Budapesti Fesztiválzenekar

Díj Londonból Fischer Ivánnak?

Csütörtökön nyilvánosságra hozták a Királyi Filharmóniai Társaság 2011-es díjaira jelöltek listáját, melyben a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójának neve is szerepel.

Az 1813-ban alapított Társaság (Royal Philharmonic Society) díjait 13 kategóriában ítélik oda: ez a legrangosabb, a komolyzene terén végzett tevékenységért kapható elismerés a szigetországban, rangja csak a Grammy- és Oscar-díjhoz hasonlítható. A karmester kategóriában Semyon Bychkov és Esa-Pekka Salonen neve mellett szerepel Fischer Iváné. Azt, hogy egy-egy kategóriában a három jelölt közül végül ki kapja a díjat, május 10-én a londoni Dorchester szállodában rendezendő ünnepségen jelentik be.

Fischer Iván

Az Opera és zenés színház kategóriában a Walesi Nemzeti Opera Nürnbergi mesterdalnokok című produkcióját valamint a Skót Operaház Háború és béke című adaptációját jelölték. Az énekesek közül Christian Gerhaher, Susan Bickley, Brindley Sherratt között dől majd el a díj sorsa. Másik magyar érdekeltsége is van azonban a díjnak, hiszen a Kamarazene és dal kategóriában Jonas Kaufmann mellett a Takács Kvartett is jelölt lett Beethoven összes vonósnégyesének felvételéért.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

A zenekart 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán, ahogy a londoni Times fogalmazott:,„Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából". A cél az volt, hogy az igényes próbáknak és a magas követelményeknek köszönhetően az évente három - négy alkalommal hangversenyező zenekar produkciói a főváros zenei életének jelentős eseményeivé váljanak és Budapest új, nemzetközi színvonalú szimfonikus zenekarral gazdagodjék.

A zenekar fontosabb projektjei közül nagy visszhangot keltettek az operaprodukciók: A varázsfuvola, Cosi fan tutte, Figaro házassága, Idomeneo, Orfeo ed Euridice, A török Itáliában, a Bartók halálának 50.évfordulójáról megemlékező ciklus, a Mahler-szimfóniák előadásának többéves programja, a Brahms halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett sorozat, a Bartók - Stravinsky ciklus és a 2004-es Liszt-Wagner ciklus. 2005-től a zenekar Budapesti Mahler Ünnep néven saját fesztivált, 2008-tól egy-egy zeneszerző munkásságát bemutató "maratont" rendez.

Az együttes nagy hangsúlyt fektet az új zene népszerűsítésére: számos ős - és magyarországi bemutató fûződik a nevéhez, mecénásként is rendszeresen rendel műveket. 2006-ban a zenekar - első külföldi együttesként - elnyerte a Holland Zenei Díjat.

A BFZ nagyzenekari hangversenyei mellett számos egyéb sorozatot is indított. Rendkívül sikeresek és népszerűek lettek a kamarazene-hangversenyek, a kisgyerekek számára rendezett kakaókoncertek, a "Haydn-Mozart plusz" sorozat, amelyen a zenekar belső versenyen kiválasztott tagjai szólistaként is fellépnek és a Hősök terén, több tízezer hallgató előtt tartott ingyenes szabadtéri koncertek.

A Budapesti Fesztiválzenekar művészi munkáját 28 éve, alapítása óta Fischer Iván zeneigazgató irányítja.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Aldo Clementi születése (1925)
  • Charles Roland Berry születése (1957)
  • Gustav Theodore Holst halála (1934)