Csak a forma új

Új logó, húsz éves zempléni hagyomány és nyáreste Óbudán. Ez a Liszt Ferenc Kamarazenekar következő napjainak programja.

 

Liszt Ferenc Kamarazenekar új logó

A továbbra is Rolla János művészeti vezetésével működő zenekar összetételében ugyan megfiatalodott, de a minőség és a zene iránti elhivatottság töretlen. A fiatalítás az arculatban is megfigyelhető, hiszen a nagymúltú együttes új logóval jelöli magát. 

Nem új viszont az a hagyomány, mely szerint a Liszt Ferenc Kamarazenekar rendszeresen játszik a Zempléni Fesztiválon. Egy, az 1992-ben Merényi Judit és Rolla János ötletéből kibontakozó rendezvény esetében ez nem is lehet kérdés. Idén az augusztus 20-i zárókoncerten lépnek fel Mendelssohn és Sarasate műveivel, Baráti Kristóf hegedűművész szólójával. 

Természetesen a budapesti közönségnek sem kell sokáig nélkülöznie a Kamarazenekar játékát, hiszen augusztus 22-én már az Óbudai Társaskör kertjében lépnek fel. Az igazi nyáresti hangversenyen kedvelt ráadás darabokból válogatnak, mely során a tutti szerepkörből kilépő zenekari tagok virtuozitásukkal és kiváló előadói képességeikkel fogják elbűvölni a közönséget. 

Ősszel pedig indul a szezon: turné Svájcban és Japánban, közben pedig a Művészetek Palotájában folytatják a Világsztárok a Liszt Ferenc Kamarazenekarral című sorozatukat. Új bérletük is elkészült már, melyből érdemes mielőbb váltani egyet az ismert jegyirodákban vagy a http://www.jegy.hu/ oldalon.

Baráti Kristóf, Rolla János és a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG