Chopin szobrát Budán, Lisztét Varsóban állítják föl

Először és csak a Liszt-mellszobor esetében teszik lehetővé Varsóban, a Lazenski királyi parkban, hogy a Chopin-emlékmű közelében egy másik alkotás is helyet kapjon. A tavalyi Chopin-évben Szilasi Alex zongoraművésznek ajándékozott Chopin-mellszobrot pedig a budai Horváth-kertben állítják fel ősszel. A két szobrot hétfő délután együtt mutatják be a budavári önkormányzat aulájában.

Nemcsak a könyveknek, a képzőművészeti alkotásoknak is történetük van. "A párizsi utcákat róva, a Luxemburg-parkban pihentem meg, véletlenül Chopin mellszobra mellett. A romantikus, allegorikus nőalakkal díszített posztamensre helyezett bronz portré nagyon megragadott. Így különösen meglepődtem, amikor 2010 októberében Waldemar Dabrowski, a Chopin-év programjainak vezetője, a Teatr Wielki, a lengyel Nemzeti Opera főigazgatója, volt kulturális miniszter nemcsak a Chopin útlevéllel, hanem e szobor azonos méretű, tehát köztéren elhelyezhető pontos másolatával ajándékozott meg"  - mondta el Szilasi Alex zongoraművész.

Szilasi Alex (fotó: Müpa)

A szobor ugyan sok örömöt szerzett volna a gyerekeinek, ám a zongoraművész úgy érezte, a kertje helyett valamilyen parkban méltóbb helye lenne a 19. századi jó nevű lengyel szobrász, Bolesław Syrewicz alkotásának. Práczky Istvánnal, a Zeneszalon másik alapítójával a budavári önkormányzattól és a varsói várkerület önkormányzatától kaptak segítséget, mert a két negyed testvérkerületi kapcsolatot létesített.

Ennek egyik eredményeképp a varsóiak számára Gerő Katalin szobrászművész készített egy hasonló méretű bronz Liszt-portrét, amelyet a tervek szerint augusztus 13-án, a lengyelek számára jelentős Nagyboldogasszony napját, augusztus 15-ét megelőzően állítanak föl. Mint Szilasi Alex elmondta, még sosem volt példa arra, hogy engedélyezzék a Lazenski királyi parkban, a Chopin emlékmű közelében másik személyiség szobrának felállítását.

"Ez a gesztus véleményem szerint a jelenen túl, hogy Lengyelország épp Magyarországtól vette át az EU soros elnökségét, azt is szimbolizálja, milyen fontosnak tartják a két kortárs zeneszerző és zongoraművész kapcsolatának megjelenítését, az életművek iránti figyelem ébrentartását - emelte ki Szilasi Alex. - Úgy tudom, hogy félévnyi "pihenő" után, az elnökség alatt a lengyel kulturális élet, a zenetudomány ismét előtérbe helyezi a zeneszerző-zongoraművészt, és folytatja egy új, mélyen kidolgozott Chopin-kép megrajzolását, hasonló munka Liszttel kapcsolatban itthon sajnos nem látszik túl intenzívnek" - tette hozzá.

Szilasi Alex 2001 óta a francia Édition Fuzeau által indított Chopin fakszimile összkiadás vezető szerkesztője. Számos kutatást végzett a romantikus hangszerek, főként a Chopin által kedvelt Pleyel-zongorákkal kapcsolatban.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG