Clemens Schuldt a legjobb Londonban

A weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Karmesterképző Intézetének hallgatója a Donatella Flick Nemzetközi Karmesterverseny győztese.

 

A versenyre jelentkezők közül húsz karmestert hívtak meg Londonba. A háromnapos döntő második napjára már csak tízen maradtak, november 4-én pedig Schuldt, Ken-David Masur és Kristiina Poska vezényelhette a Londoni Szimfonikus Zenekart a Barbican Hallban. A Denevér-nyitány mellett Csajkovszkij Olasz capriccióját (op. 45), Kodály Galántai táncait, valamint a Trisztán és Izolda nyitányát és Izolda szerelmi halálát kellett dirigálniuk.

Clemens Schuldt

A végső győztes, Clemens Schuldt 1982-ben született Brémában. Hegedű szakon tanult Drezdában és Düsseldorfban, karmesteri tanulmányait 2008 óta Düsseldorfban, Bécsben és Weimarban folytatta. Jelenlegi mestere Nicolás Pasquet. 2007-ben vette át a düsseldorfi Schumann Camerata művészeti vezetését, és ugyanilyen pozícióban működik a Konrad Adenauer Alapítvány Zenekaránál. Vezényelte a Vesztfáliai Új Filharmóniát, a Spirit of Europe, illetve a Weilheimi Kamarazenekart, és idén lett a Német Zenei Tanács Karmesterfórumának ösztöndíjasa. Schuldt a dicsőség mellett húszezer euróval lett gazdagabb, valamit két évig lehet a Londoni Szimfonikusok asszisztens karmestere, és dolgozhat együtt a zenekart vezető Valerij Gergijevvel, valamint olyan állandó vendégekkel, mint Daniel Harding vagy Michael Tilson Thomas.

A 35 év alatti karmesterek számára kétévente kiírt Donatella Flick Nemzetközi Karmesterversenyt 1990 óta rendezik meg, a szervezők 1996 óta működnek együtt a Londoni Szimfonikusokkal. A zsűri tagjai idén Martin Cotton, Mauro Bucarelli, Paul Daniel, Rachel Gough, Ötvös Gábor és Gennagyij Rozsgyesztvenszkij voltak. Az előző megmérettetéseken David Afkham - aki idén Salzburgban a Nestlé Young Conductors Award díjat kapta -, Michal Dworzynski, Fabien Gabel, Christoph Mangou, Pablo Gonzales, Francois -Xavier Roth, Paul Mann, Tommaso Placidi, Emmanuel Plasson, Timothy Lole és Andrew Constantine bizonyultak a legjobbnak.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG