Ácsné Szily Éva, a Tóth Aladár Zeneiskola tanárának növendékei az utóbbi időben külföldön és itthon is a legfényesebb érmeket nyerik el. Goriziában, Székesfehérváron és Vácott már bizonyítottak.
Április 5. és 10. között rendezték meg Olaszországban, az Alpok lábánál fekvő városban, Goriziában a 27. Nemzetközi Hegedű- és a 17. Nemzetközi Csellóversenyt. Az évenként sorra kerülő, európai fiatal muzsikusok számára hirdetett megmérettetésben a zsűri tagjai (hegedűverseny: Enrico Balboni - elnök, Olaszország, Alessandro Molin - művészeti igazgató, Olaszország, Monika Skalar - Szlovénia, Harald Herzl - Ausztria, Andželko Krpan - Horvátország) négy korcsoportban osztanak díjat. A 11 és 14 évesek között a mindössze tizenhárom éves Váradi Gyula bizonyult a legjobbnak.
Sok idő nem maradt a szusszanásra, mivel pár nappal később Gyula két társával, Dósa Csengével és Králik Abigéllel együtt április 16. és 18. között Székesfehérvárra volt hivatalos az 11. Alba Regia Országos Kamarazenei Versenyre. A 43 zeneiskolából érkezett tanulók produkcióiról Szabadi Vilmos hegedűművész és zsűrielnök, Dezső Marianna zongoraművész, Gellén Christa fuvola-kamaraművész, Mészáros Sándor kürtművész és Oláh Miklós gordonkaművész döntött. A trió ezüstérmet kapott.
Az újabb versenyre április 23. és 24. között Vácott került sor, ahol a 8. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Versenyen a II. korcsoportban Oláh Géza és Korossy Khayll Csongor első díjat nyert, továbbá a III. korcsoportban Dósa Csenge és Králik Abigél szintén első díjjal térhetett haza, csakúgy mint a Kenedi Viktória és Váradi Gyula duó. Ezen felül a Dósa-Králik páros elnyerte az Ifjú Zenebarátok Egyesülete Edu-Art Különdíját is, így meghívást kaptak egy ifjúsági koncertre is, amelyet az Edu-Art és a Jeunesses Musicales Hungary közösen rendez május 29-én délelőtt fél tizenegytől a Zuglói Szent István Zeneházban.
A 175 éve Komáromban született Beliczay Gyula zeneszerző és pedagógus emlékére második alkalommal megrendezett Nemzetközi Zenei Versenyen, Korossy-Khayll Csongor, Dósa Csenge, Váradi Gyula, Králik Abigél I. díjat nyert és Abigél különdíjban is részesült. A korábban ezüstöt kapott trió itt I. díjjal tért haza és Oláh Géza és Csongor egy zongorista kislánnyal, Naszagyuk Júliával szintén I. díjat nyert.
Vácott a gyerekek felkészítő tanára, Ácsné Szily Éva tanári különdíjban részesült. Az évek óta kiemelkedő pedagógusi munkát folytató hegedűs diplomáját 1967-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tanárképző tagozatán. 1987 óta tanít a Tóth Aladár Zeneiskolában, 1996-tól a hegedű tanszak vezetője. Irányítja a Tücsök Zenekart, aktívan részt vesz a Tóth Aladár Ifjúsági Zenekar felkészítő munkájában. Emellett fővárosi szaktanácsadó, és húsz éve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Főiskolájának gyakorlatvezető-, öt éve didaktika tanára is. 1996 óta több országos szakmai továbbképzést szervezett. Zenei pályára készülő tanítványai sikeresen felvételiznek a zeneművészeti szakközépiskolákba és a Zeneakadémia különleges tehetségű gyermekek számára létrehozott osztályába, kiemelkedő eredményeket érnek el a tanulmányi versenyeken (Koncz János Hegedűverseny, Rados Dezső Hegedűverseny). Bemutató tanításokat és továbbképzéseket tart, zsűritagként rendszeresen részt vesz az ország különböző zeneiskoláiban rendezett versenyeken. 2006 márciusában (a Bartók Béla emlékévhez kapcsolódva) a Művészetek Palotájával közösen megszervezte a nagysikerű Bartók Duó Versenyt. A CEI Ifjúsági Zenekar (Central European Initiative Youth Orchestra - a Közép-európai Kezdeményezés kormányközi szervezete által, EU pályázat segítségével létrehozott és támogatott Ifjúsági Zenekar) magyarországi szervezője tizenhét éve. Segítségével eddig 55, elsősorban zeneiskolás és középiskolás hangszeres gyerek vett részt a 11 és 18 év közöttiekből álló együttes munkájában. Tanári tevékenységének sikereit 2001-ben Németh László-díjjal, 2004-ben a Halász Ferenc alapítvány díjával is elismerték. A Szentendrei Kamarazenekar koncertmestereként aktív résztvevője a hazai zenei életnek.


(fv)
Fidelio
1 Hozzászólás
Elküldöm































Ácsné Szily Éva tanárnő a jelenkori hegedűoktatás kiemelkedő alakja. 2004 óta ismerem és mind szakmai, mind emberi hozzáállása példaértékű. Hihetelen elkötelezettséggel tanít, nagy felelősséget érezve tanítványai iránt.
Megítélésem szerint sikerének fő titka, hogy nagyszerűen ki tudja építeni a pedagógus-növendék-szülő kapcsolatrendszert, melynek Ő az egyik legfontosabb mozgatórugója.
Tanári pályájához további sok sikert és további kiváló eredményeket kívánok!
Baráti üdvözlettel!