A Magyar Nemzet keddi számában 150 millió forintos kiadáscsökkentésről számol be.
A súlyos anyagi gondokkal küszködő intézményben a jelenlegi 15 helyett 7 tanszék működik majd július 1-jétől. A lap Dr. Batta Andrásnak, a Zeneakadémia rektorának március 24-i keltezésű levelére hivatkozva arról számol be: a rektor szerint a tavalyról maradt hiány, a 228 millió forintos zárolási kötelezettség és a közoktatási normatívákból származó, 100 millió forint visszafizetési kötelezettség sodorta nehéz helyzetbe az intézményt.
A 150 millió forintos egyenlegjavító csomag részeként az egyetemi oktatástól és a kulturális funkcióktól 70 millió forintot, a középiskolától 50 millió forintot és az úgynevezett támogató területektől 25 millió forintot vonnak el.
Az egyetemen szeptembertől 25 százalékkal csökken a hallgatók főtárgyának képzési ideje: a jelenlegi heti 120 perc helyett csak 90 perc lesz. Az egyetemhez tartozó Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában a jelenleg alulfinanszírozott tanulók státuszának megszüntetésével és a dolgozók részmunkaidős vagy óradíjas foglalkoztatásával kívánják megoldani az 50 millió forintos kiadáscsökkentést.
A rektor a dokumentumban elismeri - írja a lap -, hogy a 150 milliós megtakarítás nem oldja meg a problémákat, ezért a hiányzó összegeket a Semmelweis utcai oktatási épület, valamint több Teréz körúti lakás értékesítéséből, illetve az államnak történő visszaszolgáltatásból próbálják előteremteni. A Magyar Nemzet szerette volna megkérdezni Dr. Batta András rektort, de - mint a lap közli - nem érték el.


(fv)
Fidelio/MTI
5 Hozzászólás
Elküldöm































Kedves begy ! Ne strapáld magad, a könyvtár pusztulásáért is az állam a felelős, ha Battát kérdezed !!
Több mint 10 milliárd Ft áll rendelkezésre uniós forrásból és a hazai önrészből. A beruházás azonban folyamatosan drágul: 1. az eredeti terveket lefaragták, 2. a beruházás csúszik (ez a Zeneakadémia épületére nézve 2 év, a Wesselényi utcai épületre nézve, azt hiszem) és 3. drágul, 4. tetemes bérleti díjat kell fizetni bérelt épületre egyre tovább és tovább, 5. a Zeneakadémia helységének bérleti díjai, koncertbevételei több mint egy éve kiesnek, miközben a munka ott máig el sem kezdődött 6. a hozzá nem értésnek is megvolt a maga költsége, 7. az ismétlődő ünnepélyes zárásoknak is, 8. a korrupciónak is, hisz a Wesselényi utcai konzorcium egyik - régi, baráti - tagja megutaztatta Battát és a projektvezető főmérnök urat a közbeszerzés elbírálása előtt Koreában és Japánban a hallgatói zenekari turné keretében. Tehát a pontos válasz arra, hogy mibe kerül, még nem tudjuk. Lehet, hogy többe fog kerülni, mint az elnyert pénz, annál is inkább, mert eleve az épületbérletet nem lehetett az uniós forrás terhére elszámolni. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a pótolhatatlan, nagyértékű könyvtár egy nedves, poros pincében rothad.
Erre megadta elég cinikus és arrogáns válaszát ma este a hír tv-ben. Röviden azoktól a gyerekektől megválnak. Ennyi.
Erre nagyjából tudjuk a választ: a tehetséges, szegény gyerek kereskedjék másutt, ha nem tud pénzt szerezni.
De lenne még egy kérdésem: ki tudja, hogy erre az egész Zak felújítási cirkuszra mennyi a költségvetés, mennyi a pénz, és honnan?? Vagy hadd idézzem Csurka egyik klasszikus kérdését sok szocis résztvevővel megáldott, réges-régi tévés kerekasztal beszélgetésből: HOL A PÉNZ??
valaki fel tudna világosítani, h. mit jelent az h.: "a jelenleg alulfinanszírozott tanulók státuszának megszüntetése" ? köszönöm