtuózabb műveit, köztük Vieuxtemps, Wieniawsky, Sarasate, Tartini és Brahms darabjait.

Baráti Kristóf 1979-ben született Budapesten zenész családban: édesanyja hegedűs, édesapja csellista. Gyermekkora jelentős részét Venezuelában töltötte, ahol nyolc évesen lépett először színpadra szólistaként a Maracaibói Szimfonikus Zenekarral. Zenei tanulmányait édesanyjával kezdte, majd Caracasban Emil Friedman professzor irányításával folytatta. Tizenkét éves korában nyert felvételt a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára, ahol Tátrai Vilmos és Szenthelyi Miklós voltak a mesterei.

Eduard Wulfson professzor, a Stradivarius Társaság igazgatója 1996-ban fedezte fel Baráti Kristófot a párizsi Jacques Thibaud Nemzetközi Hegedűversenyen. Kristóf a Stradivarius Társaság jóvoltából a Lady Harmsworth nevű, 1703-as Stradivari mesterhegedűn játszik. A fiatal hegedűművész 1997-ben a brüsszeli Erzsébet Királynő Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat és közönségdíjat kapott, az 1996-os párizsi Jacques Thibaud Nemzetközi Hegedűversenyen pedig második lett, továbbá egy évvel korábban megnyerte a Rodolfo Lipizer Nemzetközi Hegedűversenyt Goriziában.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 11 20:45 2010.11.04
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A bejelölt felvétel megjegyzései: outstanding, perfection, best after Szeryng mind nagyon hízelgő és persze igaz, de nekem az  utolsó fél mondat is megütötte a szememet:

    Great hungarian violinist, Kristóf Baráti performed Bach's 3 sonatas and 3 partitas during one single concert at the Moscow Conservatory on the 19th of January, 2008. Uploading of the complete set is in process, please be patiented. :)

     

    Kicsit lassan megy, pedig közben Kristóf tovább fejlődött és újabb sikereket aratott, így jó lenne a nagyvilággal  megismertetni az összes elérhető felvételét!

  2. 10 19:07 2010.11.04
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nagy öröm ez a mai világban! Boldog lehet az  ország lakossága, hogy ebben a nehéz időkben ilyen eredményt  ért el Kristóf! Szeretettel gratulálok Neki! Tehetségét, tudását, művészetét  nagyon sokáig juttassa el, adja át a közönségének!  Éljen BARÁTI KRISTÓF !

  3. 9 22:14 2010.10.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nagyszerű hegedűs, gratuláció illeti!!!!

     

    http://www.youtube.com/watch?v=zWRawgoT8yw&feature=related

     

  4. 8 21:28 2010.10.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Gratulálok!!! Biztosan gyönyörű lesz a holnapi koncert is!

  5. 7 21:05 2010.10.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Gratulálok!!! Biztosan gyönyörű lesz a holnapi koncert is!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG